7óra7

Fájdalmas színlelés
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Fájdalmas színlelés

2012. 08. 19. | 7óra7

Ez csak színház, nem kell rögtön felháborodni, alkalomadtán előfordulhat, hogy még igazuk is van a szereplőknek akkor, amikor dögöknek neveznek minket, és szeretnének minket megverni. Lehet, tényleg nem gondolják ők ezt komolyan, érezhetően finoman, célozgatásokkal juttatják el ezeket a nem éppen szimpatikus mondatokat hozzánk. Azonban hosszú percekkel később a két nő elkezdi egymást kenyérrel dobálni, amiből bizony nekünk is kijut, minden bizonnyal „véletlenül”. A végén viszont péküzemet megszégyenítő, Etiópia étkeztetését pedig legalább egy évig megoldó kenyérmennyiség száll felénk, és hogy még inkább kellemetlenebbül érezhessünk magunkat, mindez koromsötétben történik – nehogy már védekezni tudjunk. „Elnézésüket kérjük, véletlen volt” – szabadkozik vélhetően az előadás rendezője. Lehet, tényleg nem úgy gondolták. De akkor vajon hogy? Az alkotók közül senkiben nem merült fel, hogy ha egy körkörös nézőtér kellős közepén a nagy feketeségben a színészek elkezdenek kenyérdarabokat dobálni, akkor az el fog találni valakit? Ugyan már.

Kenyérrel a zsebben Amúgy remek kérdés, hogy mi merült fel az alkotókban egyáltalán, amikor elővették Matei Vişniec darabját. A kút felett ülő, egy abba beleesett vagy -dobott kutyáról és annak kiszabadításáról beszélgető és vitatkozó, a cselekvésre mindig valamilyen mentséget találó két nő dialógusa egyáltalán nem képes kilépni a szöveg szövevényéből és megfogni bármi konkrétat a szereplők folyamatosan változó véleményéből (dramaturg: Láng Zsolt). B. Fülöp Erzsébetnek és Tompa Klárának érezhetően nincs mit játszania, illetve _csak játszaniuk_ kell. Ilyen-olyan hanghordozással illusztrálniuk és felmondaniuk a szöveget, hol szomorúan, hol vidáman, hol ridegen, hol erotikusan, mindig formából-technikából indítva, és soha nem abból, hogy ki az a két nő, akiket képviselnek a színpadon – kettejük viszonyáról pedig aztán végképp semmi nem szól a nagy energiával megtámogatott formai játékban. Még akkor sem, ha a két színésznő igyekszik, és lelkiismeretesen, energikusan viszi végig a színpadra dobált instrukcióhalmot.

Vişniec darabjában találni fontos kérdéseket. Például hogy egy döntéshelyzetben meddig és milyen trükkökkel mentjük fel magunkat a cselekvés alól, hogy ki és hogyan aláz meg egy ártatlan állatot. Apró szójátékok által mindehhez még némi humor is társul. De a szerepjáték és a viszonyváltozás csak úgy tud megszületni, ha van hozzá kiindulási alap, konkrétum, amit nem tud pótolni még az az ötlet sem, hogy a végén a sötétben ülő nézők úgy érezhetik magukat, mintha a szereplőkkel együtt a kútba taszítva ülnének, a megalázott kutya helyébe kerülve – ami minden eddigi, szövegből kihámozható konkrétummal szemben áll –, és dobálják rájuk jó szándékú segítségként az apró fájdalmat okozó kenyérdarabokat. Nem érdemes ezt nagyon csűrni-csavarni, ahogy az előadásból is látszik, abból csak színlelés és mentegetőzés lesz.

_(THEALTER Feszt, 2012. július 29.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr18002173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása