7óra7

„Lankadt szárnyú héja-madár”
7óra7: (6/10)
Közösség: (6/10)

„Lankadt szárnyú héja-madár”

2011. 12. 20. | 7óra7

Nemes Zsófia koreográfiái legalább annyiféleképpen fogalmaznak duetteken és szólókon keresztül a szerelemről, a vágyról és az évődésről, ahányféle képpel képes egy vers megragadni ezeket a témákat. Sodró, kreatív, látványos és érzéki mozdulatok sorakoznak, valóban gyönyörű kiragadott képekkel – gondoljunk csak a zöld pulcsiban egyesülő férfi-női duettre, a párja vállán szárnyaló nő képére, az egymással viaskodó férfitrióra, de lehetne még sorolni ezeket a megragadó pillanatokat. Rengeteg mozdulat, forgás, kéztartás, rengetegféle stílusban tarkítja a színpadképet, sokszor már-már követhetetlen töménységben.

A ránézésre és hangzásra is érzékinek tűnő koreográfiák azonban mégis csak profik maradnak, és összességében nem képesek ledobhatatlan, idillikusan ellentmondó hangulattá válni, ahogyan teszik azt egyébként Ady versei, amelyek közül néhánynak egy-egy sora itt is megszólal a hangfalakból. Mégis, mintha ezek nem ugyanazok lennének; mintha elveszítenék furcsa varázsukat, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az idézetek egyszerűen _be vannak olvasva_, hiányzik belőlük mindenféle hangsúly és szenvedély. Egyáltalán nem képesek olyan energia átadására, mint amit például a Latinovits Zoltán által mondott Sem utódja, sem boldog őse... című Ady-vers magától értetődően tud

Héjanász

Félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy Latinovitsként, vagy módjára kellene tudni verset mondani. Arról azonban igan, hogy ha valahogyan szólnának ezek a sorok, akkor azok talán képesek lennének viszonyt kialakítani a színpadi mozdulatokkal. De ebben a formában olyan, mintha valaki meg szeretné nekünk mondani, hogy az adott mozdulat mit jelent, amiről időnként a táncosok se tudnak mindig számot adni – bár kétségtelenül törekednek rá.

Héjanász Baranyai Erika, Hucker Kata, Nemes Zsófia, Plóza Gabriella, Varga Kinga, Zsíros Gábor és Zaka Tamás csak pillanatokra tudja valóban életre kelteni a mozdulatokat, mert energiájukat érezhetően sokszor az emészti fel, hogy minél tökéletesebben és precízebben hajtsák végre azokat. Elismerésre méltó, hogy a végeláthatatlan mennyiségű test-gesztus még a szőrszálhasogatóbb nézők számára is hibátlanul ölt formát, azonban a kétségtelen profizmus _mellett_ javarészt egyáltalán nem marad idejük sem némi többlet kifejezésére a táncosoknak. A táncban pedig a mozdulat ugyanolyan fontos, mint a hozzá társított érzés - hiszen ennek hiányában az csak mozdulat marad.

Kétségtelen, hogy a bejátszott zenék sem feltétlenül a hangulat megteremtésének jegyében szólalnak meg. Egy-egy misztikusabb elektronikus vontatottság kellemes lendületet tud adni a duetteknek, de azokat alkalomadtán felváltja egy-egy trash-house-szerű pittyegés vagy számítógépből kikevert free jazzes dobzúzás, amik egyébként önmagukban tényleg érdekesen csengenek, csak épp valahogy eggyé nem képesek összeállni.

A koreográfiákat elnézve azért lenne itt mit átérezni, akár még abban a bizonyos "se veled, se nélküled" vonzalomtaszítás őrjítő táncban is részünk lehetne, csak épp ez tényleg annyiféleképpen van megmutatva, hogy inkább a nézés köt le minket, és nem a lelkünk különböző táncoknak való feltétlen átadása. Így csak belül ízlelgethetjük az ismert sorokat: „Ez az utolsó nászunk nékünk: / Egymás husába beletépünk / S lehullunk az őszi avaron.”. De lenne mibe belekóstolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr98002449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása