7óra7

Feltét nélkül
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Feltét nélkül

2011. 10. 29. | 7óra7

De Művészt nem nevezték ki bírónak, és nem is fogják. Ma már Mariann is csak a múlt emléke, s távoztával a jövő veszett el. Hüse Csaba játssza ezt a figurát. Nehéz olyan alakot, aki percenként okádni szeretne, túlzások, modor és manír nélkül játszani. Hüse játékában azonban mindezeknek nyoma sincs. Végtelenül emberi és végtelenül szerethető ez az ember, aki amúgy nyilván idegesítő lenne, hiszen fogalma sincs, ki ő, éppen hol van és miért van ott. Mégsem irritál.

Miért nem? Mert neki nincsenek játszmái, nincs kirakata, nincs felszíne. Gondolatai vannak. Lehet, hogy közhelyesek – mégis valaki, aki a világot szeretné megérteni, keresi benne a helyét, a szerepét. Komikus, amiért nem találja. Mégsem lesz szánnivaló. Sokkal inkább kelt együttérzést. Mert Hüse, úgy érezni, rólunk, esendő emberekről beszél. Akik tudnak bízni a végtelenségig. Művész bízik. Hiába tudja meg, hogy a nőjét lenyúló bájgúnáron kívül a lány lefeküdt Szappannal – a másik partjelzővel – és Bittnerrel, a mérkőzésellenőrrel, vagyis feltehetően Művész teljes ismeretségi körével. Azt kérdezi tőlük: csinált-e nekik sóskát sültkrumplival. És amikor megtudja, hogy nem, megnyugszik. Nincs minden veszve. Sőt: tulajdonképpen nincs baj. Hiszen a _lényeg_ - ami nem fogható meg fizikailag – még nála van.

Sóska, sültkrumpli - Hüse Csaba, Nagy András

Sóska, sültkrumpli - Radvánszki Szabolcs Dér András Sóska, sültkrumpli-rendezésének közege a valóság. Ha meggondoljuk, három eltérő karakterű figura – egyébként, mint kiderül, lyuksógorokról van szó – egymás fölé kerülésének küzdelme a darab. Ehhez három emberre van szükség, akik igazolni tudják tetteiket, akiknek a motivikája ki kell, hogy tisztuljon előttünk a három részben: a mérkőzés előtt, a szünetben és a meccs után. Azonban Nagy András és Radvánszki Szabolcs lényegében csak asszisztálni tudnak Hüse monodrámájához. Közeget teremtenek neki, de önálló működésre nem képesek. Nem emelkednek típussá – bár Nagy András (Szappan) az utolsó monológjában, amelyben elhatározza, hogy meglátogatja gyerekeit, amikor életében először nem gáncsoskodással akar úrrá lenni kudarcán, hanem _csinál_ valamit – legalábbis a szándék megszületik –, nagyon közel kerül ehhez. Radvánszki (Szomorúszáj) viszont csak gesztusokat sorjáztat – ami rendben van, hiszen a bíró a külsőségek embere. De mi van emögött? E tekintetben Szomorúszáj néma és üres marad. Hüse viszont biztos érzékkel találja meg Művész színpadi érvényesülésének kereteit. Embert ismer, embert mutat. Nem gesztusokat, nem mozdulatokat, nem vonásokat.

Egyebekben az előadás korrekt, ám a beiktatott keret (egy kisfiú, a Gárdonyi Géza Színházban sajnálatos hagyománnyá változott rossz szokás szerint nincs napi szereposztást jelző tábla, így nem tudjuk, Aszódi Gergő vagy Szabó Áron játszott a labdával az elő- és utójátékban) pont olyan közhelyes és őszintétlen, mint a vörös farok egy hetvenes évekbeli regényben: majd jön a fiatalság... Ez adja azt a bizonyos reményt? Mitől? A fiatalok nem követik el azokat a hibákat, amiket Szappan, Művész és Szomorúszáj? Mitől nem? Miért nem? Mert láttuk ezt az előadást? Vagy csoda történik? Vagy más miatt? Ez éppúgy rejtély, mint a zárás üzenete: a három férfi a zuhanyzóban, a vízsugár alatt, egymás mellett szorongva, egy szál semmiben, tisztul megfele. Szappan nincs, maguknak kell levakarniuk magukról a koszt. Ez jelképes? Vagy a sztori része mindössze? Ezt valahogy érteni kellene?

A Sóska, sültkrumplit ezen az estén Hüse Csaba szállítja. Feltét nincs.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr788005157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.