7óra7

Csonkig
7óra7: (2/10)
Közösség: (0/10)

Csonkig

2012. 09. 08. | 7óra7

A Kassai Thália Színház maximálisan illusztratív előadásában kétségtelenül A gyertyák csonkig égnek szövegét hallhatjuk, ám figyelembe véve a hozzá társított színpadi produkciót, tulajdonképpen a drámairodalom bármely tetszőleges művéből bármely tetszőleges sor bármikor elhangozhatna. Az előadás receptje ugyanis annyira általános, hogy azzal tulajdonképpen semmilyen darabot nem lehet eljátszani – és így végül is teljesen mindegy, hogy melyiket játsszák el –: a színészek maratoni távot sétálva zengik a fondorlatos hangsúlyok hullámvasútját, azon látszatot keltve szüntelen, hogy itt történik valami.

De Henrik és Konrád Krisztinával kiegészült furcsa kapcsolata, valamint a két férfi mély és valóban mindenek felett álló barátsága nem formákban és hangsúlyokban leledzik, hanem a közöttük lévő viszonyban. Hiszen Henrik éveket várt Konrádra, hogy utánajárjon egy jó harminc évvel ezelőtti kérdésnek – hogy Krisztina tudta-e, hogy meg akarta őt ölni Konrád –, hogy kérdéseire barátja, és ne a közben feleségévé lett, azóta már halott nő naplója feleljen. A "vallatás" azonban nem egyszerű vallatás, hiszen Henrik – a beszélgetés házigazdája, akinél anno a három barát estéről estére összegyűlt – macska-egér játékot játszik barátjával, kiélvezve, hogy sokkal többet tud, mint a vele szemben álló fél. Rengeteg minden – morál, elvek, rangok, kudarcok, sikerek, világnézetek – ütközik kettejük között. Ahhoz, hogy mindebből bármi is megszólaljon, nem kell több, mint valamiféle érvényes kapcsolat a két főszereplőt játszó színész között.

A gyertyák csonkig égnek - Cs. Tóth Erzsébet, Pólos Árpád Ehhez képest Pólos Árpád és Kelemen Csaba jóformán egymásra sem néznek. Színpadon töltött idejük jelentős részében a kifelé játszással vannak elfoglalva: a nézőkre való ködfátyolos szemgolyóforgatással megtámogatott kitekintésekkel és a nézők felé irányzott átszellemült szövegmondással. Sem Pólos, sem Kelemen nem műveli a másiknál élvezhetőbben ezt a kitett, „úgy teszünk, mintha csinálnánk valamit” stílusú színjátszást, de pótcselekvéseikben kifejezetten kiegészítik egymást. Pólos eltökélten agresszívre és indulatosra akarja formálni Henriket, és csak valahol a zeuszi magaslatokon túl áll meg ezzel: dörög, zeng és kezével kiszámíthatatlan váratlansággal hadonászik, mutogat, bökdös – mintha villámokat szórna. A színész mindeközben rétegzett akrobatikai képességeiről is számot ad. Nem csupán radikális hangsúlyozási hullámzással támogatja Henrik minden egyes fél-szótagját, hanem - mintegy az akusztikus ugrálást folytatva - a valóságban is szinte szökell, aláhúzva indulatkitöréseit, amik mellett az égdörgés ártatlan macskanyávogásnak tűnik. Nem mellesleg Pólos az „egy előadás alatt a legtöbbet sétáló színész díja” kitüntetésre is jó esélyekkel pályázhatna – nincs olyan perc, hogy ne róna le egy hosszt a díszletben. Kelemen kétségtelenül tökéletes kiegészítője. Karakterépítés helyett jóformán csak áll a színpadon Konrád szerepében – ám ha partnere nagyobb sétálásba fog, akkor ravaszul kitér a kiszámítható röppályán közlekedő kollégája elől. Amikor Kelemen néha úgy érzi, hogy most kevésbé jelentéses sorok következnek szövegében, akkor kicsit ő is megmozgatja karakterét, de csak ritkán érzi úgy, hogy nem jelentéses sorok hagyják el karaktere száját, így javarészt csak áll, és ugyancsak minden egyes szótagot megnyomva beszél, sulykolva a mondatokat a nézőkbe – vagyis a negyedik falnak beszélve. Illés Oszkár Vadász szerepében vélhetően a szövegtanulásra próbál visszaemlékezni, hátha így eszébe jut bármi a rá bízott mondatokból, Cs. Tóth Erzsébet pedig egyszerre kedvesen és akaratosan számon kérő dajkát formáz Nini szerepéből.

A gyertyák csonkig égnek - Pólos Árpád, Kelemen Csaba

Hascsák József alapvetően egy korrekt, korhű szobabelsőt tervezett mindehhez, csak arra nem kapunk választ, hogy miért lógnak a falon bútordarabok és -maradványok. Illetve van rá válasz: az alkotók biztos ezzel igyekeztek támogatni a házban szellemként fel s alant járkáló Krisztina karakterét (akinek megtestesítőjeként Abaházi Nagy Lívia abszolút tisztességesen áll be a számára kijelölt helyekre), vizuálisan is létrehozva azt a szellemes és eredeti gondolatot, hogy a férfiak között ott kísért a nő. Ha valakinek nem lett volna eléggé hangsúlyozva a (vélt) mondanivaló, annak ezekkel a roppant finom és cizellált, óvatos és elegáns színpadi gesztusokkal próbálják beleültetni az alkotók a kisagyuk egyik hátsó szegmensébe, amit Pólos a bő másfél órás produkciójával halálpontosan és nagy gonddal odarúgott, mint Beckham: az előadás a szenvedélyekről szól. Ha valaki számára mindezek után is kérdéses lenne, biztos, ami biztos – ezen az estén ugyanis semmit nem bíznak a nézői fantáziára –, a szereplők mindezt még el is mondják.

Közvetlenül ezután a darab címét is elhelyezik az előadás jelentéses, finoman munkált, alapos szakmai tudásról és érzékeny gondolkodásról számot adó szövetében: „A gyertyák csonkig égnek” – zengi Pólos szótagolva, a szavak végén csak úgy ropognak a mássalhangzók. Hát csonkig égtek, valahol a nézőtér és a színpad közötti negyedik falon, aminek szólt ez az előadás.

_(A Szlovák Kultúra Hete, Szlovák Intézet Budapest - Slovenský inštitút v Budapešti, 2012. szeptember 4.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr378002161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása