7óra7

Gépen, géppel, képpel
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

Gépen, géppel, képpel

2012. 09. 14. | 7óra7

Adná magát nagyon a dolog, hogy itt és most ember és gép neoluddita harcának posztmodern epizódját fogjuk látni, amely aztán leteszi a voksát valamely igazság mellett: vagy a "milyen veszélyes a mesterséges intelligencia", vagy a "béküljünk meg a helyzettel, hogy mostantól kart karba öltve kell egymás vállán kisírnunk magunkat" mellett. De nem ez történik, azaz nem ennyire direkt módon. Itt ugyanis igazából nem harcol egymással ember és gép, hanem hol egyik, hol másik veszi át a stafétabotot, miközben kölcsönösen határozzák meg egymást. Nem történik semmi hollywoodi, ember és gép él és játszik egymással. Ennyi. Ez viszont nem kevés.

Tárgytalanul / Sans object

Aurélien Bory rendezése ugyanis minden görcstől és közhelytől mentes – jobban mondva nem emeli ki az elkerülhetetlen közhelyeket. A saját megfontolt, de sűrű tempójában, a nagyzolástól ódzkodva, de a hatásosságot nem kerülve lép jelenetről jelenetre a hidraulikus kar által előszeretettel átrendezett, mobil elemekből álló térben, ahol a játék zajlik, hol szikár egyszerűségben, hol lírai könnyűségben, hol burleszket idézve, hol pedig a Wall-E-t. A két szereplő ezeken az elemeken, vagy magán a karon lóg/jár/ugrál/mászik pontos koreográfiát követve, hol együtt, hol egymást váltva.

Tárgytalanul / Sans object

A Tristan Baudoin által érzékenyen irányított robotkarnak meg sem kell konkrétan jelennie ahhoz, hogy máris megteljen élettel – a fene gondolná, hogy egy össze-vissza csavarodó fekete nejlon pillanatok alatt be tudja lopni magát az ember szívébe –, és ne lehessen gépnek nézni többé. A két öltönyös figura kevésbé karakteres, ami nem azt jelenti, hogy Olivier Alenda és Olivier Boyer ne válnának tökéletes részévé a felépített univerzumnak és atmoszférának – mozgásuk gépies, mégis harmonikus – vagy hogy ne tudnák a mindennapi infantilizmust idézve kiemelni az egész helyzet komikumát, csak azt, hogy a gépiessé váló ember szükségszerűen uniformizálódik és karakterét veszti. Az érzékeny viszonyok közös eredője pedig az odafigyelés, amely egészen érdekes egy ilyen felállásban.

Tárgytalanul / Sans object

Az előadás vége pont ott vágja el a történetet, ahol Frenák Pál temesvári sWitch előadása elkezdődik: arcukban is homogénné váló emberek állnak a személytelen világ közepén, és... És innen kezdődik valami egészen más, valami nehéz és tömör, de már nem itt és nem most. Ez a gesztus adja meg azt a kérdőjelet az előadásnak, amiért igazán túl tud lépni az olykor – tényleg csak rövid időre – mutatvánnyá váló szcenikai játék az expresszív hangulaton és a lélekkel teli profizmuson. Igaz, ezzel együtt is a döbbenetet sokkal inkább a forma okozza, mint a tartalom, de ezt egy újcirkusz-előadásnak mégis könnyebben elnézi ember, főleg ha ilyen színvonalon zajlik.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr518005479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.