7óra7

Warcraft, avagy a lélektani realizmus buktatói
7óra7: (4/10)
Közösség: (4/10)

Warcraft, avagy a lélektani realizmus buktatói

2011. 03. 23. | TörökÁkos

Kraft A játszók maguk világosítják és hangosítják az előadást, amitől az egésznek azonnal valamiféle moziszerű felidézés jellege leszi: elénk tárnak egy történetet, és ezzel nekünk dolgunk lesz majd. Ezen a ponton persze, nem világos, hogy mi is lehet ez a dolog, de ez ekkor még nem zavaró, hiszen a visszaemlékezésekkel, bűnügyi anyagok visszajátszásával jelenetekre bomló előadás nézőiként éppen a bűnügy történetének összerakása köti le figyelmünket. A fiatal férfifőhős megöl egy Catherina Kraft nevű prostituáltat, majd análisan közösül vele. A jelenetekből összeáll egy ismerős képlet: egy anya, akinek a főhős soha nem tud megfelelni, egy feleség, akinek szintén egyre kevésbé, mindketten rendszeresen csalják egymást, a feleség most éppen a férfi barátjával és egyben lélekgyógyászával teszi ezt, az egyre erősödő frusztráltság, a kommunikációs nehézségek közte és felesége között, a nem szeretés és a szeretés kérdése, az unalom, mindeddig a hétköznapi nem történés jól ismert képletei, majd a gyilkosság. A Kraft egy törzsökös lélektani krimi. A probléma vele elsősorban nem az, hogy szemmel láthatóan nem akar a konyhapszichológiai mélységnél mélyebbre nézni, hanem az, hogy ezen a megszólalási fokon sem igen működik.

A közelről sokkal leplezetlenebbül látott játszók számára a rendezés megadja a jó érzékű ritmizáltság (hagy időt megérteni, ráhangolódni, bevonódni akár), valamint az összeszedett és átgondolt figurák létének biztonságát, a tér otthonosságát, de ugyanők már nem kapnak sem életszerűen önellentmondó, izgalmas karaktereket, sem egy igazán gondolatébresztő, gondolatgazdag szövegkönyvet. Egy lélektani krimi a férfilét problematikájáról, ha nélkülözi a női lélek ismeretét, akkor általában zavaróan féloldalassá válhat. A Kraft fő férfifigurája önmagában is azt a közhelyet jelöli a számunkra a nézőtéren, hogy a „saját magát megoldani képtelen férfi frusztrációja saját felesége ellen irányul, majd egy behelyettesítő áldozati mechanizmuson keresztül egy a feleségével azonos keresztnevű prostituált brutális megöléséhez vezet”, amihez ebben az esetben társul a feleség figurájának nem túlzottan zavaró, de jól érzékelhető alaptalansága. Egy férfi átpszichologizált történetét látom, akinek nincsen partnere a történetben (noha van egy egyáltalán nem rosszul játszó játszótársa a színpadi játékban), az egész sántít, nyeklik, nem tudhatni, hogy voltaképpen mivel szembesül a férfi, dramaturgiai-irodalmi partner nélkül minden rugódozása és szeretettelensége a feleségével szemben érthetetlen és esetleges. Ezt a lényegi zavart jól jelzi az előadás fő jelenete, a gyilkossági jelenet, ahol szöveg szerint mindennek ki kellene derülnie (nem véletlenül ez szerepel a darab szóróanyagain), és ez a bizonyos behelyettesítés a feleség helyére bár megtörténik, és mindenki számára nyilvánvaló is, de ennek az egyik ára például az, hogy az előadás egy olyan prostituált figurát kénytelen a színpadon elbírni, aki a kuncsaft bizonytalansága és húzódozása ellenére, első alkalommal (!) szinte agresszíven rámenős, amilyen prostituált a világon nem létezik. Intellektuálisan (érzelmi-értelmi-szellemi módokon) megalapozott partner hiányában a darab befogadói mondandója megállhat ott, hogy a hangsúly a prostituált „hibája” köré sűrűsödik, és megnyugszunk, hogy ilyen aztán velünk bizonyosan nem fordulhat elő, már csak azért sem, mert nem járunk prostituáltakhoz, és ha járnánk is (de nem), akkor is óvatosabbnak kéne lennie az örömlányoknak. Vagyis legfeljebb az esetlegesen prostituáltságban és prostituálásban gondolkodó énrészünk számára kerekedik mondandó, míg a kapcsolataink unalmába belefáradó, ennél sokkal alapvetőbbnek gyanítható részünk számára semmi. A főhős lélektani vesszőfutása így csupán önjáró hisztéria, gyerekes hangoskodás (és ez ebben az esetben nem a színészi játék hibája): nem tudunk szinte semmit sem a feleségről, így még csak azt sem érthetjük, hogy miért fordulhatott elő egy olyan tragédia, amelyben egy feleség helyett egy férj megöl egy örömlányt, majd a tetemével análisan közösül.

Kraft - Előd Álmos

A Kraft egy jó ritmusú, formailag pontról pontra átgondolt, sok alkotói munkával létrehozott előadás, de a lélektani realizmus (főként egy Sirály jellegű térben) nem enged mellébeszélni, márpedig itt ma lényeges dolgok kenődtek el. Az önmagában nem baj, hogy nem mondják meg nekünk, hogy végül is miért ölt a férfi, a baj az, hogy amely válaszok közül választanunk lehet ebben az előadásban, azok - a lélektani realizmus játszásához szükséges kiemelkedő előadói és rendezői készségek, képességek, illetve a drámaszöveg hiányosságai miatt - közhelyesek, így végezetül nézőként egyáltalán nem érdekel, hogy miért ölt a férfi. A nagyotmondás gesztusával hívott be minket az előadás, de konyhapszichológián kívül nem igen mondott semmit sem. Végül, megtudjuk, ki a gyilkos, ez azonban egy jóféle lélektani krimihez vajmi kevés, főként ha ezt már az előadás tizedik percében is tudtuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr788002679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.