7óra7

Tollal és vassal
7óra7: (6/10)
Közösség: (6/10)

Tollal és vassal

2011. 11. 04. | 7óra7

Scapin, a szemfényvesztő - Rácz József, Trill Zsolt, Vranyecz Artúr

De azért ott motoszkál az a kérdés az emberben, hogy miért nem _nevetnek_ az emberek? S miért érezzük magunk is a második felvonás közepén, hogy nem pörög könnyeden az előadás? Pedig remek ziccereket dob fel a darab, amely egyáltalán nem tűnik elaggottnak, a csalókirály vásári komédiája mögött fontos – számunkra itt és most is fontos – kérdések húzódhatnak, s ha megtaláljuk őket, még ez a könnyed komédia is közösségi élménnyé tudhat válni. Ám mintha a mérnökien precizírozott előadásmód, a kitalált koncepció ellenére nem tudna működni az előadás olyan értelemben, hogy nem üti át a nézőtér és a színpad között húzódó falat.

Nem mintha erre nem lenne szándék. Irtózatos energia, tiszteletre méltó munka, s kifogásolhatatlan szakmai teljesítmények dolgoznak a színpadon. Ám a komédia és a sötétlő atmoszféra, valamint a művészi megfogalmazás valahol kiütnék egymást. A Scapin, a szemfényvesztő debreceni előadása nehéz.

Scapin, a szemfényvesztő - Szűcs Katalin, Rácz József, Trill Zsolt

Fel szokták tenni azt a tréfásnak szánt kérdést a fizikából kedvezőtlen előmenetelt mutató tanulóknak, hogy ezer kiló vas vagy ezer kiló toll a nehezebb, s ha nem figyelünk, elfeledkezünk a fizika törvényszerűségeiről. Mert ugyanolyan nehéz a kettő. Ám arra a kérdésre, hogy ezer kiló vas vagy toll nyakunkba zúdulását viselnénk-e könnyebben, evidens, hogy a tollat választanánk, hiszen a toll lassan hullik alá, térben szétterül – vagyis lenne esélyünk a túlélésre.

A Csokonai Színház előadása nem tollal, hanem vassal dolgozik. Vaskosan és erőteljesen. A szándék, a közlendő így világos. Azonban a közlésmód annyira direkt és erőteljes, hogy túlhaladja az előadás kereteit. Ennél fogva a Scapin nem szertelen, de mély komédia, hanem kissé fárasztó, helyenként komikus elemeket tartalmazó, nagyon egyszerű cselekményt művészi hitvallássá emelő, nehéz előadás lesz. Amely ekképpen hiába akar alternatívája lenni a tingitanglinak, a buheraoperetteknek, a látványmusicaleknek, mégsem tud azzá válni.

A színészek ebben a rendszerben technikailag tökéletesen teljesítenek, ám még a Leante furfangos, mindenkit agyafúrtan lóvá tévő szolgáját, Scapint játszó Trill Zsolt sem tudja feltárni a főhős motivikáját teljes egészében: ki is ő ezeknek az embereknek? A végén miért bánja meg bűneit – megbánja egyáltalán? Oké, hogy nincs felhőtlen boldogság és valamit valamiért, de mintha a forma és a tartalom nem igazán találna közös nevezőt egymással. Az is igaz, hogy a sztori másodlagos, de ha ezeknek a figuráknak nincs helye, csak egyetlen karikatúraként önmagukat – illetve önmaguk paródiáját – jelentik, akkor miért megyünk végig a történettel? Mert az apák (Varga József és Garay Nagy Tamás) furcsák, kapzsik, öntetszelgők és önzők, a fiúk (Rácz József és Mészáros Tibor) még inkább, az egyik szolgálón (Vranyecz Artúr) folyton elverik a port, a lányoknak (Orosz Melinda és Szűcs Katalin) nincs is szerepük a dolgok alakulásában, a dajka (Oláh Zsuzsa) pedig a megtestesült múlt, amely helyre rakja az eseményeket – de minek?

Scapin, a szemfényvesztő - Trill Zsolt

A forgóajtó forog, forog rendületlenül, a szereplők ki-be keresztül rajta, által s tova, vagy épp benne ragadva kerengenek, mintha nem tudnák, hol is lennének, honnan jönnének és hová tartanának. Mi pedig, bár látható és tudható – sokkal inkább, mint érezhető –, miről szeretne szólni ez az egész, őszintén szólva leginkább együttérzünk velük. Kell, hogy legyen középút a toll és a vas között.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr378005167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.