7óra7

Hallgatni arany
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Hallgatni arany

2012. 02. 23. | 7óra7

Talán szigorúnak tűnhet e megállapítás, különösen annak fényében, hogy Wagner mester zenéje Dénes István vezényletében olyan auditív élményt nyújt, amiért már önmagában megéri beülni az Opera nézőterére. A zenekar nyugodtan és békésen kezdi a tekintélyes terjedelműre komponált nyitányt, szépen, fokozatosan bontva meg, majd szinte teljesen szétszerelve, alkotóelemeire szedve a hangokat. A furcsa, sokrétű, izgalmas disszonanciát mindvégig megőrzik, miközben élesen, pontosan és precízen játsszák ki a szereplők vezérmotívumait, bravúros érzékletességgel kifejezve minden apróbb mozzanatot, szinte minden egyes hangjegyet. Dénes karmesteri pálcája túlzások nélkül rajzolja a levegőbe, hogy Wagner műve miért több, mint egy opera, hogy mitől zenedráma. Egyébként a szerző "cselekmény" műfajmegjelöléssel látta el alkotását - de hogy miért? Szinetár Miklós rendezése erről nem árul el semmit.

Ami alapvetően nem lenne baj - hiszen parttalan nyomozgatás lenne a szerzői szándék felfejtése (és ezúttal problémás is: a Tannhäusernek több verziója is létezik, ugyanis Wagner foltozgatott egy keveset, annak érdekében, hogy elnyerje a közönség tetszését - most rukkoljon elő valaki azzal a bizonyos "az eredeti művet kell játszani, tükrözve a szerző szándékát" bornírt ultimátummal) –, ha elárulna bármit arra vonatkozólag, hogy mi az, amit nézünk, vagy hogy egyáltalán miért kell ezt néznünk - azon túl, hogy erre van jegyünk. Pedig a Tannhäuser túlvariáltnak nem nevezhető sztorija sokféleképpen olvasható lenne.

Tannhäuser

Tannhäuser egy szép napon ráun a Vénusznál elköltött bacchanáliákra, a végtelen, tökéletes szerelemre és boldogságra, inkább valami mulandóra, valami fájdalmasra vágyva kimászik a barlangból visszatérve a Földre, embertársai közé. Régi dalnoktársai nem túl szívélyesen fogadják, hiszen egyrészt eltűnt, másrészt szépen leénekelte őket a legutóbbi versenyen, de végül is visszahívják őt a várba, ahol nemcsak egy új vetélkedő, hanem régi szerelme is vár rá. Nagy a vigasság, ami akkor fordul váratlan tragédiába, amikor a szerelemről való dalolászás közben Tannhäuser véletlenül elejti, hogy hol is bujkált évekig - mondani se kell, hogy e szemérmesen vallásos időkben Vénusz barlangja egyenlő a bűn barlangjával. Hősünket gyorsan le is szúrnák barátai, ha szerelme, Erzsébet nem állna ki érte, úgyhogy végül elzavarják egy Rómába tartó zarándokútra, ahol majd feloldják bűnei alól. De még Rómában is kikelnek magukból, amikor meghallják Tannhäuser bűneit, és sok boldogságot kívánnak neki a pokolhoz. A lovag ezt olyannyira szó szerint veszi, hogy végső kétségbeesésében rohan vissza a Vénuszhoz vezető alagutat keresve, amikor is kiderül, hogy Erzsébet feláldozta magát szerelme bűnbocsánatáért, úgyhogy végül megmenekül.

Jó, lehet, hogy mégse annyira egyszerű a történet, hiszen már az első pillanattól kezdve jelképes, és nem szó szerint értendő eseményekről van szó. Ehhez képest meglehetősen zavarbaejtő az előadás kifejezetten modernnek ható, egy-két - vélhetően szimbólumnak szánt - tárggyal és motívummal (Szűz Mária szobor, hátsó fények, angyalformájú díszlet) megtámogatott, elvont formája. Bár Kecskeméti Sándor díszlete céltudatosan valósítja meg az elvont és konkrét határán mozgó modernséget, látványa jószerivel teljesen üres. Mindeközben pedig a rendező sehova, semmilyen korba, semmilyen helyzetbe nem fordítja le a történetet, sőt még az azt alakító viszonyokat sem bontja ki (értsd: nem értelmezi a darabot). Ennek köszönhetően egy meglehetősen kongó és érdektelen előadás tárul elénk - hiszen itt még az elvont is elvont, és hát mit kezdjen az egyszeri néző egy üres színpaddal, benne pár érzelmileg agyontöltődő szimbólummal.

Tannhäuser

Merthogy konkrét cselekvések és viszonyok híján az énekesek sokszor kénytelenek redundánsan _eljátszani_ azokat az érzelmeket, amiket elénekelnek, és amik megszólalnak a zenében is. Ilyen viszontagságosan illusztratív körülmények között is sokrétűen és játékosan cseng Bándi János tenorja, az énekes az első jelenetekben kifejezetten erőtlennek hatott, de a későbbiekben abszolút megtalálta saját hangját. Temesi Mária igyekszik gyönyörűen csengő szopránjára támaszkodni - ami még az örömujjongások ugrálásai közepette is hibátlanul szólal meg -, és nem színjátszani az érzelmeket. Berczelly István basszusa néha kicsit lecsúszik Hermann ütemeiről, lassítva a sokszor amúgy sem pörgős színpadi eseményeket, de Molnár Levente kristálytisztán, mintha levegőt se venne, szinte folyamatosan énekli Wolfram dalait, amik lágyan befolynak az ember fülébe az énekes baritonja által. Egyedül Komlós Ildikó nem találja a nyújtások és kitartások közötti mértéket, mezzoszopránja meglehetősen torzan, zúgva szólaltatja meg Vénusz dalait. Kiemelkedő még Váradi Zita játékosan csengő pásztorfiúja is.

A színpadi absztrakciók meglehetősen tekintélyes méretű, de a színpadot betölteni egyáltalán nem tudó gyűjteményét talán egyedül a balett-betét nem fokozza tovább - ez csak a párizsi verzióban szerepel (Wagner, hogy elnyerje a franciák tetszését, írt és komponált egy balettbetétet az operába) -, ami Vénusz barlangjában érdekes ellentéteket hoz létre a zene és a mozgás között. Miközben pedig a színpadon olykor meglehetősen didaktikus elemek törik meg az elvont formát (amikor angyalról énekelnek, hirtelen megvilágosodik az angyal-díszlet két szárnya, a megváltás idején pedig hatalmas fénycsóvák kóvályognak a hátsó lepedőn), Wagner drámája - amiben testiség, szerelem, hit, barátság, bűn fonódik egymásba és fogalmazódik egymásból, mialatt a zene szerepe is pontos tisztázást nyer - jóformán érintetlen marad.

Tannhäuser

Tiszta érzelmek és gondolatok közvetítése izgalmas zene által - röviden így lehetne a Tannhäuser hivatását megfogalmazni. De erre egy olyan előadás, ami érezhetően csak úgy akar tenni, mintha jelentene valamit, kevéssé alkalmas - így marad rétegszínház az opera. Vagy egy hely, ahol zenét lehet hallgatni. Csak legyen türelme az embernek elviselni, hogy a vizuális sávon zajló színházi előadás nem mérhető a hallott élményhez.

_(2012. február 15.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr778005277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.