7óra7

Vakur stfü, de semmi szra
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

Vakur stfü, de semmi szra

2011. 06. 02. | TörökÁkos

Csikós Attila néhány mondatban felvezette a keletkezéstörténetet: egy monodráma ötletével indult az egész, majd Dolmány Attila javaslatára került képbe Karácsonyi Zoltán, és lett a (nyakatekert) „duódráma” a monodrámából, miközben maga a dráma kifejezés alapvetően két erő egymásnak feszülését jelenti minden nyelvi varázslat nélkül is. Többre nincsen feltétlen szüksége, miközben kevesebb nem elég számára, mert úgy nem több monológnál. E nyelvi hókuszpókuszt azonban mindaz, ami történik ebben a két órában, végül is megmagyarázza, helyére teszi.

Csikós Attila duódrámája izgalmas és szellemes szövegfolyam, ami csak a legeslegvégén tudatja saját megoldását arról, hogy a WAX csupán egyetlen ember beszédküzdelme saját démonaival, látomás vagy éppen álomkép, vagy valós kihallgatási szituáció, mindenesetre elég súlyos magunkba nézésre szolgálhat ürügyül: erős, helyenként sziporkázóan szellemes párbeszéd William Shakespeare és egy kortárs bértollnok között, akikről kezdetben csak annyit tudni, hogy behívatták, illetve behozták őket. Eleinte nem is hallják egymást, bár hasonló helyzetük hasonló kifejezései át-áthallatszanak egymásba, majd néhány ilyen áthallás után meghallva és meglátva egymást, közösen próbálják kideríteni (itt)létük értelmét. A kafkai indítás általános ontológiai felütése után a bizalmatlanság sajátos, a mostani fiatalok számára már talán kevéssé ismerős közép-európai konstellációja jön létre a két figura között: keresik, hogy ki az, aki esetleg a kihallgató hatóság része, beépített, provokátor, körmönfont vallató. Az egész kutakodás színpadi izgalmát a dolog utolsó mondatig tartó eldöntetlensége adja. A bűnösségről szóló morfondírozás egy olyan helyzetben, amelyben bűnösöknek szokás lenni, és ahol a dolgok nem állnak túl jól, az intellektus számára muníciót adhat a mozgolódásra, számvetésre, önmérésre. Ebben az esetben elsősorban a művészember és az újságíró számára.

Mindez két fiatal színész könnyed előadásában két órán keresztül zajlik, apró játékokkal, egymásra figyeléssel, profi színészi munkával, a felvezetésben a szerző által említett megrendezetlenség leginkább talán Karácsonyi Zoltán a teret túlnövő, helyenként feleslegesen fülsértő hangosságában, illetve figurájának esetenként követhetetlenül hektikus váltásaiban érhető tetten.

Hogy Dolmány Attila figurája sokkal egyenletesebb, abban az is szerepet játszhat, hogy a drámaszöveg William Shakespeare figurájának adja meg a legparanoiásabb megoldási javaslat kimondásának bölcs őrületét, azt, ami végezetül mind átvitt, mind szó szerinti jelentésben igaznak bizonyul: hogy ez a párbeszéd maga a kihallgatás. Legyen látomás bár, vagy vallató, vagy X hasadt önmagának másik fele, W figurája sokkal otthonosabban mozog ebben a paranoiás rejtvényfejtésben, bűneként magányosságra való hajlama világos és érthető. Az X bűneként elhangzó nyakatekert okoskodás (arról, hogy ő azért lehet bűnös, mert szemmel láthatóan nem gondolkodik, márpedig aki nem gondolkodik, az bizonyosan csinál valamit, és ha még mindeközben azt is állítja magáról, hogy nem csinál semmit, az „nagyon gyanús”) jól mutatja a két szerep lényegi különféleségét: W összeszedettebb, X változékonyabb karakter.

Csikós Attila drámaszövege összeszedett és átgondolt munka, legyen bár abszurd duódráma, dialektikus pszichodráma, egzisztencialista színmű, sokszor szellemes, néhol szellemeskedő, minden pontjában gondosan komponált írás, amely lényegi dolgokról beszél élvezetesen, alapvető etikai kérdéseket tesz fel hangsúlyosan. Színpadi formáját még szemmel láthatóan keresi, de az ehhez szükséges alapoknak már ebben az állapotában is birtokában van: átgondoltság, szellemesség, világosan megfogalmazott vélemény, színészi előadókészségek és képességek.

Hogy végül is ki kicsoda, és mi ez az egész, két óra után megtudjuk - de hogy mi a megfejtése ennek a duódramatikus, intellektuális pszichokriminek, azt nem csak azért nem mondjuk most el, mert az a krimi szellemével nehezen egyeztethető össze, hanem azért is, mert egy jó kriminél az igazi kérdés sosem csupán az, hogy ki a gyilkos. Márpedig Csikós Attila drámája jó krimi, és a gyilkost is, az áldozato(ka)t is jól adják jó színészek, akárki is akármi legyen végezetül is ebben a dramatikus játékban: a jó WAX-ba pedig jól tapad a kézilabda, aminek éppen nem sok köze látszik lenni semmihez, de a WAX nem egy laza sziesztadarab, gondolatsodra intellektuális aktivitást kíván és kelt. Márpedig egy ilyen menetben ki tudja végül pontosan, mi mivel függ össze, és minek mi a jelentősége. Ezt további munkával megmutatni kész állapotban van most az előadás.

A WAX egyik szellem-bonbonjában X nyugtat meg mindenkit, akire illik a helyzet: "A feleségem elhagyott. A szeretőm miatt. A szeretőm meg a feleségem miatt. Senki nem magam miatt hagyott el, ez megnyugtató." A szöveg egy nyelvi ötletét kölcsönvéve, a WAX egyáltalán nem szra darab, vákurra nem szra.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr848004995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.