7óra7

Mi a baj?

Mi a baj?

2011. 10. 12. | 7óra7

A 7óra7 szertenézett és tüntetést látott kilátásba helyezve az egyik oldalon, a másik oldalon szinte nyílt fenyegetést, hogy ne ugráljanak a színházigazgatók, helyenként meg záport és zivatart, intendatúrára készülődő nyugdíjas drámaíró bácsit és tettrekész igazgatóvá vált színészt.

Vegyünk egy nagy levegőt, és nézzük meg, mi a baj.

Baj-e, hogy nem Márta István vezeti februártól az Új Színházat?

Nem baj, ugyanis Márta István – aki egyébként színvonalas pályázatot adott le, amelynek szövege megismerhető - nem jó Új Színházat csinál, mármint a mi megítélésünk szerint. Az előadásokról szóló kritikáink, a színházról szóló megállapításaink visszakereshetők, azokat nincs miért revideálni. Művészszínháznak álcázott bulvárszínházról van szó, a korszerűség csupán a felszín szintjén van jelen az intézményben, az ott lévő társulat nem kap a képességeinek megfelelő feladatot. Unalmas előadások vannak, tisztelet a kivételnek (mert azért akad). Ez egy dolog. A másik dolog, hogy a változás önmagában soha nem egy rossz valami, a változástól nem félni kell, hanem az eredményeket fölhasználva alkalmazkodni hozzá. Azonban ha a változás az eredmények eltűnését okozza, akkor nem jó – ez azonban nyilván utólag derül ki. A változás lényege kiolvasható a tervekből, és azokból nagy eséllyel eldönthető, hogy ez a változás jó lesz-e vagy sem. Most az történt, hogy pályázatok elbírálására hivatott szakmai bizottság szakmai része (mit is keres egy szakmai bizottságban bármilyen hivatalnok?) egyöntetűen úgy vélte: az Új Színház élén nincs szükség változásra, illetve ami változtatás szükséges, azt Márta István pályázata tartalmazza, legalábbis jobban, mint Dörner Györgyé. S mivel más pályázó nem volt, egyértelmű, hogy Márta István pályázata jobban megfelel a kiírásnak. (Persze, ha az lett volna a kiírás, hogy jelentkezzenek, akik közül Tarlós István kiválasztja a neki tetszőt, akkor más lenne a helyzet.) Ez nem biztos, hogy jó, a mi véleményünk szerint az Új Színház működtetése a jelenlegi formájában bizonyosan nem tartható. Azt is hozzátennénk: már jó ideje és természetesen ez nem csak az Új Színházra igaz, hanem a jelenlegi színházi struktúra sok láncszemére is. És az sem mellékes, hogy az Új Színház nem csupán önhibájából került ebbe az állapotba, állítható, hogy egyfajta társadalmi-politikai szükségszerűség (káros) eredménye. Sajnos.

Baj-e, hogy Dörner György színházigazgató lett?

Önmagában nem baj, hiszen színházigazgatónak nem születik az ember, valamikor el kell kezdeni. Az a baj, hogy Dörner György nem adott le értékelhető pályázatot egy költségvetésből finanszírozott intézmény igazgatói posztjára. Amit ugyanis leadott, az nem színházigazgatói pályázat, az egy ideológiai generálszósz, némi színházi apropó kapcsán. A szakmai bizottság szakmai része nem véletlenül nem találta megfelelőnek a pályázatot. Hogy mi a baj a pályázattal? Az, hogy semmi konkrétumot nem tartalmaz, illetve amikor igen, annak a nagyobb részéről kiderült, hogy blöff. Dörner nem tárgyalt senkivel az általa vezetett Forrás Színházon és az intendánsnak kiszemelt Csurka Istvánon kívül (akinek gondolatai élénken kiérezhetők a pályázat szövegéből). De azon a vállalhatatlan ideológián kívül, ami kiolvasható a szövegből, a szakszerű gond az, hogy a pályázat lufi, a megvalósításhoz szükséges források nem állnak rendelkezésre, a -Hátország- Németh László (?) Színházra átkeresztelt (?) Új Színház vélhetően nem fogja tudni ellátni a feladatát. Dörner utal arra, hogy politikai kapcsolatok segítségével szeretné népszerűsíteni intézményét (Köztársasági Elnöki Hivatal, Külügyminisztérium) és nemzeti besorolású intézménnyé akarja tenni a színházat. Előbbi nem tervezhető (vagy sikerül vagy nem), utóbbival kapcsolatban pedig láthatóan nem tudja, hogy nemzeti besorolású intézmény akkor lehet egy színház, ha többtagozatú. Az Új Színháznak pedig nincs operatagozata (ennek kialakítása olyan magas összeget emésztene fel, amit még Tarlós István se tud biztosítani az ő jelentős hatalmával). Vagyis Dörner György kinevezése semmilyen módon nem tartható. Persze ettől még ő lesz.

Akkor mi a baj?

Az, hogy valaki, akinek hatalom került a kezébe, úgy gondolja, mindenhez ért és mindenhez jobban ért másoknál. Az, hogy valaki, akit a választópolgárok bizonyos százaléka egy posztra emelt, azt hiszi, hogy nyíltan szembeköpheti a magyar törvények szellemét és ehhez még indoklást sem kell mellékelnie. Az, hogy ezt nem csak hiszi. Az, hogy az illetőnek ezért csak négy év múlva kell felelnie a választók előtt. Az, hogy a "szakmai bizottság" és a "pályázat" szavak jelentése tökéletesen kiüresedett. Az, hogy a politika elképesztő mértékben rátelepedett az életünkre az elmúlt húsz évben, és ezt mi hagyjuk. Persze mindez nem előzmény nélkül való, Blaskó Balázs sem elsősorban szakmai rátermettsége miatt lett igazgató Egerben, csakhogy a szakma ahhoz bizony asszisztált. Végignézte, ami történik. Akkor gyakorlatilag szó nélkül. Egerben – ma is – az a forgatókönyv zajlik, ami Budapesten néhány hónap késéssel, a József Attila Színház és az Új Színház esetében. És itt nem a személyekről van szó, hanem a lehetőségről. Az állam annak a kezébe adja a vagyont és a lehetőséget, aki az ő szívének kedves. Aki megfelel az ő elvárásainak. Ez ma már természetes. Az is, hogy az ilyen intézmény – a függőség foka miatt – soha nem lesz igazi színház. Mert nem tud azzá válni, hiszen az egzisztenciális érdek Damoklész kardjaként mindig ott függ a feje fölött. Ha valaki azt gondolná, hogy az ő színháza és posztja érinthetetlen, akkor téved. Hamarosan ő is sorra kerül. És - a dolog logikájából fakadóan - az is sorra kerülhet, aki most épp kedves a hatalom szívének. Mert a hatalom kiismerhetetlen, lásd Székesfehérvár esetét, ahol a pártszerűséget többé-kevésbé, három év után, felülírta a közösség érdeke.

A mi véleményünk szerint a forgatókönyv azt mondja: mielőbb saját lábára áll a színházi szakma, mielőbb a saját erejére támaszkodva találja meg alternatív helyeken és civil összefogással a közönségét, annál előbb épül ki valami olyasmi, ahonnan már előre lehet lépni. Minél előbb képes a saját szakmai érdekeivel számot vetni a színházi szakma, annál előbb dobja le magáról a politika kiszolgálását szükségesnek megjelölő attitűdjét. A mai színházi struktúra a jelen állapotában csak arra alkalmas, hogy a hatalom kénye-kedve szerint, stallumként használja. Ennek pedig mielőbb meg kell változnia, ha akarunk valamit. Már ha akarunk még valamit egyáltalán. Ugye akarunk?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr78003853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.