7óra7

Pszichopatát szeretetből
7óra7: (10/10)
Közösség: (10/10)

Pszichopatát szeretetből

2011. 04. 22. | 7óra7

Kedves, falusi jellegű komámasszony lép be a gangról a lakásba. Vérbeli, egyszerű kisember, olyan, amilyen minden bérházban megtalálható, aki még a "tiszta udvar, rendes ház"-korszakból szivárgott fel Pestre. Az asszony egyszer csak, mintha egy komplett bíróság költözött volna a nappalijába, elkezd beszélni magáról. A teljesen általános életutat bemutató monológ addig a pillanatig marad hétköznapi, amíg ki nem derül, hogy Laci, az a drága, dolgos, jólnevelt, kedves, tisztelettudó kis tünemény bele nem állítja a baltát apja fejébe. A problémát orvosi tanácsra a jól ismert "ne beszéljünk róla" című ál-kezeléssel próbálják életük homlokteréből elhessegetni a szomszédasszony gyors közbeavatkozása folytán életben maradt szülők, ám a java csak eztán következik.

Lacika, miután megbökdös egy kisgyereket, meg sem áll a nemi erőszakig, hogy aztán negyedszerre csak sikerüljön fölnyársalnia valakit úgy, hogy az kénytelen legyen átadni magát az örökkévalóságnak. A látszólagosan egymástól független, értelmetlen vérengzés azonban az anya védőbeszédében szép lassan pontos, motivikailag világos, összefüggő egységet alkot, amelynek origója nem a teremtés, hanem a nevelés. A Pedig én jó anya voltam cím mögött rejtőző görcsösség egyre érthetőbbé válik, mert az, hogy Lacika alapból sem volt százas, az szinte biztos, de hogy nem eredendően kéjgyilkos, az is kétségtelen.

Az anya monológja a szülői inkompetencia operája, a totális szerepértelmezési zavar, amely a gyereknevelést a hotelszintű ellátás és a megfelelő zsebpénz, valamint ruházat előteremtésében látja. Az élhető körülmények megteremtése természetesen a szülői "munkakör" része, de a valódi szolgálat csak ezután kezdődne, de persze a nagy létfenntartó robotolásban erre már nem nagyon jut idő, s ez bizony szélsőséges eseteket is produkálhat. Például egy szeretetéhes, sem a kudarcot, sem a boldogságot feldolgozni nem tudó lelki sebesültet. Laci nem bolond ámokfutó, hanem egy intelligens szadista, aki nem képes az érzelmek kezelésére, mert senki nem tanította meg rá, és a tragédia "mindössze" ennyi.

Pogány Judit alakítása kétségkívül a színészet magasiskolája, kegyetlenül asszimilálódik a szereppel, és kíméletlen drámát kreál Vajda István szövegéből. Monológja mindvégig olyan, mintha egy láthatatlan barátnőjének mesélne, amely "csevegés" időről időre fájdalmas érzelemkitörésekbe csap át. Pogány egyidejűleg képes megjeleníteni az önzetlen anyai szeretetet a "mosom kezeimet"-érzéssel, egyiket sem téve idézőjelbe, miközben lassacskán minden gondolatát ez a feloldhatatlan ellentét feszíti szét. Egy teljesen kudarcba fulladt élet áll a színpadon, amely nem csak önmagát tette tönkre. Játékában a kényszeredett menekülés a felelősségvállalás elől egyfajta szívszorító beismerő vallomássá válik.

Az egészen kivételes alakítást Anger Zsolt pontosan felépített, dinamikus rendezése tökéletesen segíti, és a monodrámáktól szokatlanul sok, de a csevegési formához maximálisan illeszkedő, az otthon intimitását megteremteni képes hétköznapi ténykedés kitölti az egyébként kisebb súlyú, de az egész szempontjából fontos szövegek alatti üresjáratokat is, amelyek azonban így megszűnnek üresjáratok lenni. Elementáris hatású előadás, húsba vájó tanmese a szülői lét valódi súlyáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr38003593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.