7óra7

Mielőtt befejezi röptét a denevér
7óra7: (3/10)
Közösség: (6/10)

Mielőtt befejezi röptét a denevér

2011. 02. 27. | 7óra7

Elsőre talán hívhatnánk formai eklektikának: a színészek végletekig stilizált nagy fekete térben, lehulló fekete vásznak között óriási, klasszikus Erzsébet-korabeli jelmezekben a nemzeti drámákra tapadt bősz teatralitással játszanak itt-ott maira átszabott klasszikus veretességű szöveget. De nem telik bele sok, és a „Valami rohad az államunkban” mondat körül kezd kilógni a lóláb, hogy ez nem eklektika, hanem csupán esetlegesség. Mert ha már nem bűzlik és nem Dánia, mint ahogy Arany János fordításában szerepel (akinek állítólag a fordítását használja az előadás, dramaturg: Forgách András), akkor ennek az átírásnak oka kellene, hogy legyen, ám ezen elgondolás – miszerint nyilván a ma hatalmi harcaira való könnyű térbeli áthelyezés lehetett a cél – az előadás legutolsó képében találja csak meg igazságát, amelyben egyszer csak az lesz a legfontosabb, hogy Hamlet mekkora király lehetett volna, ha megéli. Köd előtte, köd utána, amely ködben a színészeknek kellene tájékozódniuk, de a rendezői iránytű mintha nem segítené ezt a munkát.

Hamlet - Sárközi József, Rupnik Károly Mintha csak jelenetek lennének megrendezve, különösebb egész-koncepció nélkül. Az esetlegességet az is mutatja, ahogy Csankó Zoltán Claudiusként olyan konstruált spontaneitással lepődik meg a vendégszínészek játékán, hogy egy pillanatra nem nagyon lehet tudni, hogy esetleg egy bohózatban vagyunk-e, ami azért is furcsa, mert az elején még egy releváns politikus-archetípus bújt meg eme szerep mögött. Rupnik Károly Poloniusként népmesei udvari titkárt játszik, amely e natúr közegben meglepő, és halála, miként magára rántja a zsinórpadlásról aláhulló hatalmas vörös vásznat, hasonlóan idegen elemnek mutatkozik. Töreky Zsuzsa Gertrudja szinte a semmiből csinál tíz perc drámai feszültséget anya és fia közé a második felvonásban, hirtelen az addigi statikus bábfeleségből féltő anya lesz, és ez emberi vonásokat kölcsönöz a királynénak. Ungvari István Horatióként azzal, hogy Hamlet halála után szinte új emberré válik, legalább hatásos tud lenni. Érdekességek persze adódnak, mint hogy Török András Szellemként miért lett Sith nagyúr, de Laertestől Rosencrantzon és Guildensternen át egészen a sírásókig nehéz egésznek és következetesnek mutatkozó karakterekről beszélni, inkább jelzések ők, mint önálló sorssal rendelkező emberek. És az a helyzet, hogy Sárközi József Hamletje sem mutat ennél sokkal nagyobb rétegzettséget: a hevesség és a düh kifejezésére a futást, az őrületére pedig a földön fekvést használja, amiket jellemzően a kiabálás egészít még ki, a Lenni vagy nem lenni-monológ kardhasogatás közbeni tevőleges _eljátszása_ pedig nemhogy aláhúzná, egyszerűen kihúzza a mondatok jelentését.

Ács János rendező mintha valamiféle színpadi akciófilmet szándékozott volna csinálni a Hamletből, amihez a Batman – Kezdődik! filmzenéje egyébként remek alap lett volna, és még akár Gotham City is kihozható lett volna Menczel Róbert díszletéből. A zene azonban ebben a kontextusban csak az eklektikának egy újabb eleme lett, bár kétségkívül olyan eleme, amelynek kiváló miliőteremtő hatása van, csak nincs továbbgondolva, nincs ráhúzva az előadás, pedig milyen jól festett volna egy Hamlet, mint halott Denevérember! Az ötletből áradó lendület gyorsan alábbhagy, majd eltűnik a sekélyes karakterekben és a végigvezetetlen ötletekben, pedig a forgószínpad és a komplett színházi technikai eszköztár, illetve a színpad minden elemének izgalmas szimbiózisa válik egy-kettőre súlytalan, képlékeny anyaggá.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr18004881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.