7óra7

A döntés joga
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

A döntés joga

2012. 08. 10. | 7óra7

A McDonald’s-parókás bohóc apokaliptikus külsőségek között, eszelős tekintettel vezeti fel a gyorsétteremlánc legújabb termékét, amelynek minden morzsája egy parányi boldogság, amin keresztül éppen hogy csak az üdvözülést nem érhetjük el, de hogy a földi Paradicsom ízei kényeztetik minden ízlelőbimbónkat, továbbá jobb emberek leszünk minden egyes falat után, az nem kétséges. A McDestiny bemutató-showjában hat szerencsés ember versenyt ehet a fődíjért, egy pohár isteni nedűért, a torok aranyáért, két deci gépi kóláért. Harsányi Attila az interaktivitás ezen pontjáig parádésan kezeli a közönséget, a tébolyult bohóc és a kudarcos színészsors minden pillanatát, hol egyik, hol másik kerül felszínre, minden váratlan eseményre stílusos reakciót ad, és meg lehet érteni az egész iránt érzett mély megvetését is, amely eztán csak nőni fog. Azonban a monodráma rész egyre inkább befelé forduló, dühös és váteszi lesz, és ezen még a meg-megjelenő idézőjelek is csak enyhíteni tudnak.

Ronald ugyanis úgy gondolja, hogy így vagy úgy, de minden a pénz miatt van, és azon múlik, hogy az USA mit akar. Mindezt egy nem túl kifinomult, de könnyen mantrázható konspirációs teóriával igazolja, amely teória egyik sarokköve Isten és a végzet, a másik meg, hogy az erősebb kutya baszik, és ő nem erős kutya, sőt, nagyon gyenge. Ronald színész akart lenni, most pedig egy színes konténerben filozofálgat magában az argentin főváros egyik félreeső utcájában, és indokokat keres arra, hogy ez miért nem sikerült neki. Esik szó mindenről, csak arról nem, hogy ő mit csinált rosszul, és erre maga az előadás sem reflektál. Mintha megelégedne azzal, amit a bohóc mond - ami annak ellenére hogy demagógia, nyilván nem teljesen butaság, mégis, igazságnak nagyon vékony.

Ronald, a McDonald's bohóc

Harsányi Attila Ronaldot eszelősnek, de még nem teljesen tébolyultnak mutatja, éppen azon a határon mozog, ahol nem igazán lehet eldönteni, hogy ez a bohóc vajon tényleg képes lenne-e a Happy Meal-menü McDestiny szendvicsébe patkánymérget dobni vagy sem. Azt azonban minden kétséget kizáróan komolyan gondolja, hogy a McDonald’s-kaja a fingáson és böfögésen keresztül butítja a gyerekek agyát, hogy így tartsák örök butaságban a birkanépet, amely él-hal a szemétért, és úgy táncol, ahogy a mindenkori világrend fütyül, önként hajtva rabigába fejét és lelkét. Victor Scoradeţ rendező mindehhez nem választ finom hangvételt. Harsányi végleteket játszik átmenetek nélkül – ez egy őrültnél adekvát lehet, de egy emberhez elnagyolt –, és az sem tűnik indokoltnak, hogy a kéjes üvöltés után a konténer mögül kilövellő fehér trutyit főhősünk néhány perccel később majonéznek használja, amely nem az egyetlen hatásvadász, ám kissé öncélú elem az előadásban. Hasonló aránytévesztések az egyes epizódokban is adódnak – ezt egyébként a színészi energia jól retusálja –, olykor túlbeszéltek a jelenetek (mint a bélgázos rész), hol egyszerűen nem adnak hozzá sokat az addigiakhoz (az ember helyett mindig csak filozófiával találkozunk) vagy éppen kicsit túlburjánzik a provokáció (ez a pénztarhálásnál megy éppen hogy fölé).

Ronald, a McDonald's bohóc

Ezzel együtt a nyugat-európai értékrend gyalázása mindig jól jön, mert különben könnyen elhisszük, hogy a pénz cél, és nem eszköz, és hogy az egyetlen értelmes dolog az életünkben a fogyasztás. Jó eljátszani olykor a vulgármarxista punkfilozófiával, de azért kár lenne ezeket instant igazságokként kezelni, mert a körülmények ugyan megkönnyítik, hogy az ember rosszul döntsön - de nem döntenek helyettük.

_(THEALTER Feszt, 2012. július 27.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr448002189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.