7óra7

Lehetne fontos
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

Lehetne fontos

2012. 08. 23. | 7óra7

Komédiások - Illés Olivér, Habóczki Máté, Kozma Gábor, Papp István

Pedig a Komédiások sztorija, belegondolva a színi pályára készülők helyzetébe, impozáns és izgalmas. Négy fiatal stand-up komikusnak készül. A hivatásos népnevettetővé váláshoz már csak le kell vizsgázniuk, és mintegy erődemonstrációt tartva kell prezentálniuk kvalitásaikat a vizsgabiztosnak. Igen ám, csakhogy a biztos (és a szórakoztatóipar befolyásos producere), Bert Challenot, és tanáruk, Eddie Waters legalábbis riválisok. Eddie-nek elvei vannak, gondolatai, nem adja el a lelkét két kacajért – ha úgy tetszik, ő maga az igényes szórakoztatás. Bertnek azonban nincsenek lelkiismereti problémái, ha egy sikerért le kell menni kutyába, ő biz' lemegy, és boldogan csinál bármit, amit a közönség elvár tőle. A döntés egyszerű: ha a vizsgázó komédiások továbbra is követik Eddie elveit és az általa összeállított műsort adják elő, akkor nem lesz se munkájuk, se ismertségük, ha viszont megfelelnek Bert elvárásainak, akkor ugyan mindez adott lehet, noha akár a sarokra is kiállhatnának prostituáltnak, hiszen némi sikerért feladnak mindent magukból.

A döntés persze mindenkinél máshogyan születik meg, és mások is a következményei. Most következnének ennek részletei, de ahogy az előadásnál, úgy ez itt is elmarad. Bármennyire is érdekes lenne végignézni a döntési folyamatot, közösen megvizsgálni a kérdéseket, a lehetőségeket – pláne ma, amikor a színházak derékszíjbehúzással is mínuszban vannak –, ebből tulajdonképpen nem kapunk semmit. Végh Péter rendező ugyanis nem teremt valós szituációkat, és így nem is adódik lehetőség a diákok számára, hogy ők tudásukat kamatoztatva megmutassák az egyes karakterekben lejátszódó folyamatokat.

Pedig a minimál-realista forma és látvány erre alkalmas lenne, abban ugyanis mindenféle stilizáció nélkül tudnának megszületni a válaszút elé érkező életek. De kidolgozottság és valóságigény helyett csak különböző hangszínben és gesztusrendszerben megszólaló, nagyrészt túlhangolt, de kitalált karakterek technikai kivetülését kapjuk. Papp István nyegle, filozófuskinézetű McBrainje amilyen esetlenül néz ki, olyan kreatívan vágja ki magát a helyzetekből, Illés Olivér fortyogó indulatból és magasan szántó eszmékből, néha túl erőteljesen, de megfogalmazza Price válaszútját. Kozma Gábor aljas és tenyérbemászó tekintetek és mimikák sokasága segítségével árulja el már az első percben, hogy Samuels hogy fog dönteni – tény, hogy ez a gesztushasználat jól áll a karakternek, csak épp nem lesz tőle valami izgalmas. Habóczki Máté pedig valamiféle lelkiismeretesség és becsületesség felé próbálja tolni a nagyon kevés elemből céltudatosan megformált Connort. Az is tény, hogy Kovács Ferenc nem tesz fel túl bonyolult kérdéseket Bert Challenot szerepében, de azért a komédiás-mágnás baráti ellenpontja Watersnek, aki érthető módon fásult és fáradt bele az ipari poéngyár elleni harcba. A Végh Péter játszotta tanár-komikus valóban látja a tehetséget, csak épp azt is látja mellé, hogy a harc reménytelen. A színész mindezt átélhető lemondással adja át, amibe még a kicsit modorosabbnak tűnő gesztusok is beleillenek, jól tükrözve Eddie intellektuálisabb (már-már értelmiségi, sőt művész) szemléletét.

Komédiások - Illés Olivér, Habóczki Máté, Kozma Gábor, Papp István

De hiába a lehetőség, ha nem élnek vele, hiába az impozáns gondolatok, ha nincsenek megfogalmazva. Griffiths darabja jó sztori, amiből kitűnnek az értékválság kérdései, de hogy kinek hogyan hajlik vagy nem hajlik meg a gerince, arról már nem sok fogalmunk lehet. Az ezt bemutató stand-upos betétek bár valóban stand-upos jelenetek, a színházi részek, a döntés pillanatai, ahogyan a diákok átalakítják a jeleneteiket, hiányoznak.

Mondjuk ahogy Connor makacsul ragaszkodik az elveihez, ahogy Price durcásan azt mondja, hogy nem adja meg magát, de a saját jelenetét se mutatja meg, ahogy McBrain például az olcsóbb poénokat lövi el, és ahogy Samuels lelketlenül lopja a poénokat. Mindez csak feltételezés - az előadásban csak állapotokat kapunk, amik nem sokban különböznek a kezdőállapotokból.

Pedig tényleg fontos lenne arról beszélni, hogy a színház és a színészek hogy hajlítják be a sokszor már nem is létező gerincüket a közönség – vagy éppen valami nagyobb hatalom – elvárásainak. És ha már a színházak nem képesek ezzel szemben valamit képviselni, akkor lehet, hogy nem lenne rossz dolog már az iskolapadban kialakítani az alkotókban valami önmagukkal szemben támasztott igényt.

_(Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpad, 2012. május 31.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr48005447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.