7óra7

Saját képére
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Saját képére

2012. 11. 21. | Turbuly Lilla

Pedig a cselekmény a XVI. századi Velencében játszódik. A dózse festményt rendel Galactiától, a festőnőtől, akinek az 1571-es lepantói csatát kellene megörökítenie, dicső fényben feltüntetve a győzőket, különös tekintettel Suffici tengernagyra, a dózse testvérére. Galactia azonban a saját belső szabadsága és művészi hitvallása alapján a csatát annak festi meg, ami az valójában, vérrel, hússal, öldökléssel és halotthegyekkel. A dózse pedig a maga hatalmi logikájával próbálja megoldani ezt a helyzetet. Keres egy megbízható, kellően lojálisnak tűnő, ám középszerű mesterembert (történetesen Galactia szeretőjét), majd amikor – mert némi ízlés azért szorult belé – látja, hogy ez a kép vállalhatatlan, Galactia művét "domesztikálja". Vagyis különböző kommunikációs trükkökkel próbálja úgy eladni a közönségnek, mintha nem is az lenne rajta, ami, elhitetni, hogy mást látnak, történetesen éppen azt, ami a hatalomnak még kényelmes, amilyen képet alkot saját magáról.

A rendező, Theodor Cristian Popescu, valamint a díszlet- és jelmeztervező, Kiss Borbála, látványos, az érzékeket több oldalról bombázó előadást komponáltak. Része ennek a gyönyörűen felújított színházépület is, hiszen teljesen más hatást tesz a vörös-arany csillogásban a színpad előterébe tervezett palotabelső, mint ahogy ez egy lepusztult színházépületben mutatna. A színpad hátsó részét egy hatalmas fal választja el az elsőtől, rajta üres képkeretek sora. Miközben a palotában áriaest van éppen, az egyik képkereten át egy félmeztelen, pózoló férfimodellt látunk, a másikon át pedig a festőnőt, ahogy a modellt rajzolja. Aztán felmegy a keretfal, és mögötte ott a vízben álló Velence, nem a csillogó, hanem a sötét, sejtelmes, árnyékos. A fény és a sötétség kettőssége az egész előadáson végigvonul, egészen addig, hogy a börtönben zajló jelenetek átmennek hangjátékba, vagyis teljes sötétben játszódnak, leszámítva a fordítógép betűsorát a színpad fölött (mert az előadást román feliratozással játsszák). Ennek ellentettje, amikor Galactia festményének hatását a szemünkbe kapott ellenfénnyel és dübörgő zenével érzékeltetik.

Jelenetek egy kivégzésből

A fény és a sötét mellett a fent és a lent is elhatárolja a két világot. A dózse a földön jár, Galactia magas, guruló emelvényen fest, ott szerelmeskedik Carpetaval, a középszerű festővel (mert a szerelem, ugye, nem kvalitásos alapon működik), de a hatalom lerántja a művészt a magasból, előbb a börtönbe, aztán úgy, hogy a művészete lényegét tagadja el. Látványosak az időről időre ismétlődő csatajelenetek is a vízben birkózó félmeztelen férfiakkal. Mégsem fenyeget a veszély, hogy az előadás karakteres látványvilága öncélúvá válna és túlnőne magán a drámán, inkább megemeli a szikár szöveget, de nem tompítja le az éleit, a rendezés megtalálja a kellő egyensúlyt.

Jelenetek egy kivégzésből

A Jelenetek egy kivégzésből olyan darab, amihez elengedhetetlen egy nagybetűs Színésznő. Ilyen volt Kaposváron Molnár Piroska vagy az Örkényben Udvaros Dorottya. Itt vendégként Ráckevei Annára alapoztak, és jól tették. Galactiája zsigeri, a tehetsége és az ösztönei mozgatják, nem erkölcsi vagy taktikai meggondolások, legyen szó művészetről vagy szerelemről. Kíméletlen, sokszor talán még kegyetlen is, gyermekien játékos és gyermekien önző. Pál Hunor Carpetaként hozzá képest szürke, megalkuvó kell, hogy legyen, és az is, de tud annyit mutatni a festő jobbik énjéből, hogy Galactia szerelmét ha érthetővé nem is, de hihetővé tegye. Kardos M. Róbert dózseként méltóságának rabja, arcára fagyott, leereszkedő mosollyal, integetésre emelt kézzel. Dimény Levente tengernagya, amikor meglátja magát Galactia festményén, összetörik az igazságtól, és ettől kezdve élőhalottként mozog a színen, ami legalább annyira humoros, mint amennyire nem az. Tóth Tünde Rivera, a kritikusnő szerepében éles szemű, biztos ítéletű, de a hatalommal kollaboráló karaktert formál.

Jelenetek egy kivégzésből

Galactiát fizikailag nem végzik ki, ahogy művét sem semmisítik meg, finomabb eszközökkel lehetetlenítik el. Izgalmas, jó előadást láthattunk Nagyváradon, de most az egyszer jobb lett volna, ha nem érzem magam annyira otthon a Szigligeti Színházban.

_(6. Interetnikai Fesztivál, Nagyvárad, 2012. november 16.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr198002077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása