7óra7

Játszani mindenáron
7óra7: (10/10)
Közösség: (0/10)

Játszani mindenáron

2012. 04. 08. | 7óra7

A James Joyce vázlata alapján készült darab főhőse ugyanis egy sorsüldözött bohóc. Egy matrac és egy paplan közül kászálódik ki a fehérre mázolt arcú, kócos férfi, s ahogy lassan magához tér (bár mintha nem is térne magához teljesen egy pillanatra sem), észleli a környezetet: egy asztal, egy szék, az asztalon egy csésze – mint kiderül – hideg tejeskávé. A tejeskávé pedig elindít egy asszociációs láncot: a múltba megyünk vissza, a bohóc gyerekkorába, amikor nagyon szerette a forró tejeskávét és a csokis kuglófot...

Majd kiderül, hogy ennek a kettőnek az ajánlatával erőszakolta meg "Billy bácsi" tízéves korában egy raktárban, s ezzel mintha derékba törte volna a fiú életét. A manézs által letaglózott gyerek bohóc akar lenni, végül az is lesz, de letartóztatják gyilkosság vádjával, börtönbe kerül, majd visszakerül a cirkusz világába, ahol végre megállapodhatna, hű társra lel, aki fiút szül neki, de egy tragédia miatt ők meghalnak, és a bohóc ismét a nullára kerül... aztán sok minden után ezen a priccsen van, ahol minden nap, este 7-kor gyakorlatilag újraéli az életét, hiszen 7 órakor előadás van, ha törik, ha szakad...

Bohóc - Váry Károly

Váry Károly előadásában – amelyet mindvégig Medve Balázs zenéje fest alá dramaturgiailag igen precízen – a "mindenáron játszani" kétségtelen érzete felemelő. Ha úgy tetszik – és ha már Egerben vagyunk, a Földszint 2. nevű lakásszínházban, miért is ne parafrazáljuk a városi színigazgató elhíresült mondatát – ez natúrban _a remény színháza_. A minden áron való önkifejezés diadala – vagy éppen szomorújátéka, mert ez a múltidézés ugyan a játékos lételeme, mégis szükségszerűen szomorú. Hiszen Váry bohóca minden pillanatában újraéli a lezáratlan és értelmetlen múltat, az ártatlan értetlenséget, a meglepett tehetetlenséget. A felismerés, hogy ez az ember voltaképpen egyáltalán nem irányíthatta saját életét, nem lehetett még csak befolyással sem rá, letaglózó, ahogyan az is, ahogyan rájövünk – a precíz dramaturgia által éppen a megfelelő időben –, hogy hol is vagyunk voltaképpen.

Bohóc - Váry Károly

Az ember már-már dühös – hogy nem képes a saját sorsát kézbe venni ez a bohóc, miért nem elég erős hozzá? Ilyen ember nincs is – gondolja első dühében a néző, és ellenáll annak, hogy átélje ezt a lehetetlenséget, az emberi roncsot, a rúzzsal festett vidámság kétségtelen hazugságát, az önmagából gyakorlatilag teljesen kivetkőztetett emberi lényeget. Váry Károly, mint színész egylényegű a bohóccal ebben a bő egy órában, s az ember alig-alig hajlandó tudomásul venni ezt. Hogy aztán kicsit később, percek, órák, napok múlva rájöjjön – hát istenem, ki az, aki teljesen felnőtté tud válni, hány és hány olyan ember van, aki egyszerűen nem tud vagy nem akar fölnőni, mert nem hagyják, mert nem engedik olyannak lenni, amilyen. Hány és hány alkalommal lép közbe a sors, hogy újra színpadra küldje a már elfáradt és kimerült, megállapodni vágyó színészt. Mert játszani kell.

Bohóc - Váry Károly

Váry Károly bohóca az életéért játszik, s talán éppen az a célja, hogy ne hagyja külső nézővé válni az embert – a saját életében.

_(Földszint 2., Eger, 2012. április 6.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr838002311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása