A két teljesen eltérő gyökerű, jelentésű és jelentőségű történet, a Jób könyve és a Szigorúan ellenőrzött vágyak tökéletesen egybefolyik, egyedül a szereplők ruházata változik – a közös mindkét darabban a vibráló feszültség az előadók táncában, ami mintha nem is tánc volna, inkább egy könyv, töredékes fejezetekkel, asszociatív gondolatsorokkal és fájdalmasan határozatlan érzelmi kisülésekkel.

Szép.

Nem a részletekben veszik el a néző, hanem magában a táncban: mindvégig intenzív, feszültséggel és energiával teli előadásról van szó, amely egyszerre tűnik borzasztóan hosszúnak és szörnyen rövidnek is. A háttérzene monotóniája rendkívül éles kontrasztban áll a szereplők változatos, szexualitástól korántsem mentes játékával. Amit látunk, az megfoghatatlan, időtlen és halmozottan többértelmű.

És jó.

Tökéletesség.

Harmincpercnyi vizuális terror az érzelmi stabilitás ellen.

És egy férfi.

És három nő.

És elolvadnak az emberi fizikum határai, a biológiakönyvek elégnek, az anatómia fogalma értelmét veszti.

És mindez csak azért, mert a mese rólunk szól, minden lehetséges eszközt megragad ahhoz, hogy szavak nélkül is feszengjünk a sarkított tükörkép látványától.

Mert ismer minket és szeret.