7óra7

Város a határon
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Város a határon

2012. 08. 16. | 7óra7

Mert adott-e a Cozma-gyilkosságra bármilyen reakciót a veszprémi színház, vagy az olaszliszkán történtekre a miskolci? Akadnak persze olyan előadások, mint a Tirpákia Tündérkert Nyíregyházán, amelyek határozottan a helyi közönségnek szólnak, de ezek többnyire konfliktuskerülő, a közösség egymásra ismerését szolgáló előadások, nem pedig vitaindító próbálkozások. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen ilyenre is nagy szükség lenne - a feltételes mód oka, hogy ez is ritka –, de nem csak közös múltunk, hanem közös jelenünk is van, közös jövőnk meg pláne. A Kosztolányi Dezső Színház kézenfekvő, noha eléggé kényes témát választott, ami mindenekelőtt a szabadkaiaknak szól: a szabadkai magyaroknak, szerbeknek, horvátoknak, a kisebbségnek és a többségnek.

A téma annyira lokális, hogy nehéz kívülről belelátni. Urbán András rendező nem is ad túl sok segítséget ahhoz, hogy ezt megtegyük. A jelenetek elsősorban a szimbólumok mentén rendeződnek, és bár a fekete ruhás, bakancsban szerb táncot lejtő emberek fel-felbukkanó képén kifejezetten érződik a fenyegetettség, továbbá a pirospaprikával bekent férfit is nehéz lenne félreérteni, azt már nehéz követni, hogy ezeknek pontosan mi a viszonyuk egymáshoz. Ebben a lírizált alaptónusban persze könnyen el tudjuk fogadni, hogy egy angol házaspár örömtáncot lejt, ha szerb szart lát, és dagonyázik a fekáliás-hányásos-vizeletes mocsárban, de hogy ez valóban túlmutat-e egy minimum felszínes nyugat-európai társadalomkritikán, azt már nem nagyon lehet érezni.

Pass-port No. 1 - A démonok városa

A sátor egyébként, amiben a játéktér hosszában fut, és a közönség két oldalról üli körül, megteremtené azt az intim teret, amiben élesen lehetne beszélni a felvetett témáról, de mintha a formai radikalizmus győzne a véleményformálás felett. Mert van itt divatbemutatóból groteszk férfisztriptízzé alakuló vallási gyalázkodás, egy elegáns pizzavacsorából kicsinyes perpatvarba, majd gyilkosságba, végül elállatiasodott zabálásba torkolló etnikai konfliktus, táncok, szidalmak, birkák és webkamera, minden - csak emberek nem nagyon. A társulat kiváló színvonalon teljesíti minden technikai feltételét az előadásnak, jó ritmusérzékkel pörgetik a jeleneteket, és ugyanolyan vehemensen hangoskodnak, mint amilyen finom érzékkel ülnek rá a csöndre. Eközben felbukkanak ismerős figurák is, mint a kapatos kisestélyis úrihölgyek - ők birkává változnak, mint aztán az előadásban még sokan mások –, utcagyerekek, és a Béres Márta–Mikes Imre Elek angol házaspár is ismerős, Mészáros Árpád pedig a nagyhangú szerb kiskirály férfiasságát teszi invenciózusan bornírttá.

Pass-port No. 1 - A démonok városa

A szimbolikus közegben mintha pont azok a konfliktusok oldódnának fel, amire az egész előadás építene, és az alapvetően revüket időző sokszínűséget is homogenizálja a forma, amibe olykor még egy-egy csepp humor is belefér, de e téren biztosan elbírt volna még többet is a produkció. Az ősi és vallási rituálékat idéző zene, a katonaisátor-szerű helyszín, és az egyébként konzekvens formavilág viszont megteremt egy közeget, amiben ott van a kisebbség és a többség, a félmúlt és a jelen is, de mindez sokkal inkább képletesen, tőlünk távol, egy másik szférában történik meg, annak ellenére, hogy személyes hangvételű - de mégis általános - betétek is megjelennek a jelenetfüzérben. Az pedig az előadásból is egyértelműen kiderül, hogy Szabadkán sem képletesen történnek a dolgok. Sőt, a határok nagyon is konkrétnak tűnnek.

_(THEALTER Feszt, 2012. július 24/25.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798002179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.