7óra7

Rázva és keverve
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Rázva és keverve

2011. 04. 03. | 7óra7

Motel

Bár a történet totálisan indifferens, egy motelben járunk, amiben fura dolgok történnek, és olyan három-négy különböző valóság gabalyodik egymásba, olykor-olykor kiadva egy kis, sehonnan sehová nem vezető történetet (van például, hogy egy testvérpár szadizza egymást jeleneteken át, meg hogy néhány kétbalkezes gyilkos nagyon komolyan csinál nagyon bugyuta dolgokat). Teljesen abszurd blődségek folynak össze, hogy aztán szétváljanak megint, és valamennyi a legnagyobb természetességgel kezeltetik valamennyi szereplő által. De ez a l'art pour l'art világ csak ilyen vérkomolysággal működhet, és csak ebben az esetben teljesülhet a kimondott, felvállalt és konzekvensen meg nem tagadott fő cél: szórakoztatni akarunk.

Motel

Ehhez pedig tényleg elég egy Mr. Waczak-parafrázis moteltulajdonos, egy gengszternek álcázott groteszk Hacsek és Sajó-páros, egy sehonnan sehová nem tartó latin-amerikai pincér, egy undok és szexi takarítónő, egy frusztrált szingli, egy kósza öngyilkos, néhány flúgos tudós, meg egy csökkent képességű karbantartó (aki inkognitóban értelmiségi), és innen már csak egy ugrásra van a zombik, vámpírok, MacLeodok hazája, tényleg jöhet akármi, bármi. A színészek pedig a színészi eszköztár tágas palettáján játsszanak, érzik és értik a paródiát.

Minden színpadi elem felvállaltan, gátlástalanul összehalmozott klisé, aminek csak a színházi keret szab gátat: minden profi stílusparódia legyen, és mindenbe vegyüljön némi megmagyarázhatatlan, némi transzcendens abszurd. A színházi keretek azonban az olykor vándorlással egybekötött szüneteket követően mindinkább lemorzsolódnak, mígnem ott találjuk magunkat a harmadik óra vége felé és négy szüneten túl, egy rettenetes stand-up comedy kellős közepén, egy értelmezhetetlen koncertműsor valamely részletében. Ekkor nehéz elkerülni, hogy az embert ne csapja meg az irracionalitás valósága, meg valami furcsa „nem vagy egyedül” _feeling_.

Motel

Hogy ebből a bő négy óra sok? Meglehet, sőt, igen valószínű, mert ez a parttalan és önmaga parttalanságára reflektáló forma akkora ordasnagy blöff, hogy annak huzamosabb fogyasztása könnyen fárasztó lehet. Meg jó lenne kicsit több nézőkoordináció az első vándorlásnál, mert ha nem szól senki, hogy van még _cucli_, csak máshol, akkor az ember még képes, és elüldögél az aulában egy kávé mellett, míg kint folyik tovább a játék (ugyanis ekkor még a klasszikus színházi keretek adottak). A téglánként elbontott negyedik fal mögül pedig egyre gyakrabban kikandikál a civil színész, ami kétségtelenül hatásos, de túlzott használata a „brahi” irányába tolhatja el a hangsúlyt, ahonnan bár rendre sikerül visszakormányozni az előadást, de néhány színpadon kívüli jelenet, mint az utolsó is, belefut ebbe a csapdába, ezzel pedig jelentősen tompítják az egész élményt. Ez igaz az olykor felbukkanó, és hosszú ideig kitartott lineáris történetmesélésre is, ami a zabolátlanságból hasít le egy nagyobb szeletet.

Egyébként pedig nincs semmi más a színpadon, mint játék. Játék a térrel, idővel és dimenziókkal, korrekt, egyenes játék a nézővel és műfajokkal. Ez az egész több mint négy óra egy gigantikus stílusgyakorlat, valahol félúton a közösségi happening és a színház között. Furcsa, szürreális az élmény, és bár az egésznek igazából ennyi értelme látszik csupán, ez még így is sokkal karakánabb és inkább fair play, mint drámát hazudni oda, ahol nincsen.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr488002665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.