7óra7

Szeressük egymást, gyerekek
7óra7: (10/10)
Közösség: (10/10)

Szeressük egymást, gyerekek

2011. 07. 28. | 7óra7

Az előadás alappillére egy esküvő, amelynek kapcsán szépen lassan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik vagy aminek hiszik a szereplők. Egy fiú házasodik, a mostohatestvére egyáltalán nem örül ennek, de a menyasszony már terhes. Jön a lagzi, meg persze az anyós és az após, akik egy olyan kihűlt házasságban élnek, amelyhez képest az Északi-sark trópusi fülledtség. Közben megjelenik az állomásfőnök, aki két hold szőlőért cserébe a mostohalány kezeinek várományosa, persze csatakrészegen már, így nem tud megfelelően vonzó lenni, úgyhogy kihajítják. Az alkohol azonban dolgozik benne, és elregél egy történetet egy sok éve a faluban járó amerikai _kóbojról_. Ennek felidézése után az esküvőn anyuka kénytelen kibökni, hogy a menyasszony bár az ő lánya, az apa viszont nem az apa. Eddig még nagyjából egyértelmű a történet, a poénok ezután jönnek csak igazán, ezeket nem lőjük le, a lényeg, hogy mindenki mindenkinek a valakije, csak nem úgy, ahogyan azt addig hitték.

Parasztopera - Pintér Béla, Enyedi Éva

Az igazi finomság az utolsó jelenetben van, a múltat megmutató _flashbackben_, amelyben a sok-sok éve eltűnt fiú hazatér szüleihez, akik nem ismerik fel őt, de mivel szállást kér, és hajlandó fizetni érte, befogadják. Ezeket az eseményeket a még anyuka hasában lévő leendő vőlegény némi didaktikus attitűddel kommentálja. Az érdekesség a dologban, hogy bár azt mondja, amit mi látunk és amit mi várunk - vele együtt -, mégsem az történik. A milliomosként hazatérő fiú megkéri a vendéglátóit, vigyázzanak a százezer dollárjára. Hát vigyáznak is, nehogy bármikor is elvigye innen, rögtön a sajátjuknak tekintik. A fiút pedig tűzrevalónak. Mindez egy rendkívül időzavaros helyzetben kerekedik ki, ami igen hatásos és erőteljes gesztus az előadásban, hiszen egy ideig egyértelműen ketté van választva múlt és jelen, aztán egyszer csak eltűnik, nem az idő lesz a fontos, hanem a történtek, és azok miértje.

Parasztopera - Bencze Sándor A történetet a színészek egy rendkívül célzatos, afféle kezdetleges operai formában adják át, végig énekelve és ének-beszélve, ami által egyfajta brechti tanmese-hangulat kerekedik. Ezt a Darvas Benedek szerzett zene - amely rengeteg ismerős dallamot hordoz magában - teszi könnyeddé és lendületessé, Pintér Béla szövege - amely népdalokat, operettdalokat, archaikus és mai nyelvet egyaránt tartalmaz, s némi színházi önreflexió is megjelenik, egy-egy pillanatra megakasztva az előadást, nagy sikert aratva a nézőtéren - és annak prozódiája pedig zseniálissá. A formák rendkívül precízen vannak összeegyeztetve. Tökéletesen találkozik a zene, ének és szöveg érzékekre és értelemre ható tanmeseszerűségével a Horgas Péter és Tamás Gábor által tervezett minimalista, a falusi szegényes légkört önmagában átadó díszlet, amelynek könnyű kezelhetősége és szétnyithatósága legalább akkora előnye, mint a miliő, amit áraszt magából. Benedek Mari jelmezei pedig vagány stíluselemekkel teszik sajátossá ezt a légkört, szinte minden öltözékbe valami különlegeset varr bele (a menyasszony anyjának ruhája vagy a menyasszonyi öltözék, de ilyen még a cowboyjelmez, vagy az állomásfőnök viharvert egyenruhája is).

A színészek pedig igyekeznek fokozatosan kibontani a mögöttest, végig az utolsó jelenet alá dolgozva. Pintér Béla nem átélhető főhőst játszik; a vőlegényből sokkal fontosabb számára a rámutatás és a nézői tekintet irányítása, ennek fejében gesztusai kitettek, jelenlétét végig átlengi ez az attitűd. Az egyik legkiemelkedőbb alakítás Szalontay Tünde szeretettelen felesége, aki rideg és merev arccal tart távolságot a családjától a testi és fizikai vágyakba menekülve, egy abszolút létező, kihasználó, de érzéketlen női archetípust tesz ezzel egyedivé. Nagy-Abonyi Sarolta végig tartja a naiv lány idealisztikus képzeteit, egy pillanatig sem tágítva a terhes nő megédesített világképétől, Szalontayt tökéletesen ellenpontozva jelenít meg egy másik női típust. Enyedi Éva egy-két aljas és számító tekintettel mélyen jellemzi a mostohatestvérébe szerelmes lányt, Bencze Sándor pedig teljesen természetesen kezeli a figyelmetlenséget, az elveszettséget, a szétesettséget. Tóth József és Szamosi Zsófia kettőse egy merő szokásrendszerré merevedett házaspárt ábrázol, végig figyelve a közös titkukra, érzékeltetve, hogy valami itt bizony nincs rendben, sőt még azt is érzik, hogy nem a legideálisabb szülők. Thuróczy Szabolcs elképesztő lendülettel és vággyal veti be magát, mint állomásfőnök, aki a körülményekkel és következményekkel nem törődve csak mondja és mondja a történteket, egyszerűen csak kicsinyes bosszúból. Deák Tamás szenvedélytelen szenvedélyességgel mutatja meg, hogy Balogh Imre, a fiú kifordított cowboykliséi az önmagáról szóló tévképzeteiből fakadnak, meg éppen abból a gyávaságból, ami miatt például a szüleinek sem képes elmondani, hogy ő kicsoda.

Parasztopera - Baranyi Szilvia, Deák Tamás, Tóth József

Ennyi titokkal és titkolnivalóval, ennyi hazugsággal és szeretetnek álcázott elridegüléssel élni bizony nem lehet a legfelemelőbb érzés. Ebbe beleszületni se annyira jó; az ember csak áldozat lehet, persze, biztos, ami biztos, mindenki beleteszi a saját szarát is a közösbe. A sok félrekúrós gabalyodás eredménye egy vérfertőző viszonyból születő gyerek, aki valószínűleg soha nem fogja megtudni, hogy kik a szülei, de erről az előadás már nem szól. Ellenben arról nagyon is, hogy ha ilyen szinten vagyunk képesek kommunikálni, ha ennyire vagyunk képesek figyelni a másikra, ha ennyire rossz viccként kezeljük a felelősséget és a szeretetet, akkor bizony megérdemeljük a szar életet. Nincs ha, ez van.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr808004275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.