7óra7

Furcsa idők régi szelei
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Furcsa idők régi szelei

2011. 12. 19. | 7óra7

Nem csak azért, mert Sofi Oksanen drámája remekül teremt párhuzamot Aliide Truu történetével több korszak és rendszer között, mindvégig a hatalom és az ember viszonyát vizsgálva – általánossá téve a politikai érdekharcok mögött húzódó emberi gyarlóságot –, hanem azért is, mert Sopsits Árpád ezt a 20. századi kivonatot remek érzékkel keveri össze a jelenben. A fénnyel ugyan pontosan vannak kettéválasztva a darabban megjelenő múlt- és jelenbéli események, de azok az itt és mostban, az előttünk zajló pillanatokban koncentrálódnak és folynak össze, köszönhetően annak, hogy minden az észt, erdő közepi kis házban jelenik meg (díszlet: Kovács Yvette Alida). Egy olyan helyen, ami tobzódik a kompromisszum-tengerben: Aliide a ház megszerzésért komoly számításokkal kidolgozott kompromisszumokat kötött, hogy azt elvehesse testvérétől, miközben annak politikai menekült férjét a pince rejtekében bújtatta fülig szerelmesen, és ahol most menedéket keres a főnökei elől menekülő prostituált, Zara. A lányért persze végül eljönnek üldözői, rengeteg addig titkolt eseményt fedve fel, amelyek újabb aljas kis rejtegetnivalóról rántják le a leplet. Hiszen ezek az emberek nem véletlenül találkoznak ebben a házban, és ahogy ennek következtében összefolynak a szálak, úgy válik egyre világosabbá és kilátástalanabbá minden.

Tisztogatás - Stefanovics Angéla, Szilágyi Zsuzsa

Egyedül az okokkal és az azokból következő indítékokkal marad adós a Kamaraszínház előadása. Ugyan egyértelműen érződik, hogy ezzel a témával itt és most dolgunk lenne – nem véletlen ez a jelenidejű időzavar –, azonban valahogy mégsincs _közünk_ a színpadon történtekhez. Ugyanis pont az a fajta összjáték, egymásra építettség és az eseményeken túlmutató kohézió hiányzik az előadásból, amitől az elkezdene működni, és amitől mi, nézők is elkezdenénk annak részésévé válni.

Aliide Szilágyi Zsuzsa alakításában titokzatosan visszafogott, marcona és megviselt életű nő, akinek valós indítékait a színésznő nagyon sokáig kellemes feszültséggel rejti el, de néha inkább ezeknek az indítékoknak a hiánya és nem a karakter totális zárkózottsága tűnik át. Nem sok kapcsolat adódik Szilágyi idősebb és Érsek-Obádovics fiatalabb Aliidéja között, ami nem a gesztusok különbözőségéből adódik, hanem abból, hogy a két színésznő alakításában egyáltalán nincsenek összeegyeztetve a szándékok és a személyiségjegyek. Érsek-Obádovics fiatal Aliideként nyújtott szenvedélyességéből és zavarodottságából bár látszólag nagyon is következik a karakter idősebb állapota, azok mégsem kerülnek egy hullámhosszra. Stefanovics Angéla érzékletes minimalizmussal teremti meg Zara romlottságát és flottságát, úgy téve emberivé karakterét, hogy közben mindenféle emberséget mellőz belőle. Bozsó Péter leginkább a haza iránti buzgalomra és megfontolatlanságra koncentrál Hans Pekk megformálásakor, Nagy Viktor Martinját jószerivel a bőrkabát (jelmez: Kovács Yvette Alida) teszi sokrétűvé, az ennek kapcsán önkéntelenül beinduló képzettársításoknak köszönhetően, de azt a színész nem tölti fel a pártkatona törtetései mögött húzódó indítékokkal. Hasonlóképpen válik súlytalanná Szűcs Péter Pál Pavelje, mert a színész játékában nem születik meg az a fajta kegyetlenség, ami egy szinten kezeli az emberi testet egy erdő kivágásával, Haás Vander Péter viszont remekül koncentrálja Lavrentit a múlton való kesergés, a magány és az elhagyatottság irányába.

Tisztogatás - Szűcs Péter Pál, Szilágyi Zsuzsa, Haás Vander Péter

Bár Sopsits rendezésében nem csak törekvések, hanem nemes egyszerűséggel kivitelezett ötletek is sorjáznak a szenvtelen kegyetlenség és brutalitás érzékeltetéséül, azonban azok jószerivel nem csak, hogy hatástalanok maradnak, de nem is állnak össze egy világgá, amelyben alkalomadtán felismerhetnénk a sajátunkat – vagy legalább valami olyasmit, amitől ez a Tisztogatás életre tudna kelni. Mindezek ellenére is képes megszólalni Oksanen drámája, nem csak annak érezhető aktualitásának köszönhetően, hanem mert akadnak olyan aljassággal, számítással és érzéketlenséggel átitatott pillanatok a színpadon, amelyek eggyé olvadnak az általunk élt hétköznapokkal. Érdekes, hogy ezekhez a pillanatokhoz képest az előadás pesszimistának tűnő zárása – miszerint jöjjön a tisztítótűz és égjen a múlt – akár még pozitív előretekintésként is értelmezhető. Furcsa idők az ilyenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr888002451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása