7óra7

„Vagy mig az égi és ninivei hatalmak engedik”
7óra7: (8/10)
Közösség: (8/10)

„Vagy mig az égi és ninivei hatalmak engedik”

2012. 03. 31. | 7óra7

Jónás könyve - Csuja Imre

Tényleg csak minimális hangsúlyváltás érződik, amikor a civilként előttünk ülő Csuja, miután elmondja, hogy mit fogunk látni és hallani, belekezd a versekbe. Persze mindkettőben játszik, az elején azért, hogy egy kis hangulatot teremtsen a csöppet sem könnyűnek ígérkező egy órához, aztán pedig azért, hogy eljuttassa hozzánk a költeményeket. És természetesen verset mond, ami soha nem fog hétköznapi regiszterű beszéddé változni – nem is lehet –, ám a színész olyan játszi könnyedséggel váltja valóságos nyelvre a rímelő sorok és költői képek minden líraiságát, hogy attól élni kezd a líra és a szövegekben bujkáló képek is. Ettől valahogy egyértelművé válik, hogy egyes versek miről szólnak, mit jelentenek nekünk, sőt sokszor az is, hogy mit jelentenek ma.

Pedig csak egy ember áll előttünk, néha járkál, néha mozdul egy kicsit, egyébként meg zsebre tett kézzel fogalmazza a mondatokat, mondja a verseket. Amik között talán egy kevésbé feszes, ha akad – egyedül a Nem élek én tovább nem hoz újat a többihez képest –, egyébként meg rengeteg meglepetés – például a Dal a rózsáról végén a hatalmas, önző és beképzelt kitörés – és olykor humoros fordulatok várnak ránk. Csuja remekül rendezte egymás mögé a verseket, kifejezett ívet látszanak kirajzolni egy ember életéről, egy olyan emberéről, akinek dolga és feladata van a világban, aki tenni szeretne, és tesz is, még ha nem is mindig egyszerű.

Az, hogy a színész nem csak elmondja a verset, hanem bábozik is, remek ötlet lehetne, az viszont már kevésbé az, hogy a bábbal történő játék alapvetően nem mutat túl egy-két szellemes pozíción, meg azon, hogy Csuja néha hozzá, néha pedig a nevében beszél – ugyanis a bábu testesíti meg Jónást. Persze ezzel sem lenne túlzottan nagy gond, ha a Lisztopád Krisztina és Miareczky Edit által tervezett kis figura kezelhető lenne, és nem állnának minden pillanatban a szélrózsa más irányába végtagjai. A kezelhetetlen báb pedig könnyedén eléri, hogy még a remekül verselő Csuját is megzavarja – a színész időnként érezhetően a mozdulatokkal és a szöveg elmondásával van elfoglalva, és nem azzal, amivel egészen addig, hogy miről szólnak a versek.

A nagy bábozás közben jócskán akadnak olyan intermezzók, amelyeknek köszönhetően Babits versének sorai a mi nyelvünkre fordítódnak, s pillanatok alatt megértjük, hogy Ninive miért nem ért véget, hogy miért élhetünk akár még most is Ninivében, és hogy mi keresnivalója van egy ilyen helyen Ady verseinek – mintha azok Jónás sorai lennének, vagy egy emberé, aki a világ megismerése és továbbgondolása után magára vállalta Jónás sorsát is. A Jónás könyve utolsó sorai már mintha Adytól és Babitstól egyszerre hangozna, és mintha ez lenne a legvilágosabb. Amíg lehet beszélni, addig beszélni kell – és tovább is.

_(VI. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Pinceszínház, 2012. március 27.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr208002315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása