7óra7

A Karmester tánca
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

A Karmester tánca

2011. 05. 24. | TörökÁkos

Mivel egy idő után voltaképpen eldönthetetlenné válik, hogy a pálca csak rezonál ránk, vagy észrevétlen akár helyezkedéseink ütemére is kihatással van, kérdéssel indul az előadás, ha ekkor még nem is igazán világos, hogy mi az a kérdés.

A játéktér valós fa és bádogkulisszája, a zenei kompozíciók ívessége, a valós kacatok között megjelenő groteszk módon elrajzolt színtéri alakok, az összeszedett írásmű alapján létrejövő, néhány hangból kiépülő, feszes ritmusú akusztikus együttlét, a melankolikus gondolatok, érzések, élmények színpadra rajzolása a Hólyagcirkusz Társulat előadásait ismerők számára a Merlinben különösképpen familiárisak lehetnek. A Kompánia Társulat zenei anyaga (Heppes Miklós és Lukács László munkája) izgalmas, szép egymásra épülés, akusztikus és elektromosan felerősített zajok, neszek, csobogások izgalmas folyama, amely teret és atmoszférát ad a színpadra érkezőknek, s még ha Szőke Szabolcs viharvert zenéjének igazságáig ez a kompozíció nem is ér fel, míves akusztikus vázat, és különös atmoszférát ad a színtéri történéseknek. A Kompánia Társulat darabját bizonyosan nem annyira rendezték, mint inkább – nevükhöz híven - komponálták.

Értekezés a próbabábukról avagy a Genezis második könyve

Krzysztof Żyliński színpadi alakjai is csak első pillantásra hasonlóak a Hólyagcirkusz Társulat karakteres, minden darabon keresztül állandó, szomorú bohócaihoz. A kezdetben bábukként megjelenő figurák (mosó nő, papírhajókkal fürdőző nő, tükör előtt hintázó hölgy, varrónő, egy lábfetisiszta férfi és egy fiatal és izmos kőműves fiú) a következő színben magukon hordozzák előző jelenésbeli történéseik szemmel látható hordalékait (vörös szirmokat, meztelen tagjaik megmutatását, szomorúságot és ritkán lendületet), átalakulnak, megletté, egyre pontosabban ismertté válnak, titkaikat, elfojtott és el nem fojtott vágyaikat nézegethetjük: talán egy kétszintes lakóközösség valahol Európában, talán mesealakok. Mindenestre nagy lépésekben alakuló figuráival az Értekezés a próbabábukról egy - legszebben szavak nélkül beszélő - versperformansz, egy ismerős világról való, ólmos történésmesélés. Súlyos anyagszerűségű tárgyakkal finom jeleket küldözget, legjobb pillanataiban az anyagszerűség egészen a valós testi fenyegetettségekig, és az érzékletesség szélső pontjaiig is elér, amikor például a kőműves fiú egy hatalmas kőtömböt tart az egy emelettel alatta fürdőző nő feje felé, vagy amikor a mosó nő és a varrónő vörös vérszín dzsemet nyalnak le egymás hüvelykéről idiótán viháncolva mindeközben. Egyértelmű jelekkel világos szcéna jön létre, és bár a nézőtér fáradása azt jelzi, hogy feszes ritmusát a Kompánia Társulat előadása néha elveszíti, sajátos atmoszférájának varázslata végigér: rengeteg, szép, szomorú gondolatot mutat meg nekünk, kedvére szemezgethetünk, ismerhetünk meg összefüggéseket, míg másokat talán nem is veszünk észre. Az előadás összegondoltság és összehangolás szép példázataként kúszik-csúszik, araszol szép komótosan, néha lendületet vetve, de azért megmaradva az éppen csak haladó menetnél, amely mellett van idő megfigyelni, gondolkodni: körbenézni. Márpedig Krzysztof Żyliński színpadán van mit nézni, a figurák szimultán magánjátékai, találkozásai, kedves otrombaságaik groteszkre nagyított képei költői látványosságok, egy hanggal és képekkel való finom elmejáték, ami a akár a nézőtéren is hasonló szellemi izgalmasságokat kelthet.

Értekezés a próbabábukról avagy a Genezis második könyve Az előadás fináléjában a Karmester visszatér az - ekkorra már egzaltálttá váló - Kompániába, és miután hasztalan próbálja pálcájával uralni a történéseket, végül egy fagerendával kezdi el beszántani a zenebonát, a kisstílű, mégis szeretnivaló semmirekellő, maga bajos emberkék vircsaftját, ami minden köznapisága mellett, akár kultúránk jelenlegi állapotáról is jelelhet, de mindenképpen komor képzet, sötét látlelet. Azonban ahogyan a korábban magát többször is összevöröslő, erősen kéjenc és enyhén vérnősző mosónő a legutolsó jelenés poézisában mégis csak Nővé, széppé és tisztává lesz, már messze nem ilyen vöröses sötétszürke, ez egy lengyel ember hite talán, de az is lehet, hogy ez már a néző hite. Akárhogyan is: az előadás arra hív fel, hogy saját magunk hitét, vagy éppen hitetlenségét tisztázhassuk embervoltunk tekintetében. A lehető legegyszerűbb módon veti fel a kérdést mindenkinek, aki hajlandó ilyen kérdésekbe belebonyolódni, amely nézőtéren ülő, és a színen látottakhoz hasonlóan vörös csatakos önmagunkra vonatkozik, arra, aki, mos, főz és/vagy takarít, él, falakat emel, a tükörben nézegeti magát, furcsa szexuális hóbortjai vannak, és aki nap nap után érzéki tilosban mászkál. A kérdést ma nem piros neonbetűs feliratokkal gyűrik bele az arcunkba, és nem is pénzbüntetésekkel gazdagon kiverve tolják le a gégefőn, hogy tökéletesen és megfellebbezhetetlen módon jók vagyunk-e, hanem csak azt kérdezik tőlünk, hogy elég jók vagyunk-e. Ettől maga a kérdés semmivel sem lesz kevéssé kellemetlen, de ez a kellemetlen érzés - bár ebben az esetben a gégefőnél összehasonlíthatatlanul mélyebben keletkezik - általában szervi roncsolás nélkül akár egyedül, akár családban, akár egyéb közösségekben jól kezelhető. De csak finoman, óvatosan. Mondjuk, úgy, ahogy ma ezt ez a színes-színtelen kompánia nekünk bemutatta.

A Kompánia Társulat előadása nem vág annyira mellbe, mint amennyire ezt például a Hólyagcirkusz Társulat Csődcsicsergője megteszi: egy szemléletesen elrajzolt, emberi léptékű létképet, egy kis Fehéret, és egy izgalmas érzéki-intellektuális játékot ajánl a nézőtérieknek, néha kicsit elnyúlik, néha kicsit reccsen a menete (főként egy-egy mozgássorban, színészi játéknál), de tagadhatatlanul: elég jó. És az elég itt a legegyszerűbb módon azt jelenti, hogy amit a Kompánia Társulat ma nekünk bemutatott, az elég ahhoz, hogy ajánljuk.

Értekezés a próbabábukról avagy a Genezis második könyve

Amit ránk hagy az előadás, amit még cipelgethetünk magunkkal, és nem könnyű lepöckölni a ködmönről, az a Karmester titka: vezényel vagy csak táncol? És persze ebben az esetben már a legkevésbé érdekes, hogy a színtéri Karmester irányított vagy csak követte a mozgásunk ütemét, de már maga a Kompánia sem érdekes, ahogy a színház sem. Innentől a színház megtette, amit tennie illő: a kérdés ott ragadhat rajtunk, magunknak magunkról, kapcsolatainkról, a világban való részvételünkről, felelősségről. Ha így van, az pozitívus, ha nincs így, az negatívus az előadásnak. Mindenesetre az Értekezés a próbabábukról pontos, feszes, játékos ecce homo.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr218004987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.