7óra7

Ahogy a gyerekek látnak
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Ahogy a gyerekek látnak

2012. 05. 23. | 7óra7

Vidovszky György ezt a technikát választotta annak idején az Iskola a határon című Ottlik-regény Bárka-beli előadásánál, s ezt választja a Fanny és Alexander című Bergman-művek (regény és film) színpadi adaptációjánál is az Újvidéki Színházban. A Gyarmati Kata dramaturg közreműködésével készült darab főhőse az idős Alexander és az idős Fanny, helyesebben a két gyereket két idősebb színész, Dukász Péter és Ábrahám Irén alakítja, de mégis csak flashbackben vagyunk, vagy még inkább valamiféle sajátos, kettős múltidézésben, hiszen a történéseket a tízéves Alexander szemszögéből láthatjuk.

A szereplők státusza, pozíciója, megjelenése ennél fogva folyamatosan változó, hiszen gyerekként reflektálnak a környezetre, a történésekre, de felnőttként a gyerekre is, sőt játszóként a játszottra is, hiszen itt egyértelműen színház zajlik a színházban (nem váratlan, hogy a Hamlet is előkerül, a szöveg, a cselekmény és a dramaturgia szintjén is), ami megint csak reflexió, hiszen az Ekhdal család feje színházigazgató; apu és anyu a színházban éli az életét, Alexander színházat kap ajándékba, Fannyval színházasat játszanak. Az előadás nyitóképe, hogy Oscar, az apa bohócorrot tesz Alexanderre – az apa ekkor már halott, de hogy Alexander ekkor hány éves, fiatal-e vagy idős (vagy mindkettő), az nem egyértelmű. A lényeg, hogy az apa már nincs, bár olyan értelemben mégis van, hogy a család, a köré épült meglehetősen bohém, kissé közönséges, hangyányit perverz és késhegynyit széllelbélelt tagok alkotta család a gyerekek természetes közege. Az apa elvesztése, a hiány azonban megváltoztatja a család szerkezetét, az anya vágyik arra, hogy teljes értékű nő lehessen, és él a felkínálkozó eséllyel: hozzámegy Vergérus püspökhöz, vesztére.

A darab elsősorban – és természetesen – nem a történetet meséli el, hanem egy család (részleges) felbomlásának, majd kudarcba fulladt újjáalakítási kísérletének lehetünk szemtanúi az élénk fantáziájú, magába forduló, mégis eléggé expresszív Alexander nézőpontjából. Soha nem tudjuk, hogy a történéseket valóságként vagy Alexander meglóduló fantáziájának termékeként értelmezhetjük-e. A lényeg e szemszög _észlelésén és megértésén_ lenne – hiszen ez az időszak a legmeghatározóbb az ember életében; ezért fontos, hogy a gyerekek idősek már, kutatják, mi és hol történt, persze mi a _későbbi idővel_, azzal, hogy Fanny és Alexander milyen életet éltek, nem szembesülünk.

Fanny és Alexander - Dukász Péter

Az Ekhdal családban és a püspöknél játszódó jeleneteket egyaránt egy statikus, elvont, többnyílásos-emeletes színpadi térbe helyezi az előadás (a "színház a színházban" a színházban jellegű tér tervezője: Marija Kalabić). Ez jobban működik az egyértelműen két részre tagolódó produkció második felében, amely a szeretetről-megértésről papoló, ám rém erőszakos egyházfi története; az első részben ellensúlyozó hatást fejt ki, de ott egy pont után nem érkeznek új impulzusok a színpadról, egy időre ekkor lesüpped az előadás. A szabadság fogalmát enyhén szólva némileg sajátosan értelmező püspök megjelenésével új lendületre kap a produkció, hiszen egyre erőteljesebb drámai hatások érkeznek, sajnos azonban Balázs Áron az első pillanatban elárulja, hogy ő egy jó álarcban tetszelgő, de valójában igen romlott ember, aki legszívesebben kisfiúkat-kislányokat reggelizne, tormába mártogatva. Az előadás koncepciója érezhetően nem ezt az irányt szabja, ráadásul egy közösen eltöltött óra után nem tudjuk elhinni az anyát, Emilie Ekhdalt alakító Szilágyi Ágotának, hogy a szex hiánya annyira elvakítaná, hogy hozzámegy ehhez a hétpróbás gazemberhez. Szóval nem és nem: ez nem szappanopera.

Fanny és Alexander - Dukász Péter, Szilágyi Ágota, Balázs Áron

Ettől eltekintve az előadás olyan elcsépelt fogalmak tartalommal való megtöltését ajánlja, mint család, szeretet, ragaszkodás, hűség, alkalmazkodás, felelősség. Dukász Péter és Ábrahám Irén kettőse hol önmaguk felé értetlenül, hol belenyugvó bölcsességgel, hol felháborodással, keresve és kutatva, egyszerre a jelenben létezve és a múltra reflektálva, mégis nemes egyszerűséggel játssza Alexandert és az őt mindenhová elkísérő, hátteret és támogatást adó Fannyt. A produkció formavilágát természetesen meghatározza Bergman vizualitása, de el is szakad attól, elsősorban a mozgáselemek, Marina Sremac a színeket ötletesen variáló jelmeze és a hanghatások (Faragó Béla szerezte az előadás zenéjét) dramaturgiai szintre emelésével. Ennek fényében mondhatnánk, hogy a Fanny és Alexander izgalmas vállalkozás, érdekes és eredményes Bergman-adaptáció, de szerencsére több ennél: többszintű és érvényes előadás olyan kérdésekről legszűkebb közösségünkkel kapcsolatban, amelyeket talán ritkán teszünk fel magunknak.

_(TESZT Fesztivál, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár, 2012. május 23.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr718002263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása