7óra7

Basic English
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Basic English

2012. 09. 21. | 7óra7

Nem az érthetőségről van szó. A Marcin Cecko által írt szövegeket mindhárom szereplő nagyon szépen és érthetően artikulálja annyira, hogy az angolhoz nem szokott angoltudás is könnyedén elboldogul a felfejtéssel. Azonban úgy tűnik, hogy az elhangzó szövegek – amik szólnak ember és hús, ember és test, ember és harc viszonyáról – valamiféle összhangban vannak egymással és a színpadi képekkel.

Anita Wach, Magda Tuka és Paweł Smagała láthatóan valami nagyon furcsa játékot űz. Smagała például hosszas beszélgetést folytat velünk, arra ösztönözve bennünket, hogy kérjünk tőle bármit, ő megcsinálja – tényleg meg is csinálja, de az improvizáció helyett általában mindig az előre megbeszélt elemek kerülnek előtérbe. Hasonló kontaktust alakít ki velünk a másik két szereplő is, hol szalonnába burkolva és az izmok működéséről beszélve – nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy melyik ín mekkora fájdalmat tud okozni az ellenfelünknek, ha arról van szó –, hol elvadult gyúrós rockernek öltözve.

W/restless

Marcin Cecko rendezése, miközben megfontolt lassúsággal épít fel különféle színpadképeket – nagyon hatásos a meztelenül egy szál napszemüvegben fekvő, borral locsolt és kokainnal hintett cigarettázó nő képe –, úgy tűnik, valamiféle test-reflexióról szeretne beszélni, minket is hasonlóra ösztönözve. De amiket látunk, valójában kompozíciók akarnak lenni, amelyben a szöveg is ugyanolyan szerves alkotóelem, mint egy kép, az azt megtestesítő jelmezbe vagy jelmez nélküliségbe bújt szereplővel. Érdekes egyébként, hogy miközben Smagała komoly elszántsággal azt firtatja, hogy mennyire nem félős, a nagy vetkőzés közepette azért magán hagy egy fehérneműt. Ez azért is ellentmondásos, mert az előadásban végig arról van szó, hogy milyen iszonyatos gátakat és tévutakat tud szülni a testképnélküliség, és színházilag kissé visszás, hogy épp azok takargatnak, akik arról beszélnek, hogy szakadjunk el ettől.

Persze lehet, hogy a takargatásnak oka van, és az is lehet, hogy van, ami ellensúlyozza a jelenetek közötti lyukakat – érthetetlen, hogy megyünk át egyik képből a másikba –, és képes megteremteni valamiféle kontextust, mert önmagukban ezek a jelenetek sokszor inkább didaktikusak mintsem önreflexióra ösztönzők. Néha inkább az látszik, hogy valakik szembesíteni akarnak bennünket azzal, hogy milyen csúnya, rossz emberek vagyunk, miközben ők sem különbek. Továbbgondolás helyett inkább megmondás jut. De hogy valami kézzel foghatót kapjunk, nem ártott volna megkönnyíteni az érthetőséget legalább egy feliratozóval – nem mindenki képes az angol szöveg fordítása közben a jelentés mögöttesét is felfejteni. Bár nem biztos, hogy van mit.

_(2012. szeptember 18.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr648002151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása