7óra7

Vajon meg sem nézték?

Vajon meg sem nézték?

2012. 01. 21. | 7óra7

Nem tudom, kik ülnek szerkesztőként a közszolgálati televízióban, de úgy tűnik, vagy olyan emberek, akiknek fogalmuk sincs arról, amit csinálnak, vagy meg sem nézik azt az adást, amit műsorba küldenek.

Tegnap, szombat este adta a Duna Televízió a Liliomfi 1973-as József Attila Színházban bemutatott előadásának egy évvel későbbi felvételét. Végül is rendes dolog színházat adni szombati főműsorban, még ha nincs is ember, aki meg tudná magyarázni, mi okból került éppen ez elő a kamrából, a Szigligeti-darab beatzenés feldolgozása, Vámos László rendezésében, amelyben egyébként tisztes alakítások voltak láthatóak. A Duna Televízió (vagy az MTVA, ki tudja?) volt olyan rendes, hogy csinált a felvételhez egy új végestáblistát, amelyben Szellemfiként - a Színházi Adattárban található színlapnak megfelelően - Csákányi László nevét tüntették fel. Csakhogy a felvételen nem Csákányi, hanem Makay Sándor volt látható ebben a szerepben...

És itt a kérdés: az illető, aki a stáblistát írta, majd aki ezt adásba szerkesztette, vajon az első vagy a második kategóriába tartozik?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr78003845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.