7óra7

A versmisszionárius
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

A versmisszionárius

2012. 09. 04. | Turbuly Lilla

Jordán Tamás évtizedek óta azok közé tartozik, akik a „széllel szembe” mennek, és különféle utakat, módokat kitalálva próbálják megtartani klasszikus költőinket a társadalmi emlékezetben. Nagy, közös versmondásokat szervez, közösségi élménnyé téve a költészetet; József Attila-estjével járja az országot; kortárs költőket hív meg a szombathelyi színházba. És most ismét kitalált valamit: a nálunk is népszerűvé vált stand up műfaját vegyíti a versmondással, „poénokat a poémákkal” – ahogy az est alcíme mondja. Ars poeticát pedig a nyitóversből, Karinthy Frigyes Nihiljéből választott hozzá: „Mert az a fontos, hogy figyeljenek/ Az emberek és jól érezzék magukat.”

A másfélórás est színházi történetekkel indul. Vagy még előbb, azzal, hogy Jordán Tamás a jegyszedőkkel együtt fogadja a nézőket, és ezzel, hogy tulajdonképpen nem is tudni, mikor kezdődik pontosan, egyszer csak mintha benne lennénk egy beszélgetésben, amelyben mi, nézők ugyan a szó szoros értelmében nem beszélünk, de attól ez még beszélgetés. Ahogy a vers is az. Nem szavalat, nem valamiféle fennkölt és távoli gesztus, hanem beszélgetés arról például, hogy képzeld, nem tudtam aludni az éjjel, csak néztem ki az ablakon… és szinte észrevétlenül váltunk Kosztolányi Hajnali részegségére. A verseket többnyire ülve mondja, szemmagasságban velünk, nézőkkel, így még inkább nekünk, egyszerűen és sallangmentesen. Főleg Radnótit és József Attilát. És közben arról beszél, hogy ezzel az esttel szeretné az országot járni, iskolákba, fiatalokhoz eljutni, mint afféle misszionárius, akinek az a hivatása, hogy megmutassa nekik, hogy a saját életüket, a saját kérdéseiket találják meg ezekben a versekben.

Az előadás stand up része is jól működik, és akkor a legjobban, amikor a színházzal kapcsolatos történeteit meséli el, amelyek közül több is onnan ered, hogy hajlamos neveket és embereket összekeverni. Hallhatunk még vicceket és Jordán-féle, humorba oltott életbölcseleteket is.

Széllel szembe - Jordán Tamás

És ha azt gondolnánk, hogy ez a kétféle minőség így együtt nehezen elegyedik, nem így van. Ehhez az elegyedéshez persze Jordán Tamás személyisége és színészi ereje-jelenléte szükséges. Az est intenzitása úgy egy óra múltán enged egy kicsit, talán azért is, mert a poémák egyenletes felsőfoka mellett a poénok között vannak erősebbek és gyengébbek is, de aztán új lendületet vesz, és az már kitart egészen a végéig. Ami éppen olyan, mint az eleje, mert nem engednek minket utunkra csak úgy, üres kézzel: megkapjuk az elhangzott versek listáját útravalónak, így ki-ki eldöntheti, folytatja-e otthon, verseskötettel a kezében vagy a monitor előtt ezt a beszélgetést.

Most, a cikket írva látom csak, hogy a listán rajta van a Mint különös hírmondó is, ami valamilyen okból nem hangzott el. Kár, pedig Jordán Tamás is ilyen különös hírmondó, aki más és más formában, de folyamatosan azt ismételgeti nekünk, hogy menjünk szembe a széllel, és ne feledkezzünk meg a versekről. Ahogy Babits hírmondója is csak az igazán fontos dolgokról tud beszélni: „ha kérdik a hírt, nem bir mást mondani: ősz van!”. És tényleg, ez volt a VIDOR Fesztivál utolsó előadása, 2012. szeptember 1-jén. Ősz van.

Jordán Tamás a „példaértékű műfaji újításért” megkapta a VIDOR Fesztivál különdíját.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr468002167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.