7óra7

Európa Kulturális Fővárosa
7óra7: (10/10)
Közösség: (10/10)

Európa Kulturális Fővárosa

2010. 11. 02. | 7óra7

Ugyanis a kérdéseket nem maga az előadás teszi fel, hanem bennünk jönnek létre, végignézve Joshua Slobol darabját, a Gettót, amelynek a legnagyobb erénye, hogy nem egyszerűen megindító, a gettóba zárt zsidókról szóló történet a második világháborúból, hanem sokkal, sokkal több annál. Ugyanis olyan kérdéseket feszeget, amelyek nem csak a vilniusi gettóban, 1942-ben merülnek fel, hanem bárhol, bármikor. A színész, a gettóparancsnok, a ruhagyáros és a náci parancsnok – mindannyian művészek, csak máshogyan. A színész a színházban, a gettóparancsnok minél több élet megmentésében, a ruhagyáros az üzletben, a náci parancsnok pedig a Nagy Machinátor, a Rendező, a Totális Művész – és egyikük sem tehetségtelen. És amikor össze vannak zárva, mindannyian tehetetlenül alárendelve a Rendezőnek, mi történik? Lehet-e színházat játszani egy olyan csarnokban, aminek a padlója még véres? Lehet-e racionálisan, érzelmek nélkül – kvázi üzletileg – gondolkodni ott, ahol nincsen szabadság, ahol minden egy kiszámíthatatlan hatalom kényétől-kedvétől függ? Meddig lehet elmenni a jó szándék nevében, akár a legtisztább jó szándékkal a totális uralommal való együttműködésben?

Béres Attila rendezése gigantikus konstrukció, amelyben minden egyes figura téttel van elhelyezve. Egy színész, aki csak a bábján keresztül fejezi ki azt, amit valójában gondol – és az áttéttől máris elfogadhatóbb az, amit mond. Egy gyáros, aki úgy gondolja, lehet hinni a józan érdekeknek és a valós számoknak, aki egyszerűen tudomásul veszi a helyzetet, és mindig abban próbál meg érvényesülni. A gettóparancsnok, aki úgy gondolja, ha ő szelektál az életek között, és nem a nácik, több lesz a túlélő. Ők hárman kerülnek szembe Kittellel, a város irányítójával, élet-halál urával, a Művésszel, aki tényleg tehetséges művész, a hatás nagymestere, aki érzékkel zongorázik a szélsőséges hangulatok között, aki elismeri a tehetséget – csak hát egy roppant kisszerű ember, aki öt deka babért vesz művészetet. Mert lenézi azt, ami nem az ő műve, mert velejéig irigy. Ezért nézi le magát Hitlert is, ezért nevet a színészek vaskos hitleráj-paródiáján, amit azonban tönkre kell tennie, mert nagyobb és maradandóbb, mint az ő műve, az elfoglalt Vilnius, amit hamarosan átvesznek a közeledő orosz csapatok. Amikor az emberi kicsiség nagy tehetséggel párosul – na az igazán pusztítóvá tud válni. Csak egyvalami élheti túl. A halál közepén a bábu önálló életre kel – őt már nem lehet nagyívű előadással kiiktatni. Ahhoz kisszerű gyilkossá kell válni. Ahhoz le kell alacsonyodni. Ahhoz nem embert, hanem emberséget kell ölni.

Gettó - középen: Köles Ferenc

Diabolikus alakítás Balikó Tamásé, aki Kittel (és az értelmiségi alakváltozata, dr. Paul) szerepében egy elképesztően nagy képességű ócska ripacsot játszik. Mert mindene az azonnali hatás, egyik pillanatban rettegtető jégcsap, a másik pillanatban joviális művészetpártoló, és élvezettel okoz kényszerű nézőközönségének, a gettó lakóinak folytonos katarzisokat. Minden csak színjátszás, amit csinál. De mivel csak érzelmeket korbácsol, tartalom nélkül, csupán egy silány komikus, aki számára a zsidók a kegyetlenül terrorizálható közönséget jelenti. Szívesen méretteti meg magát "művésztársaival", de csak úgy, ha a verseny előre le van játszva, és ő osztja a díjakat. És van akkora csaló, hogy Gens, a gettóparancsnok elhiszi neki: van módja életeket menteni. Kittel nekiadja a szomszéd gettó irányítását is, azzal, hogy likvidáljon kétezer embert közülük. Alkuba kezdenek. Gens "megment" ezernégyszázat. Csak éppen ha ez a "játék" nincs, lehet, hogy Kittelnek eszébe sem jut kétezer embert eltenni láb alól. Hiszen ez csak próba, Gens próbatétele. Zayzon Zsolt cionista gettóparancsnoka tiszta emberségből öl. Tudja, hogy el fog kárhozni ezért, tudja, hogy gyilkos, de életet menthet – gondolja. Krukkal, a kommunista könyvtárossal (Ottlik Ádám) folytatott vitája heroikus csata. A nacionalizmus nacionalizmust szül – mondja Kruk a magát cionistának valló Gensnek. De Gens nem tudná elnézni egy asztal mögött ülve, hogy darálják le az embereket, ahogy azt Kruk teszi, és ezért helyénvaló az "akadékoskodó" városi tanács, az utolsó demokratikus testület feloszlatása. Szólamok és nézetek vetődnek egymás ellen – a diktatúra logikája nem összezárást, hanem széthúzást eredményez, a hatalom elvárásainak megfelelve.

Gettó - Zayzon Zsolt, Ottlik Ádám

Ahogyan Weisskopf, a Wehrmacht egyenruháit javító üzemét gründoló, és ezáltal meggazdagodó zsidó gyáros sem képes tovább látni az orránál. Béres Attila játéka egyszerű, pózok nélküli. Weisskopf azt hiszi, hogy az üzleti logika diktál. Előnyös üzletet hoz a németeknek, tehát a túlélés biztosított annyi embernek, ahányat munkával el tud látni, gondolja. De többnek nem. Gens ötszáz embert vetetne föl vele - de hát az nem tervszerű, nem rentábilis, nem éri meg. Nem érti, miért nem látja Gens az üzleti érdekeket, szegény azt hiszi, hogy a racionális számítás bármit megalapoz. Pedig nem.

Gettó - Balikó Tamás, Józsa Richárd

És hiába hiszik a színészek azt, hogy a színház működése túlélést jelent. A színház csak a közönséggel működik. Márpedig ha a színház nem saját maga művészi igazságát akarja megfogalmazni a maga közönségének, hanem annak elvárásaihoz igazítja magát (akár megfelelve, akár azzal szemben állva), az nem működik. Kittel ez utóbbit várná el – a színház azonban nem ezt teszi, még ha látszólag végre is hajtja a parancsnok utasításait. A Köles Ferenc játszotta Srulik és bábuja (Széll Horváth Lajos) gyönyörűen mutatják meg a jelentésárnyalatok és kontextusok játékát, a színész saját magát idézőjelezi saját maga által, megfoghatatlanná téve a színház igazságát.

Gettó - Széll Horváth Lajos, Köles Ferenc

A történet – még egyszer – a vilniusi gettóé, 1942-ből, de ez csak a felszín, valójában mindig és mindenhol fontos alkotás, a maga egyszerűen feltett kérdései megkerülhetetlenek. Nem véletlen, hogy a Horesnyi Balázs tervezte romos színházépület-díszletben némiképp folytatódik a Pécsi Nemzeti Színház épülete. S lehet hosszasan méltatni Jávori Ferenc egészen kiváló zenéjét, a remek társulatot, Pilinyi Márta jelmezeit, és szóvá lehet tenni, hogy az előadás ritmusa az első fél órában akadozgat, hogy a második felvonás elején lévő gyilkos gyerekek-duett musicalbetétje végtelenül hamis és elüt az előadás alapvető közegétől. Mindezt lehet, de az eredmény ismeretében nem érdemes, ugyanis a Gettó úgy érvényes az első szótól az utolsó érzésig, ahogyan van. Ebben a három órában Pécs tényleg Európa Kulturális Fővárosa.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr98002829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.