7óra7

Milyen szükség az úr?
7óra7: (5/10)
Közösség: (6/10)

Milyen szükség az úr?

2012. 06. 13. | 7óra7

Persze szó ne érje a ház elejét, Verdi Macbethjével nehéz megváltani akár az operajátszást, akár az emberek gondolkodását. Francesco Maria Piave librettója még finoman szólva is hiányosan dolgozza fel a történetet, őszintén pedig csak nagyvonalú kivonatát adja annak – nagyon sajátos kivonatát. Ez nyilván annak köszönhető, hogy Piavének és Verdinek Shakespeare eredetijének átdolgozása közben döntenie kellett: vagy történetet mesélnek, vagy gyönyörködtetnek. S bizony az érthetőséget feláldozták a szépség oltárán (értsd: az áriák miatt egyszerűen nem maradt idő elmondani a sztorit, ahhoz hat órás operát kellett volna írni, de akkor oda a népszerűség). Így nagyjából annyi maradt a történetből, hogy Macbeth találkozik a boszorkányokkal, akik megjósolják, hogy övé lesz a trón, de félnie kell Banquo gyerekeitől. Ezen felbuzdulva Lady Macbeth már szövi is a titkos terveket a trónfosztó királymészárlásra, a mészárlás után pedig Banquót, közeli barátját Macbeth leöleti. Aztán rémálmok, elmezavarok s egy újabb jóslat keretében kiderül, hogy Macbethnek tartania kell Macdufftől, de amíg a birnámi erdő nem indul ellene, nincs mitől félnie, és nem győzheti le őt senki, akit anya szült. Az erdő biza elindul – császármetszésről pedig nem szólt a fáma.

Macbeth

Ez persze így egyszerűen hangzik, de a szerzők tényleg komoly ugrásokkal és utólagos, szólókba beékelt magyarázatokkal oldották meg a történetmesélést. Az előadás tetőpontja pedig – amikor Macduff és Macbeth megmérkőzik – kifejezett fércmunkának tűnik: Macduff bejön, közli, hogy őt nem anya szülte, ledöfi a trónbitorlót, és gyakorlatilag vége az előadásnak. Szó se róla: Szinetár Miklós rendező sem tett semmit, hogy mindezt elfedje, amivel önmagában nincsen semmi baj, az viszont remek kérdés, hogy az operaénekeseket miért biztatta arra – vagy miért hagyta –, hogy úgynevezett szerepillusztrációs átéltséggel ne csak elfedjék, hogy valójában nem szól semmiről az előadás, de időről időre még annak komolyan vehetőségét is megkérdőjelezzék.

Ebben az egyik élenjáró a címszerepet éneklő Alexandru Agache, akin Macbethre vonatkozólag bárminemű karakterjegyet számon kérni már csak azért sem lenne fair, mert láthatóan sokszor egész teste a hangok kiéneklésével van elfoglalva, soronként keresve valami biztos támasztékot, s nem egy magasabb hangnak – mármint baritonjához képest magasabb, amit célszerű a bariton felső tartományainak nevezni – bizony lábujjhegyre állva fut neki, épp csak nem szó szerint. Ez a furcsa dűlőngéléses ágaskodás pedig meglehetősen komikus egy-egy lelki tusa kellős közepén. Lukács Gyöngyi szopránja nagyon szépen szólaltatja meg a Lady Macbeth számára írt hangokat – és ez akkor is így van, ha artikulációja a felismerhetetlenségig torzítja a szavakat (még szerencse, hogy operát nálunk csak eredeti nyelven játszanak, így a feliratból lehet tájékozódni, hogy éppen hol tartunk) –, és az átélt illusztrálásban kifejezetten összeillő párt alkot Agachéval – az más kérdés, hogy egyébként semmi köze nincs egymáshoz a két karakternek. Rácz István (Banquo) hangjával kifejezetten impozánsan és hatásosan teríti be a komplett nézőteret. Az est fénypontja mindenképpen Kovácsházi István, aki nem törődve átéléssel, szövegillusztrációval egyszerűen letérdel, és éteri pontossággal elénekli Macduff gyászsorait, ami így kifejezetten megható.

Macbeth

Macbeth A kórus is precízen szólal meg – kivéve a végén a katonák vonulását. Kovács János tökéletes összhangban a kottával, nagy koncentráltsággal és következetességgel vezényli a zenekart. Amikor Verdi kottájában játékosabban szólalnak meg a hangszerek – az operát nyitó és záró fúvósok esetében –, akkor fül nem marad üresen, s zeng a zenekar, de az opera jelentős része – egy-két requiemre emlékeztető kórusénektől eltekintve – jóindulattal is csak tisztes iparosmunkának nevezhető, kommersz dallamokkal bélelve – Kovács ezeket is igyekszik alaposan és részletekbe menően kibontani. Az viszont érdekes, hogy míg Verdi zeneileg vidám operát írt, ez nincs semmilyen összhangban Horgas Péter díszletével – ami látványos, modern és részletgazdag; ugyan tökéletes alapja lehetne egy Macbeth operának, de Szinetár rendezése egyáltalán nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket –, mindez pedig semmilyen viszonyt nem ápol Cakó Ferenc expresszív, vetített homokanimációjával, amelyben a cselekmény különböző momentumai folynak egybe a lélek sötét bugyraival (az animációk operához fűződő viszonyát is csak tippelni lehet: vélhetően a boszorkák rajzolják a misztikus képeket), és ezek együtt végképp nincsenek semmilyen kapcsolatban Velich Rita korhű, ámbár modernre szabott jelmezeivel.

Mindez csak hatásos köntös, azt pedig, hogy mi van mögötte, még a felvonások, néha pedig a jelenetek között leeresztett függöny se tudja eltakarni. Egyébként érthetetlen, hogy mi szükség van az állandó függönyhúzogatásra, hiszen látványos változás nem történik – azon kívül, hogy hol eltűnik, hol felbukkan egy, akár két szereplő által is könnyedén mobilizálható ágy (ahogy erre látunk is példát – nem a könnyedségre). (Az ember kénytelen arra gondolni, hogy az Operaháznak összesen egy fő kottalapozója van, akinek időre van szüksége ahhoz, hogy a komplett zenekar elé odavarázsolja a megfelelő hangjegyeket.)

Sok minden lehetett volna a Macbeth – például egy kellemesen szórakoztató zenei szappanopera (ahogy erre a zenében vannak is utalások) –, de helyette inkább az lett, ami ma Magyarországon az opera. Szemléletében meglehetősen avítt, a gyönyörködtetés igényével született produkció azoknak, akik _a)_ megtehetik, hogy beüljenek az Operába, _b)_ a jegyért cserébe nem várnak semmilyen színházi jellegű ellenszolgáltatást. Vajon mennyit ér ez így nekünk?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr728005385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.