7óra7

Kinyitni az ajtót
7óra7: (9/10)
Közösség: (0/10)

Kinyitni az ajtót

2011. 11. 12. | 7óra7

Winnie viszont tud beszélni. Igaz, minél előrébb haladunk a napban (amely csengőszótól csengőszóig tart), annál fáradtabban. De mégiscsak folyamatosan beszél. Mindenről, ami nem lényeges. Mondataiban semmi cselekvésre irányuló nincs. Beszél szomorúságról és vidámságról, méltatlankodik és dicsér, bírál és ítél, érdeklődik és panaszol. Mindenbe, ami körülveszi, belekapaszkodik, megpróbál gondolkodni róla. De nem megy. Felismeri, hogy egyre jobban süpped a földbe, de az erről való részletgazdag lamentáláson túl semmit nem gondol.

Mert nem gondol semmit. Szegvári Menyhért lényegében eszköztelen, kizárólag a mondatok felszínes jelentését leleplező ürességre koncentráló rendezése egyértelművé teszi, hogy a lényegről való semmit-gondolás az ok, amiért Winnie és Willie ebben a helyzetben van. A megoldás roppant egyszerű lenne: fel kellene állni. De nem megy. Ahogy az ember nem áll föl a televízió elől, ahogyan a kényelmes, gondtalan utat választja, ahogy nem a dolgok okán, hanem jelenségein morfondírozik. Saját magunk tesszük járhatatlanná a saját utunkat. Mi nem állunk ki saját magunk ügyei mellett, mi nem kötelezzük el magunkat az állítólagos értékeink mellett, mi nem működtetjük életünk közegét. Mi zárjuk be magunkat egy lakásba, egy szobába, egy fotelbe. Mi nem nyitjuk ki az ablakot, mi húzzuk be a függönyt rajta. Hamarosan talán, az utolsó erőnkkel, még mielőtt teljesen belesüppednénk a földbe, és végleg láthatatlanná válnánk, be is deszkázzuk a nyílászárókat, hogy csöpp fényt se kapjunk. És azt hazudjuk: jól tesszük, most végre magunk maradtunk, hiszen csak magunkra számíthatunk. Nem ismerjük föl, hogy ezzel mi magunk zártuk ki és szigeteltük el magunkat a világból és a saját életünkből egyaránt. Hiszen amíg beszélünk, addig élünk. Addig rácsodálkozhatunk a környezet tárgyaira. Mi van a fogkefére írva? Mi az a disznósörte? Jönnek a kérdések, azt bizonyítva, hogy még működünk, még reflektálunk – pedig ez csak annak a látszata, hiszen a fogkefének, a disznósörtének semmi jelentése nincsen. Csak lehetőséget biztosít annak jelzésére, hogy vagyunk. Pedig már nem.

Ó, azok a szép napok! - Szegvári Menyhért

Nádasy Erika Winnie-je a tevékenység látszatát keltő, gazdag csicsergéstől a lemondó, elnyújtott kapaszkodó hanglejtésű mondatokig óriási skáláját járja be ennek a felszínnek. Épp olyan hétköznapi, mint egy háziasszony, elegáns, mint egy színházba készülő polgárasszony, érdeklődő, mint egy feleség, érzelmes, mint egy anya. Szerepeket sorjáz. Profin vált közöttük. De ezek nem egy színésznő, hanem a mi mindennapi szerepeink. Nádasy színesen mutatja a semmit – ami mögött valódi fájdalom, a ki nem mondott, fel nem tett kérdések ezrei vannak. Óriási energiát fektet abba, hogy ne vegye észre a nyilvánvalót. Szegvári Menyhért ösztönlénnyé puhult Willie-je régi, ki tudja mikori újságot olvas rendületlenül. Csak néhány hangfoszlányt bocsát ki magából. Az elszalasztott lehetőségek néma szimfóniáját játssza. Alakítása nem-alakítás, hanem megélt önredukció. A 80 perces játék szinte végig feszes és erőteljes, csupán néhány olyan perc van, amikor nem érezni a koncentrációt – ami akár annak is köszönhető, hogy az ember éppen nem látja, amit látnia kéne. Ez történik, amikor negyvenen színházat néznek egy lakásban.

Ó, azok a szép napok! - Nádasy Erika

De a helyzet maga a forma is. Az ember ezúttal nem egy kényelmes színházban ül, hanem egy patakparti lakás földszintjén. Eljöttünk ide bezárni magunkat, hogy ezt a 80 percet rááldozzuk arra, hogy azon gondolkodjunk: vajon mi megteszünk-e mindent azért, hogy ne zárjuk rá magunkra az ajtót. Ennek az előadásnak komoly tétje van, mert róluk szól. Mert rólunk szól. És amikor vége, a játszók nem jönnek ki meghajolni. Inkább átöltöznek, hogy ők is ott lehessenek. Nádasy Erika interjút ad, a nézők – akik ezúttal nem közönség, hanem vendégek – egymással beszélgetnek, pogácsáznak, a ház legényfogó-levesét eszik, amely a konyhában a tűzön melegszik. Megkezdődik a kommunikáció, a gondolatcsere. Kinyitják az ajtót, egymásra. Talán ez a kiút. Csak ez lehet a kiút.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr398002481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása