7óra7

És akkor életre kelt az operett, és kiderült, hogy tud lélegezni
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

És akkor életre kelt az operett, és kiderült, hogy tud lélegezni

2012. 07. 10. | 7óra7

A színpadon történtek szinte teljesen beszámíthatatlanok, hiszen a színészek olyan lendülettel, komoly játékossággal dobálgatják egymás között a csúcspontokat, egymás alá dolgozva, lazán reagálva a közönségre (meg is lepve őket), mintha itt és most születne minden az orrunk előtt. Görög László őszinte meglepődéssel és elfogadással, önsajnálkozást mellőzve képes szembesülni Fekete Péter balszerencséjén, maradéktalanul átadni, hogy ő is ember – van hogy peches valaki, attól még érez, és ezt látni színpadon talán az egyik legnagyobb dolog. Lucien Ouvrier egy figyelmetlen, rezignált – csak látszólag hidegvérű –, munkamániás üzletember, aki Hüse Csaba alakításában nem skizofréniás rohamokkal produkálja a szerelem tüneteit, hanem mint, aki bármennyire is el akarja kerülni, de kénytelen felfedezni, hogy már „létrázik”, és addigi elveit szemrebbenés nélkül dobja el, hogy feljebb mászhasson még egy fokot. Partnereik is ugyanilyen finoman ellenpontozzák és egészítik ki egymást: míg Colette Ouvrierként egy életművészként beteljesülő, szabad és önálló nő áll előttünk, aki Mészáros Sára által életre keltve rögtön rengeteg energiával, szeleburdisággal, és hirtelenkedéssel ruháztatik fel, így várva a szerelmet, addig Claire Linakette nem más, mint egy teljesen elolvadt csokoládé, aki csak arra vár, hogy valaki újra felkavarja, de megszáradt felszín mögül nagyon nehezen tud kitörni. Bozó Andrea sikerrel tartja meg a kitörés előtt és után is Linakette szerepének velejét, az Ámor által kilyuggatott céltáblát, de mindvégig finom elkeseredéssel, még részegen is kordában tartva érzelmeit számolgatja a nyilak után maradt lyukakat. A társak fantáziadús, meglepetésekben gazdag miliőt kölcsönöznek: Kelemen Csaba Gastonja szemérmetlen politikafüggő képviselő, taperálások és faxok között ingázva válik karikaturisztikussá; Vokó János Sapiro revütáncosa a kisiparos-művész kritikáját körvonalazza, egy csipetnyi mediterrán őrülettel; Tunyogi Péter a hadnagy szerepében szemrebbenés nélkül szurkálja kalózvakságát, miközben egy áthallásos, pedofil-minta szülőként viselkedő, hithű katonát teremt meg; Saárossy Kinga Mme Lefebre-je álszemérmes pletykafészek, akiben fel sem merül a kérdés, hogy mi lenne, ha emberi lenne, Rácz János Chineau-ja a folyékony konzerválóanyagok csábításában egy talajtvesztett vendég, aki tökéletesen valósítja meg a részeg hazugot. S hogy teljessé váljon a kép, tegyük hozzá: nyugodtan lehet dicsérni mindenkit, minden fellépő beszáll a mulatságba, és hozzáteszi a magáét.
Horgas Péter látványos, egyszerű, ötletes termeket épített a színpadra, melynek minden elemét csak méltatni lehet, kiváltképp a szauna-napozó-bálterem-lakosztály-étterem kék lagúnáját, melyben egyértelmű, de mégis meglepő eszközökkel komponál (csillár, delfin, forgófal, lámpák, apró négyzetes csempék), magabiztosan változtatva funkciójukon, hogy még a kellékek is életre keljenek az egyes dalokban. Eme összeszögelt világban Kovács Andrea ruhái látványosan szolidak, érzékeltetik az ellentéteket (míg Pierre Lenoir fehér inget és fekete zakót, addig Lucien Ouvrier fekete inget és fehér zakót visel), és dramaturgiai érzékkel megáldottan túloznak (Colette Ouvrier banándíszei). Nem feledkezhetünk meg Kőrösi Zoltán pontos szövegelemzéséről, a dramaturg a század kupléit, revüit, operettjeit átölelő egyveleget állított össze pontos koherenciával és mértékkel, s még frissnek ható, eredeti szövegre és poénokra is tellett az energiájából. Egyetlen hibája az előadásnak az egyenetlen hangosítás – a színházterem egyes pontjain a szövegek egy része elhalkult a rendkívül hangulatosan és kellemesen muzsikáló zenekarhoz (Ágoston Ottó, Baran Grzegorz, Csüllög Judit, Gulyás László, Kis József, Király László, Kovács Henrik, Mándoky Béla, Nagy Zoltán, Panyi Tibor) képest.
Csizmadia Tibor úgy állította színpadra a Fekete Pétert, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy itt és most éppen ezt a darabot kell játszani: teret hagyva a színészek humoros egyénieskedésének, poénkodásaiknak, ötleteiknek, de mindezt szervezett keretben tartotta, nem is akármilyenben. Ha valaki megkérdezi, milyennek kell lennie egy szórakoztató operettnek, akkor azt mondom, hogy ilyennek. Minden percében átélhető és -érezhető, megnevettet és szinte ríkat, és meglep azzal, hogy valóban él. Érdemes Egerbe menni egy operettért.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr298003537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.