7óra7

Mondhatja akárki
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Mondhatja akárki

2012. 04. 20. | 7óra7

Illetve képes lenne, ha az alkotók ennek a gondolatnak a kibontását és átadását tűzték volna ki fő célul – s nem a további ötletelést, és az ebből kiinduló komplett világértelmezést. Ez viszont olyannyira nem így történt, hogy az egyszeri, utcáról betévedő néző jogosan gondolhatja úgy, hogy most valami művészkedő, lila ködös, csupa nagy betűvel írt alternatív előadást néz, aminek semmi, de semmi köze hozzá, sőt sokkal inkább a színháztól való elrettentésre hivatott, mintsem valamiféle gondolat képviselésére. És ezzel sajnos nehéz vitába szállni, még ha a történetben vannak is arra utaló jelek – ha eltekintünk a rengeteg lazának tűnő káromkodástól, meg a trendinek ható, de sokkal inkább a '90-es éveket idéző szlengtől, akkor Tóth Réka darabjában találni kifejezetten drámai jeleneteket, egészen a családi veszekedésekig –, hogy az alkotóknak kifejezett szándékuk volt hozzánk szólni.

Ugyanis főhősünk, a kesztyűfejű fiú egy húszas évei közepe-vége felé járó programozó, akinek nem sok mindenről szól az élete a munkán és a gép előtt ülésen kívül – nem feltétlenül dolgozik, sokszor inkább csak játszik. Aztán egyszer csak kopogás nélkül betoppan az ajtaján a halál, mondván, hogy itt egy homokóra, ami egy nap alatt lepereg, ennyi ideje van a fiúnak áttekinteni az életét, társat találni és így tovább. Ehhez a kis áttekintéshez pedig kap egy cetlihalmot, amiből egyet kihúz, és akkor az adott témában vizsgálódhat az életében, mint valami számítógépes játékban – a cetlikre egyébként olyan fantáziadús kifejezések vannak írva, hogy család, barátság, jótett stb.

Akárki hivatása

De, hogy ez az út hova vezet? Hogy milyen íven halad végig a kesztyűfejű fiú? A valóságnak mi köze van a számítógépes játékhoz, mikor fordul át a valóság a kibertérbe? Tulajdonképpen mi is a probléma ezzel a kesztyűfejű fiúval? Mi közünk van hozzá? Egyáltalán mi ez a történet? Mi történik a színpadon? Végtelenségig lehetne sorolni a tisztázatlan alapvetéseket, amik helyett valami elképzelt ívre van felfűzve az előadás, ami szövegkönyv-összegyűrős, színházi önreflexió-szerűséggel indul – ennek a reflektáltságnak rögtön nyoma is vész. Makra Viktória, Erdei Gergő, Pestalits Benjamin és Szolár Tibor remekül játszik a bábokkal, sokszor tényleg a miniatűr figurák beszélnek, pontosan vitelezik ki az ötleteket is, de ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy melyik jelenet melyik után következik - és legfőképpen miért. Hogy a babilóniai labirintusnak mi köze az egészhez, hogy a semmiből előkerülő sárkánygyíkot legyőzve végül is miért bukik el hősünk?

Akárki hivatása

Bartha Márk élő elektronikus zenéje pontosan követi az eseményeket, és a furcsán, vélhetően direkt-gagyi effektek olykor kellemes hangulatot is tudnának teremteni az estéhez, ha ez a hangulat társulni tudna egy világhoz. És az kétségtelen ugyan, hogy a Kalmár Bence, Klisics Petra, Kozma Andrea, Paráda Zsolt és Szabó Ágnes Anna által tervezett bábok és díszletelemek jól néznek ki, kreatívak és a legapróbb részletekig kidolgozottak, de ez mit sem számít akkor, amikor az alkotók ötpercenként rendezik át a teret, előkészülve a következő jelenethez – teszik mindezt úgy, hogy az előadás a tér felét sem használja ki, és az apró elemek bőven elfértek volna a színpadon. Erről a hosszas, kék fényben végbemenő körülményes pakolásról Makra Viktória kézjátéka egy pillanatig sem tudja elvonni a figyelmet – sőt: kifejezetten zavaró, hiszen a gumikesztyűk játéka érezhetően jelenteni szeretne valamit, miközben semmi funkciója nincs azon kívül, hogy megpróbálja lekötni az átpakolás alatt unatkozó nézőket.

Akárki hivatása

Az érdekes formai megoldások önmagukban azonban nem tudják pótolni a kontextust, sőt sokszor inkább csak összezavarják a nézőt, aki az előadás kezdetekor felbukkanó két hétköznapi szituációra épülő jelenetben (a barátnős és a nagymamás jelenet) stabil kapaszkodóra lelt. És ezt a kontextushiányt egy, az előadás végén minket méregető, az eseményeket egy-két általános világmeglátással értelmező szereplő sem tudja pótolni. Sőt, inkább didaktikussá és esetlegessé teszi az előadást, amiben ha eddig találtunk volna egy-két megőrizendő képet, attól ezután biztos könnyedén fogunk megválni, hiszen valaki sejtelmes mosollyal a szánkba rágta, hogy az nem is azt jelenti. Kényes dolog, ha valaki megmondja, hogy mi mit jelent, legyen az a valaki akárki.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr508005337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.