7óra7

Sokadszorra egy nyertes pályázatról

Sokadszorra egy nyertes pályázatról

2012. 08. 29. | 7óra7

Az évad második felében - amelynek munkatervét most állítják össze - a Megmaradni című Csurka-darabot mutatja be az Újszínházzá átnevezett intézmény - közölték az MTI-vel szerdán. Mint Mészáros Sándor, a teátrum sajtófőnöke elmondta, arról, hogy a mű a februárban bemutatandó darabok közé kerül, kedden értesült az igazgatótól.

Mészáros Sándor *hangsúlyozta, hogy a teátrum első félévi munkatervében nem szerepel - ahogy eddig sem szerepelt - A hatodik koporsó bemutatása.* "Az évad első felében biztos, hogy nem mutatjuk be, *de nem is terveztük*" - fogalmazott a sajtófőnök. Arra a kérdésre, hogy a későbbiekben műsorra tűzik-e a darabot, azt a választ adta, hogy erről nem nyilatkozik.

A hírt ma adta ki az MTI.

Azért ne felejtsük el:

*Dörner György pályázatában ígéretet tett A hatodik koporsó bemutatására.* Nem véletlenül nevezte Pozsgai Zsolt az évad húzódarabjának: az évadtervben szerepel a darab címe.

A hatodik koporsó bemutatásának terve Dörner György pályázatában is szerepelt

*Tarlós István ennek tudatában döntött úgy, hogy Dörner Györgyöt nevezi ki az Új Színház igazgatójává.* Most pedig a nyertes pályázatban is leírt műsorterv oszlopát, "húzódarabját" kifogásolja a főpolgármester. Dörner nem árult zsákbamacskát – ő felhatalmazást kapott egy olyan önkormányzati fenntartású színház igazgatására, amelyben műsorra lehet tűzni A hatodik koporsót.

De akkor most tulajdonképpen – mire is szól az a felhatalmazás?

És miért Dörner György vezeti az Új Színházat?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr938003829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása