7óra7

Eltüntetni a zajt
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Eltüntetni a zajt

2011. 09. 14. | 7óra7

Érthető ugyan, hogy egy egyszeri – pláne helyspecifikus – előadás esetében az alkotóknak nem mindig van idejük számításba venni az adott tér adottságait – bár Gergyééknek az előző két alkalommal ez hibátlanul sikerült –, és ilyenkor minden bizonnyal vannak olyan dolgok, amikre nem jut már az energiából, de egy tudvalevőleg nem színházi eseményre kialakított térben nem leellenőrizni a produkció hallhatóságát, az talán több, mint figyelmetlenség. Csúnya hiba és kár érte. Ugyanis a hangfalakkal hangosított és oszlopok között visszhangzó beszédből, illetve a zene okán elnyelődő hangosítatlan szövegekből pár soronként kivehető mondatok alapján úgy tűnik, hogy itt bizony egy nagyon is összetett, folyamatosan önmagára építő előadás tárul a szemünk elé, ami képes értelmezni saját, olykor magával ragadóan költői látványát – csak épp egy hang nem sok, annyit sem lehet érteni belőle.

Csendélet zajjal (Trilógia maraton I/3)

Ahogy az első rész, a Passio reversible és a második rész, az Áldozat kapcsán is hangsúlyosan művészet-művész-ember-világ kapcsolatáról igyekezett beszélni a Gergye Krisztián vezette csapat, úgy a mostani alkalomra összeállt gárda is valami ilyesmi mellett kötelezi el magát. A kezdőképre bevonuló, a későbbi narrátort folyamatosan odébb tessékelő nők számukból fakadóan – ugyanis nyolcan vannak – egyértelmű kapcsolatot teremtenek a Szépművészeti kiállítása és az előadás között. De ez a kapcsolat nem csak egy egyszerű utalás, hiszen a székükben táncoló és beszélő nők teremőrök – ők őrzik a festményeket. Majd levetkőzve egy hatalmas asztalon festménnyé állnak össze, később pedig az ismételten felbukkanó fekete bárány – ő volt az előző két rész „főhőse” is – múzsái, aztán meggyalázói és elüldözői lesznek.

Csendélet zajjal (Trilógia maraton I/3) - Lőrinc Katalin, Bakos Éva, Szalontay Tünde

Legalábbis valami ilyesmi hatást vált ki a váltakozó alakokat életre keltő Bakos Éva, Blaskó Borbála, Bocsi Eszter, Lőrinc Katalin, Szakács Ildikó, Szalontay Tünde, Tárnok Marica és Virág Melinda, valamint Ágens, a narrátor rendhagyó – hiszen úgy hallatszik, nem azt mondja el, mi történik a színen, hanem gondolatilag kiegészíti az eseményeket – szerepében. Izgalmas az is, ahogy a koreográfiák és pozíciók közül egy-kettő olykor felidéz bennünk momentumokat a két teremmel odébb lógó festményekből, vagy ahogy a fekete bárány megelevenedett, két lábon járó, kifestett aktként élő-kiállítássá válik, miközben ráolvasnak dolgokat.

Olyan ez az egész, mint egy nagy összefoglaló, amiben tapinthatóvá válik mindaz, amit az előző két rész csak körbejárt. De itt nem csupán egy trilógia záró epizódjáról van szó, hanem annál nagyobb dologról. A harc, amit a fekete bárány vállalt, az ellentmondásokkal teli küzdelem most hirtelen valóban része lesz a világunknak, ahogy részese a teremőr, a művész, az alkotás, a közember és mindenki egyaránt. Kultúrpolitikai csatározások, kulturális ridegségünk és érdektelenségünk, cinizmusunk és kicsit megtébolyodott reménykedéseink karöltve tárulkoznak elénk ebben az előadásban, ami – festményektől némileg szokatlan módon – érezhetően egy dramaturgiai ívet is igyekszik bejárni, kifejezetten hatásosan.

Csendélet zajjal (Trilógia maraton I/3)

Ám attól nem szabad eltekinteni, hogy mindez csak viszonylagos, mindezek csak érzetek és benyomások egy olyan előadásról, ami erősen építkezik Gergye Krisztián szójátékokkal operáló szövegeire, amikből alig lehet hallani valamit – azt még érdemes róluk tudni (legalábbis az előzőek alapján), hogy makulátlan hallhatóság mellett sem egyszerű a befogadásuk. Érezhetően egész és átgondolt előadás a Csendélet zajjal, csak a nagy zajok miatt alig lehet belőle érteni valamit.

Mindezek ellenére ott volt ebben a világméretű csendéletben az az idegesítő zaj, amitől bár ez a csendélet szép tud maradni, mégis van benne valami zavaró, valami, amit szeretnénk eltüntetni, majd az életünk is rámegy erre az eltüntetésre, sőt ez lesz az életünk értelme, olykor sikerrel is járunk, ha pedig ez a zaj eltűnne, nem lenne már dolgunk, sőt ha ez a zaj nem lett volna, nem lenne értelme az életünknek. Pedig jó dolog eltüntetni ezt a zajt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr848002529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása