7óra7

Még Uncle Samnek is
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Még Uncle Samnek is

2012. 03. 16. | 7óra7

Ezt az érzetünket azonban biztosan nem Kentaur díszleteinek köszönhetjük. Abban ugyanis, azon kívül, hogy nagy és élethű – tulajdonképpen egy sztenderd amerikai nagyváros egyik lepukkantabb utcaképe –, fontos alapkoncepciónak tűnik, hogy elég hely maradjon a táncosoknak – így végtére is illusztráció marad, és nem alakul valódi díszletté. Ez az arányeltolódás a tánc javára talán nem is meglepő, hiszen Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetője kezébe került a rendezői pálca, és szó mi szó, biztos kézzel mozgatja a tömeget, a koreográfiák lekötik a szemet, és bár mindenféle ötletességtől mentes marad a mozgás, a klisék biztonsággal és dinamikusan haladnak az éppen aktuális taktusokkal karöltve.

A látvány tehát megvan, izeg-mozog még a próza is, a jampec jenkik és a macsó puerto ricóiak is feszt gigantikus gesztusok közepette fejezik ki tiniségüket, de a műviség végtére is alapkoncepció, hiszen ebben a történetben tizenévesek játszanak felnőttesdit, ebben pedig a manírhalom alap. Ugyanakkor ennek mértéke már korántsem annyira egyértelmű, és úgy tűnik, nem született végleges döntés a tekintetben, hogy ezek a figurák önmaguk vagy önmaguk paródiája szeretnének-e lenni. Így a Jetek megformálása egy késődélelőtti matiné hangulatát idézik (ebben élen jár Poroszlay Kristóf, aki Riff karakterébe annyi Amerikát szuszakol bele, hogy az talán a magának Uncle Samnek is sok lenne), de a Cápák is ebben a stílustartományban mozognak, csak kevésbé explicit formában, végtére is ők _nincsenek otthon_ (Rédei Roland Bernardója ennek a kisebbségi komplexusnak ad egyszerű, de felismerhető arcot). A bandaviszály közben kibontakozó szerelem ugyancsak ebben a matinés stílusregiszterben mozog, amit Kádár Szabolcs (Tony) maximális átéléssel, Kiss Diána Magdolna (Maria) pedig kissé talajt vesztetten vesz tudomásul, közös nevezőjük ugyanis csak Bernstein zenéjében és a Laurents-Sondheim szerzőpáros szövegeiben érhetők tetten, a színpadon nem. Ehhez képest Sári Éva kifejezetten vérbőre és temperamentumosra tudja hangolni Anita szerepét, igaz, a Puerto Ricó-i lányok valamiért sokkal inkább emberarcúak, mint a jenkik. Király Levente Doc egy-egy fikarcnyi jelenetében is képes a hétköznapi bölcsesség giccsmentes képét mutatni.

West Side Story

Juronics Tamás rendező mintha Somló Gábor Schrank rendőr szerepén keresztül tenne némi utalást a mára azzal, hogy kissé elidőz a rasszista rendőr gyűlöletmonológján, sokáig hagyva visszhangozni a színházban a megosztott és dühvezérelte társadalomról szóló mondatokat. Azok pedig zengenek serényen, mert mégiscsak az lenne a lényeg, hogy ennek az egész grandiózus zenei és színházi vállalásnak legyen valami teteje a féktelen lenyűgözés mellett, amiben a nászéjszakát is vagy két tucat talpig hófehérbe öltöztetett táncos járja el, és amelyben a Kardos Gábor vezette együttes szépen eljátssza valamennyi slágert precízen, pontosan, úgy, ahogy azt elvárnánk.

West Side Story - középen: Király Levente

Ahogy tulajdonképpen minden olyan, amilyennek elvárnánk, sehol egy meglepetés, sehol valami olyan, ami sehol máshol nem lehetne, amitől a West Side Story európai, magyar, vagy éppen szegedi lenne. Van helyette egy tisztességesen levezényelt, nagy kiállítású musical, szép hangokkal, viszonylag nagy látvánnyal és sok-sok táncossal meg színésszel, csak mindehhez képest szerény mennyiségű _színházzal_.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr448002335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása