7óra7

Eljutnak sehová
7óra7: (8/10)
Közösség: (8/10)

Eljutnak sehová

2012. 12. 25. | 7óra7

Az előadások rendezői ugyanis jól tudják, hogy Csehov az abszurd dráma előfutárának is tekinthető, és e komédiák talán attól inkább komédiaszerűbbek, mint mondjuk a Cseresznyéskert, hogy intenzívebb bennük az akció. Bár a helyzet itt is egy: valójában itt sem mozdul semmi, talán csak a szereplők lelke gyermekibb, mint a "nagy" Csehov-drámákban.

Hiszen a Medve főszereplője, a megözvegyült birtoktulajdonos asszony itt is mérhetetlen önsanyargatásban éli ki mindennapjait, a Leánykérésben szereplő lány önnön ösztönös mindennek ellentmondásában látja léte értelmét, a Jubileum szereplői pedig gyakorlatilag neurotikus óvodások, akik egy kafkai világban nem jutnak sehová.

Mégis roppant szerethetőek e figurák, egyszerűen azért, mert ismerősök: szeretteink és magunk is pont ilyenek vagyunk, vagy legalábbis tudunk lenni bizonyos helyzetekben. És pont ez az, ami a vizsgaelőadásban benne van: a nehezen mozdulás, a harc keresése, a statikus közeg, a felismerés, hogy tulajdonképpen csak akarni kellene a változást – és mégsem. Bár ezúttal mégis, legalábbis két esetben biztos, noha azt azért mégsem állítanánk, hogy a Medve, illetve a Leánykérés végén összeálló ifjú pár mindent megváltoztat maga körül, sőt – de talán egy fokkal közelebb kerülnek a boldogsághoz és a megélhető emberi boldogsághoz.

Medve - Ágoston Péter, Törőcsik Franciska

A Medvében a kellékek, elsősorban a székek önálló élete jelzi a lehetetlen világot. Amikor Ágoston Péter rutinból öregként (és ez nem a színészi munkára vonatkozó jelző, hanem Luka, az inas az, aki _eljátssza_ az öregség szükséges attribútumait) bejön, és leül a krétából rajzolt székre, majd amikor a Dénes Viktor játszotta Grigorij Sztyepánovics leülne az _igazira_, amely összezuhan alatta – ez a játék remekül megadja az alaphangot. A figurák finom elrajzoltsága pontos: Ágoston és Törőcsik Franciska (Jeléna Ivánovna) a mozdulatlan egymásra utaltság és az önsajnálat, Dénes pedig az eszevesztett előrerohanás (de hol van az előre?) semmibe vezetettségének kellemes karakterét adják. Harsányi Sulyom László rendezésében hangsúlyos még a szobából kivezető folyosó függönnyel takarása: a felemelkedő és lehulló függöny jelzi, hogy itt pontos koreográfia zajlik, amitől eltérni nem lehet: a történet egyáltalán nem kiszámíthatatlan, hanem nagyon is logikus kotta szerint megy végbe.

Leánykérés - Kulcsár Viktória, Nagyhegyesi Zoltán, Marofka Mátyás

Ennél egy fokkal elrajzoltabb a maszkok és groteszk testek determinálta Leánykérés. A szélsőségesebb, harsányabb karakterek jól illeszkednek a lehetetlen történethez, amelyben egy meglehetősen egzaltált vénséges vén atya megörül, hogy régesrég eladósorban lévő lányának kezét végre szeretné valaki megkérni. Csakhogy vehemens lánya, mielőtt megtudná az illető jövetelének célját, birtokjogi vitába keveredik vele. A Csubukovot játszó Nagyhegyesi Zoltán tiszteletet parancsoló, kissé félelmetes, mégis komikus figurát hoz, igazi öregember. Marofka Mátyás Lomovja pufók mamlasz, cikázó szemű parasztfiú, széles mosolyú, lassú felfogású kandúr, akinek a magához való esze megvan. Kulcsár Viktória Natalja Sztyepanovnája felvágott nyelvű, meglehetős ön-érdekérvényesítő képességgel megáldott lány. Simon Balázs rendezése kissé anarchikussá válik a végén: nagy hisztéria közepette borul az üveg, repül a borsó, még szegény Csubukov is elcsúszik rajta. Az igazi színházi gesztus a befejezés: a legvégén Natalja Sztyepanovna és Csubukov nem csak ruháikat vetik le, de kitöméseiktől is megszabadulnak, hogy végre felszabadultan egymáséi lehessenek a szalmán.

Jubileum - Szilágyi Csenge, Hekler Melinda

Jubileum - Mikola Gergő, Nagy Dániel Viktor Lukáts Andor pedig a hivatalok világának reménytelen lehetetlenségét rajzolja fel adminisztratív látomásában. A Jubileum látomásossága az értelmetlen dolgokra való örök várakozás mámoros nihiljét festi le, tehetetlen, valódi cselekvés nélküli szereplőkkel, akik azonban nagyon karakteresen valamilyenek akarnak lenni, ám – a közegből adódóan – sohasem lehetnek azok. A komikum forrása Kuzma Nyikolajevics Hirin soha el nem készülő beszámolója: vicces, egyben szívszorító, ahogyan a némileg Lukáts Andorra maszkírozott Mikola Gergő a papírtörmelékkel beterített színpadon keresi a jelentés darabkáit, miközben tökéletesen nyilvánvaló, hogy itt soha, de soha nem fog passzolni semmi semmihez. Sipucsin Nagy Dániel Viktor elővezetésében ifjú, tapasztalatlan nyalka bankvezér, "jubilium", mondja, miközben azzal van elfoglalva, hogy újra és újra előbukkanó kétségbeesésén úrrá legyen. A két nőalak, a kérvényező, illetve Mercsutkina, Sipucsin felesége (Hekler Melinda és Szilágyi Csenge) megjelenése esetleges és tulajdonképpen teljesen lényegtelen, ahogy minden, ami valójában a darabban történik, Lukáts a Hivatalról mutat egy groteszk pillanatképet, állapotrajzot, amelyben a színészek karaktere csak külsődleges és statikus módon jelenik meg – mert belsőleges (már) nincsen. De még ezzel együtt sem kell felvágnunk az ereinket, mondván, milyen szörnyűséges is a világ – mert az előadás humora ösztönös és eleven, ami a hallgatók gondos munkájának köszönhetően mindvégig megmarad.

A darab szereplői ugyan nem jutnak sehonnan sehova, a néző viszont igen, ha máshova nem, akkor egy – hangozzék bármely közhelyesen, mégis igaz – tartalmasan szórakoztató előadás végére.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr368002039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása