7óra7

Kísér(t) tovább
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Kísér(t) tovább

2011. 04. 20. | 7óra7

Pedig Martin Huba rendezésében minden kristálytisztán megy végbe. Ranyevszkaja érzelmi kitörései, Gajev tébolyai, Várja folytonos akadékoskodása, Ánya kétségbeesései, Trofimov szónoklatai - és Lopahin arra vonatkozó érvei is, hogy miért kell felparcellázni a Cseresznyéskertet. Rá persze senki nem hallgat, így végül elárverezik a ligetet. Legalább a fák megmaradnak – egy időre. Az egyetlen ember, aki cselekedne, egy feljebb kapaszkodott parasztember, akire azonban senki nem hallgat; rajta kívül mindenki filozofál és a maga dolgával van elfoglalva, ott és akkor, ahol és amikor tenni kellene valamit. _Alaposan_ meg is beszélik, hogy mit, aztán hátradőlnek, és hagyják, hogy valós tettek helyett inkább valami egészen más irányítsa őket.

Cseresznyéskert - Majorfalvi Bálint, Fabó Tibor, Bandor Éva

Ranyevszkaját a megfoghatatlanul kiszámíthatatlan női szeszély, amiben van tiszta vágy, elfojtás szánalom, önbizalomhiány, pökhendiség, szeretet, minden, amit csak el lehet képzeni. Bandor Éva jelenetről jelenetre, mondatról mondatra olyan magával ragadó, irracionális bájjal bontja ki őt, hogy annak ellenére képes együttérzést kiváltani, hogy láthatjuk: nyilvánvalóan tönkreteszi a saját és mások életét. Tar Renáta akaratos, szigorú önzéssel hozza le a földre Ánya önsajnálkozó hisztijeit, így téve életfelfogássá a lány elkényeztetett nevelését. Holocsy Krisztina Várjája csak mértékletesen, elfojtásból zsarnoki házvezetőnő, a színésznő tökéletesen érzékelteti, hogy a fogadott lány minden mozdulata mögött kimondatlan és számára feldolgozhatatlan érzelmek vannak.

Cseresznyéskert - Holocsy Krisztina, Bandor Éva, Mokos Attila, Tóth Tibor

Cseresznyéskert - Molnár Xénia Mokos Attila egy jól kifejtett életrajzzal támogatja meg Gajev jelenlétét, akinek minden szónoklata kínos problémakerülés, billiárd-trükkje pedig a sikertelen kínos problémakerülés önmarcangolóan bosszús kibúvója. Mokos alakításában Gajev minden mozdulatában és minden tekintetében gondolkodik, és azon munkál, hogy számára megfejthetetlen problémáit hogyan tudná még tovább - és még nagyobbra növelve - görgetni maga előtt. Tóth Tibor átgondolt, alapos tervszerűséggel hangoztatja Lopahin Cseresznyéskert-mentő számításait, és minden tettét ugyanez a tényszerű, technokrata kidolgozottság hatja át, hiszen pontosan tudja, hogy honnan jött, és hogy bármit tehet, "csak" paraszt marad - de a jólét számára mindennél fontosabb. Szabó Viktor szenvedélyes szónoklatai a szerelemről tökéletesen érzékeltetik, hogy Trofimov valójában képtelen bármit is kezdeni bármilyen érzelemmel – ahogy Ranyevszkaja játéka teljesen össze is zavarja. Molnár Xénia Dunyásája egy szerepet tévesztett szobalány, aki ugyanolyan érzékeny és vak, mint úrnője, s így képtelen kitörni a személyiségzavar okozta problémákból. Majorfalvi Bálint gyakorlatilag két mondatból nyitja ki mindenki zsebében a bicskát Jásaként. Németh István Firsze szinte már egyáltalán nem is számít mások figyelmére, úgy hajtogatja beletörődött, szívhasogató lassúsággal azt, ami az eszébe jut. Már akkor _nincs_, amikor belépett.

Sok mindenről beszéltek ezek az emberek a színpadon, sok mindenről, ami számunkra is fontos lehet, de mindezt úgy tették, hogy közben a saját dolgukkal voltak elfoglalva. Hiába mondja azt Trofimov, hogy tenni kell, még ha igaza is van, ő mindezt csak azért mondta, mert képtelen volt a saját életében cselekedni. Ez a hazugság- és öncsalásérzet végig áthatja az előadást, még akkor is, ha bizonyos pontokon már nem képesek kitölteni a színészek az előadást, és néha – formai kapaszkodók híján – komoly ritmusproblémákkal küzdenek. Bár Varga Emese dramaturgiája – remekül van összedolgozva a szöveg – és Martin Huba rendezése alapos és következetes munka, néhol hiányoznak ötletek a figyelem fenntartására – ilyen volt például a többször is használt zongora, amely önmagában szigetszerű motívum marad. Jozef Ciller szellemkastélyra emlékeztető, ablakkeretes díszlete kellemes hangulatot kölcsönöz az előadásnak, de ennek izgalmas jelenléte nincs igazán kiaknázva az előadásban, ahogyan a színpadon megjelenő zenészekből is keveset kapunk a nézőtéren – pedig összhangban vannak az előadás miliőjével.

Cseresznyéskert

Az igazán kivételes, egymásból építkező csapatmunkának megvan a hatása. Afelől ne legyen kétségünk, hogy ez a Cseresznyéskert a miénk. A mi múltunk is ott van benne. Hiába hagyjuk benne az elfelejteni szánt dolgainkat, és állunk tovább, _mintha_ mi sem történt volna. Azok ugyanúgy kísérteni fognak tovább, irányítani fognak minket, és soha nem fog semmi sem változni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr508004943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.