7óra7

Holdkeresők
7óra7: (10/10)
Közösség: (8/10)

Holdkeresők

2012. 02. 29. | Turbuly Lilla

A történet szerint Boldizsár nagyapjával, azzal a bizonyos háztetőn lakozó hegedűssel és Zebulond szamarukkal él egy kis faluban. Évekkel ezelőtt veszítette el az édesanyját, aki – a nagyapa elbeszélése szerint – a Holdba költözött. Boldizsár nem tud belenyugodni, hogy soha többet nem láthatja, ezért vándorútra indul, hogy eljusson a Holdra, és ott megkeresse. Az úton persze különböző kalandokba bonyolódik az őt hűségesen követő szamárral együtt. A versbe szedett, hol ihletetten költői, hol humoros, nyelvjátékokban bővelkedő szöveg elkerüli a gyerekelőadásoknál gyakran tapasztalható buktatókat: nincs túlterhelve a gyerekek számára nem érthető irodalmi-kulturális utalásokkal, de nem is gügyögősen egyszerű, így egyszerre tud szólni a gyermek és a felnőtt közönséghez. Ugyanígy a történet is, amelynek a kalandokban bővelkedő mese mellett van egy szívszorongatóan szomorú olvasata is. Nevezetesen az, hogy a darab végén Boldizsár tényleg eljut édesanyjához, a Holdba, és csak Zebulond, a szamár tér vissza a torony magasából a földre, az életbe. Amit így felnőtt fejjel nehéz nem úgy értelmezni, hogy a kisfiú kínzó vágya, hogy találkozhasson az édesanyjával, csak úgy teljesülhet, ha utánahal. A gyerekközönség viszont szemmel láthatóan a mese szintjén értelmezte a történetet, vagyis úgy, hogy a kalandok és megpróbáltatások után Boldizsár megkapja méltó jutalmát, a találkozást.

Szamár a torony tetején

Maga az előadás, Fodor Tamás rendezése magán hordozza mindazt a mívességet és mindazokat az értékeket, amelyeket a Stúdió K korábbi bábelőadásaiból ismerünk. Németh Ilona bábjaival a színészek szinte összenőnek. Az abszolút kedvencnek Nagypál Gábor Zebulondja bizonyul. A szamár igencsak elüt a vele kapcsolatos sztereotípiáktól, hiszen ő a legokosabb és a legtalálékonyabb szereplője az egész előadásnak. Ő az, aki eredendő lustaságát legyőzve állandóan közbelépni kényszerül, hogy Boldizsárt megmentse az útjukba akadó, rosszban sántikáló mesehősöktől, elsősorban azonban saját magától. De Lovas Dániel Boldizsárja is a szívünkbe lopja magát, nem csak szertelenségével, de azzal is, ahogy e mögött az állandó jelzőként is viselt nyughatatlanság mögött mindig ott érezteti azt a nem fakuló szomorúságot, ami a Hold felé űzi-hajtja. Homonnai Katalin, Nyakó Júlia és Sütő András Miklós több szerepben is feltűnnek, és minden kezükbe kerülő bábfigurát élettel és jól körülrajzolt karakterrel töltenek meg, legyen az öntelt béka, kincsre leső nyúl vagy biciklis rendőr. Spilák Lajos pedig nem csak a háztetőn répát termesztő, habókos hegedűs, de az előadás remek – elsősorban ütősökre épülő – zenéjéért is ő felel. Az egyszerű, többnyire rusztikus tárgyakkal berendezett teret (szintén Németh Ilona munkája) egy kivetítő egészíti ki. A jelenetek között Chagall képeit láthatjuk rajta, és azt is, ahogy egy kislegény a szamarával vándorol az újabb célok és megpróbáltatások felé.

Szamár a torony tetején

Színészi játék, zene és látvány ritka harmóniáját tapasztalhatjuk meg ebben a Chagall világához méltó, egyszerre életigenlő és végletesen szomorú, a maga módján szintén varázslatos előadásban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr218002357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása