7óra7

Az érmék két oldala
7óra7: (9/10)
Közösség: (6/10)

Az érmék két oldala

2011. 06. 29. | 7óra7

A László Sándor rendezte előadás minket, nézőket felültet a színpadra. Aztán, a számunkra készített nézőtér-emelvény egyszer csak 180 fokot fordul maga körül. Körülöttünk meg a világ. Mert ebben a drámában mi vagyunk a középpontban, a színészek pedig hol a hagyományos nézőtér meg a bársonyhuzatú székek fölött átívelő emelkedőn/lépcsősoron játszanak, hol a színpad zsebkendőnyi hátsó felében. Míg az előbbi a Pilátus-történetnek (vagyis a Mester regényének), illetve a „nem-evilági” dimenziónak ad teret, addig az utóbbi Moszkva sűrűje: hol a Patriarsije prudi, hol Berlioz lakása, hol pedig az elmegyógyintézet. A regény bonyolult értelmezési horizontja némiképp leegyszerűsödik, s bár egyértelmű kijelentések – szerencsére – a színpadi mű kapcsán sem tehetők, mégis, mintha ennek a Wolandnak a személyében a pólusok kiegyenlítődnének, s előttünk áll egy „igazságosztó” Sátán - vagy ördög tudja ki.

Balázs Áron Wolandja eleinte beképzelt, rossz pozőr arcát mutatja, de fémes színű öltönye fölött egyre inkább megkeményednek a vonások, s hol a „gonosz”, hol az emberi tetteket szenvtelenül szemlélő „filozófus”, hol pedig a bosszús „igazságosztó” sejlik fel. De hogy lehetne igazságot osztani ott, ahol – állítólag, Woland Berliozzal folytatott párbeszédének tanúsága szerint – minden eleve elrendeltetett: Annuska, a napraforgóolaj, a villamos kereke, de még Berlioz repülő feje is…? A Bulgakov-mű egy fontos pontja kerül nagyító alá, s értelmeződik egyféleképp a színpadon: a szabadság kérdése. A regényben Woland és Margarita egyezsége – némely elemzések szerint – mintha az örök elkárhozást hozná a szerelmespár számára. Itt azonban egy olyan Margarita veszi fel a harcot a szerelméért, aki nem hogy nem fél a Sátántól, de nem félné Istent sem, ha az meg akarná őt fosztani kedvesétől; akinek nem létezik semmi más valóság a világon, csupán a Mester iránt érzett szerelme. Szilágyi Ágota arcán a báljelenetben végig ott játszik egy sejtelmes, furcsa kis mosoly. A nő győzedelmes mosolya ez, aki a szerelmet játssza meg a ruletten, mert egyszerűen nincs is más, amire tehetne. Ilyen értelemben nincs „szabadsága”, de a dolog abszurditása az, hogy épp ebben a változtathatatlanságban rejlik a szabadsága. S ha ez így van, akkor Woland voltaképp tehetetlen, hatalma nem végtelen, nem rendelkezik az emberi sorsok felett. Úgy tűnik, ez még tetszik is neki – persze Balázs Áron Wolandjában izgalmasan keveredik a két pólus, azok mintha kibékülnének egymással…

A Mester és Margarita

A Moszkvát feldúló kompánia, Azazello (Pongó Gábor), Korovjov (Hajdú Tamás), Behemót (Banka Lívia) és Hella (Jaskov Melinda) ugyancsak „kettős színekben” játszik. Hol veszett pokolfajzatok, hol pedig igazságtévők. Nem meglepetés, hogy a Mestert és Jézust egyazon színész (Pálfi Ervin) játssza. Az viszont izgalmas megoldás, hogy Hontalan Iván, a költő és Lévi Máté figurája közt is párhuzamot von a rendező, Kőrösi István személyében, ahogyan az is, hogy Pilátus és az elmeorvos megformálása is egyetlen színész (Magyar Attila) feladata. Mintha fönt és lent, múlt és jelen, jó és rossz, Isten és Sátán (a végletek sora tetszés szerint folytatható) néznének állandó farkasszemet egymással. Folyton folyvást. Vagy mintha minden voltaképp ugyanaz volna: egy érme két oldala.

Nézőtér és színpad, néző és színész is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr808002581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása