7óra7

Közös többszörös
7óra7: (8/10)
Közösség: (10/10)

Közös többszörös

2012. 10. 05. | 7óra7

Székely Csaba ugyanis, mit sem törődve az egyre hagymázasabbnak ható Erdély-mítosszal – még hogy mit sem törődve, valójában mással sem törődve csak ezzel –, két, meglehetősen könnyen szembetűnő párhuzamra hegyezte ki a Hargita melletti kis falu lakóinak hétköznapi történetét, az egyik az ivás, a másik az öngyilkosság. Mindkettőben verjük a legnagyobb nemezeteket is – egy erdélyi falucskával égetett szesz tekintetében még a versenyt sem veszik fel a viszkiző írek vagy a vodkázó orosz tajga! Nesze neked, népviseletben táncikáló boldog székelyföldi székelymagyar, sújtásos mentében bölcselkedő férfiak, rakott szoknyában danászó asszonyságok - itt mindenki pálinkagőzben pácolódott boldogtalanná! Maga Csehov is megirigyelné azt a merő tehetetlenséget, amely Székely Csaba főhőseinek elidegeníthetetlen sajátja. És talán az is Csehov-hagyaték, hogy ezen ne sírjunk, hanem nevessünk. Vagy inkább sírva nevessünk, mondjuk úgy sírva vigadjunk. Így máris nem olyan _oroszos_ az egész, sőt ez már-már valódi hungarikum, határon innen és túl.

Bányavirág - Kaszás Gergő, Vándor Éva

Székely Csaba azonban azon kívül, hogy a hagyományőrzés idealizált legendáját levakarja a székelyföldi történetről, a közeg minden ízességét benne hagyja, amely _íz_ nem feltétlenül olyan magasztos, mint azt gyakran irodalmi-közéleti környezetben megtalálni szoktuk. Ezt mi sem példázza jobban, mint Kaszás Gergő finomra hangolt káromkodásbombái, amelyekkel a színész a félrészegen rezignált, csatakrészegen szórakozáshajhász Iván alakját sokrétűen festi le. Azét az Ivánét, aki tulajdonképpen megelégszik azzal, hogy csöppnyivel több intelligenciája alkalmat teremt neki arra, hogy a semmittevés frusztrációját más emberek megalázásában könnyen levezesse, miközben ő is menthetetlenül tesped a nihil mocsarában. És nem azért, mert a bányát bezárták, a munka ugyanis nem szükséges, csak kikerülhetetlen eleme az életnek, ám ha az valami okán kikerülhetővé válik, hát fusson utána az, akibe beleesik a radai rosseb! Jelen esetben a másik szobában haldokló apuka úgyis hagy valamicskét fiára meg lányára, így hát Iván úgy gondolja, nem kell annyira nekirohanni annak a munkának. Ám a haldokló atya úgy dönt, hogy bár életében nagyon a templom közelébe sem ment, mégis jobb szeretné az egyháznak adományozni birtokát, nem az őróla végtére is gondoskodó megmaradt családnak. Nem, nem lesz gyilkosság, ez nem a Columbo, ez a kis magyar valóság legyen az bárhol is a világban: mindig csak meg akarjuk tenni - hú de mennyire akarjuk - aztán valahogy mégsem megy. És még az is lehet, hogy az életben maradás nagyobb szenvedés, mint a halál.

Bányavirág - Kaszás Gergő, Tóth József

Úgyhogy nem kell kapkodni. De minek is, mikor a falu orvosával, Csillag Mihállyal (Széles László) le lehet tolni minden nap azt a néhány litert, miközben lehet szidni az igazságtalan világot, ugrándozni mások érzelmein, és visszalökni a sárba azt is, aki megpróbálna kikecmeregni belőle. Széles László nem is ad lehetőséget annak, hogy Csillag Mihály valaha is önálló döntést fog hozni; nem ad, mert nincs rá lehetőség, hiszen az általa pontosan felismert tehetség- és tudásbeli hiátusok nem is tennék lehetővé, hogy bárhol máshol hasonló sikereket érjen el, és ennyi comb nyíljon meg előtte, mint emitt. Kaszás és Széles kettőse amennyire remekül szórakoztató, olyannyira szomorú és lehangoló: nincs benne semmi őszinte, semmi valódi, csak az egymásra utaltság, amit jobb híján barátságnak neveznek olykor. Ebben a közegben üdítő kivétel, és már az első pillanattól kezdve szívszorító Tóth József Illése, aki egyszerű, jó és szerény ember - ez a közeg azonban nem bírja el azokat, akik kicsit is a helyükön vannak. Így maradhat talpon Vándor Éva, aki Illés érzelmekre vágyó feleségeként kalandok felé kacsingatna, szerény önbizalommal, de annál több kompóttal. Bozó Andrea Ilonkája is eklatáns példája a jóindulatú, mégis tökéletesen eltévedt embernek, aki a tévében, vagy a városi kirándulások alkalmával megtanulta, hogyan kell plázacicának lenni, és ugyan egy fikarcnyi pláza sincs kétszáz kilométeres körzetben, ő azért nem enged a magassarkúból.

Bányavirág - Bozó Andrea, Széles László, hátul: Kaszás Gergő

A _beszélő jelmezek_ Czigler Balázs munkái, ezek egyszerűen keretezik a karaktereket, valamint maximálisan támogatják azon igényt, hogy a Bányavirággal ne _feltétlenül_ utazzunk el a Hargitára, ha már Pesten vagyunk. És bár a díszlet remek hibridje egy bányaaknának és egy düledező háznak, még a népviselet alkalmával sem veszi fel a székely díszegyent, inkább megmard univerzálisan magyarnak, legyen az Nógrád, Borsod, Baranya vagy Hargita.

Csizmadia Tibor rendező hagyja a színészeit érvényesülni, akik élnek is a lehetőséggel, és végig tartják a tragikomédiát, kissé nagyobb hangsúlyt adva a komikus vonalnak, amelyben a tragédia nem tud villámként belecsapni. Ugyanakkor a stílusregiszter a gúnytól a fekete humoron át a groteszkig terjed, úgyhogy a szórakoztatás igen széles skáláját járja be az előadás.

Ha nem mennek úgy a dolgok helyben, mint szeretnénk, akkor szívesen nyúlunk mesékhez, ami egészen addig nem probléma, amíg nem tartjuk őket valóságnak. Van egy mesénk, amit régóta dédelgetünk, és amelyre választ kell adnia a valóságnak is, az álomkergetés ugyanis sem itt, sem ott nem használ senkinek. Nincs Csaba királyfi csillagösvényen, csak pálinka, kompót, meg fák, amiről olykor emberek lógnak le. És mindennek súlyos oka van.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr118002351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása