7óra7

Persze
7óra7: (7/10)
Közösség: (10/10)

Persze

2011. 04. 29. | 7óra7

A jegyszedő néni aggodalmai nem légből kapottak, ezt rögvest a beálláskor megállapíthatjuk, a szép emlékű Csókolom zenekar dala, amelyre a díszletet képező autódarabokat és közlekedési táblákat bepakolják a szereplők, majd a koccanást és következményeként másodpercek alatt kialakuló totális közlekedési dugót hangjátékszerűen elénk festő első jelenet már kimeríti a köznyelvetikai kódex főbb pontjainak megsértését. De ki lenne az, aki kisebb-nagyobb mértékben megtörött autójából egy mozdíthatatlan tumultusba pattanva píszímód elegáns és komilfó modorban nyilatkozna? Hőseink, miután a sokkot letudták, és felismerik, hogy felelőst nemigen fognak találni – a két esélyes, a belemenő és a koccanó egymást aprítva eltűnik a legelején –, máris készek arra, hogy társadalmi tablóként létezzenek, és archetípusonként ismerős gesztusokat felvonultatva keresztmetszetet adjanak mindennapjaink meghatározó figuráiból.

Koccanás - Vicei Zsolt, Balogh Gábor

Tasnádi Csaba rendező célja világos: töredékeket kíván felvillantani, jellemző szituációkat, élethelyzeteket és alakokat mutat, a mindennapok túléléstechnikáiból adva ízelítőt. Ez az egyes jelenetek mikroközegében jobban sikerül, mint egészében, főként azért, mert a színészek nagyobbik része nem tud állandóan jelen lenni, mivel több szerepet játszik, így a Krúdy Kamaraszínpad szélességében elterülő játéktér jobbára üres, ezt kellene kitöltenie az egyes jeleneteknek, amelyeket a Csókolom songokká alakult dalrészletei választanak el egymástól, ezt a rövidebb jelenetek esetében érezhetjük kissé zavarónak. Hogy miért éppen a Csókolom dalait választotta a rendező (vagy a dramaturg, Sediánszky Nóra), az nem igazán derül ki az előadásból, ám atmoszférateremtő erejük kétségtelenül van a felvételről elhangzó, a színészek karként való közreműködésével megtámogatott zeneszámoknak.

Koccanás - Horváth László Attila, Petneházy Attila, Kuthy Patrícia

A társulat az erőteljesen rövidített darabban több arccal mutatja magát; kiemelkedő alakítás Horváth László Attiláé, aki a Vállalkozó szerepében korunk, a szocializmus és a kapitalizmus közötti szottyos izé hőseként az átláthatatlan jogszabályi környezetben önmagát kreatívan feltaláló, valójában a szabályokat és az üzleti etikát a legmesszebbmenőkig mellőző szervezőerőként mindenből pénzt csinál, ami körülötte van. Remek a Kuthy Patrícia alakította Nő is: egyszerre törékeny és céltudatos, eszes és ösztönös. Vicei Zsolt hajléktalanja a bölcsesség, az életrevalóság, a csalódás, a "relatív nagyra"-vágyás színeit vegyíti egymásba. Koblicska Kálmán (Öregember) morózus hallgatagságát csupán néhány szó töri meg, az elnyomott akaratossága szűrődik át belőlük.

Koccanás - Nagyidai Gergő, Horváth Sebestyén Sándor, Olt Tamás

Petneházy Attila az első percekben nem találja a kibukott Férfi arányait, később viszont kifejezetten megnyerően transzformálja szimpátiává, sőt vonzalommá első, a Nő iránt érzett tehetetlen dühét. Sematikusabb, egydimenziósabb Antal Olga Öregasszonya – talán a bölcsesség hiányzik belőle, egyensúlyozandó a kimértséget –, illetve Balogh Gábor Rövidgatyása, aki mosolygó jófiúból nem tud összetett figurává alakulni, így távozása jelzésértékű marad. Horváth Sebestyén Sándor amilyen jellegzetes Turista2-ként – nota bene: a maffiózójelenet a háromféle szláv nyelvű rezidenssel a nyíregyházi előadás saját ötlete, amiből talán jóval több is elkelt volna abban a színházban, amely éppen ezzel a helyspecifikus érdeklődéssel hozta létre a tavalyi évad egyik legsikerültebb produkcióját, a Hát akkor itt fogunk élni címűt –, annyira kevéssé tudja megalapozni a Srácot, aki nem magához, hanem eltartási szerződéséhez keres magának élettársat, sikertelenül. S vannak a jól sikerült karikatúrák: Olt Tamás Kamionosa és Idegenvezetője igazi groteszk portré, Vaszkó Bence pedig rendőrként előadott fizikai magánszámával színesíti a palettát.

Koccanás - Kuthy Patrícia, Petneházy Attila

Akadnak kevésbé jól sikerült momentumok és nem annyira markáns elemek is – néhány rendőrvicc kifejezetten a bohózat irányába viszi a darabot, túlzóan parodisztikus az idegenvezetős jelenet, és bátortalanul elrajzoltak a bőrfejűek –, s nem tagadható a low-budget kényszerének látható nyoma sem, ezzel együtt azonban az előadás becsülettel teljesíti, amit vállal. Pofon és szíven döfés nincs, élni akarás van. Itt és most, persze.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr28004953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.