7óra7

Nincsenek csodák

Nincsenek csodák

2013. 01. 22. | 7óra7

Az Adáshiba megírásakor végtelenül aktuális volt, el is játszották a Pesti Színházban (aztán Veszprémben is, az ősbemutató évében, negyvenhárom évvel ezelőtt), nagy sikere volt, föltételezhetően annak köszönhetően, hogy a lejegyzett cselekmény (a család, plusz szomszéd összegyűl, ám mindenki a tévét nézi ahelyett, hogy törődne a másikkal, aki meg nem, az meg önzőmód el van foglalva önnön fájdalmával, így nem veszik észre, hogy az Emberfi Krisztosz néven bemutatkozó albérlő maga Jézus Krisztus, kivéve a család legkisebb fiát, a cselekmény játszódásának napján tizenkilencedik születésnapját ünneplő Imit – ezen ünnepet is tulajdonképpen mellékesen kezelik –, aki elszörnyedvén famíliája roppant közönyén, elhagyja az ősi házat) magja, a kollektív tévénézés sportszerűen űzött tevékenység volt, és a (szoc)társadalmi tudat formálásának fő eszköze volt a televízió egyetlen programja.

Adáshiba - Trokán Anna, Chajnóczki Balázs, Esztergályos Cecília, Eperjes Károly, Ticz András

Az egymásra figyelés hiánya a mai napig szorító probléma, emberek úgy élnek egymás mellett, hogy észre sem veszik, mi több: nem is ismerik egymást. Csak hát ma, 2013-ban ezen probléma okának a televíziót tartani – hát, több mint szűklátókörűség. Ahhoz olyan debil család kell, amelyet a Veszprémi Petőfi Színház előadásában láthatunk, ennek következtében azonban az Adáshiba megszűnik érvényes és bármiféle releváns tartalmat hordozó darabnak lenni, inkább olyan, mint egy bohózat a magyar történelmi félmúltból, egyetlen dolog utal benne a mára: az anakronisztikus (és teljesen hangsúlytalan) _zárjegyes_ Marlboro.

Szó se róla: ez a bohózat el van játszva rendesen. Perlaki Róbert aprólékosan reális családiház-nappali díszletébe Eperjes Károly (Bódog) eredendően letolt gatyával érkezik, megadva az alaphangot, Reviczky Gábor (Szűcs úr) szemöldöke pedig olyan sebességgel jár föl s alant, hogy azt egy motolla megirigyelhetné. Érdekes, hogy a két drámai színész boldogan veti bele magát a gesztusok felszínes hatásvadászatába, míg a szituációs komédia műfajban jártas Esztergályos Cecília, amikor nem kiabál hangosan, egészen úgy tűnik, mint egy magányos anya, aki mindent és mindig megtesz szeretteiért, bár sokkal inkább háztartási robot, de ez már olyasmi, mint egy szerep. Van még egy eljátszott szerep, Trokán Anna munkája, a sematikus buta lány-karakterből dicséretesen sokat kihoz, a megszólalásai felépítettek, jól poentírozottak. A többiek azonban – a világra haragvó Vandát Darabont Mikold akaratos-dacos alaphanggal, Döncit Chajnóczki Balázs pedig teljesen színtelenül (amit a Szlávik István tervezte markáns színű jelmezek egyensúlyoznak) alakítja – inkább tercelnek az Eperjes–Reviczky duó bohózatához, eredménnyel, mert a közönség nevet, kacag, hahotázik, mosolyog. És persze: ezek az emberek, akik lábosból zabálják a pörköltet, akik irodalma a rádióújság, akik számára minden érték tárgyiasult, nem veszik észre a csodát. Azt se, ha kadarka jön a szifonból, azt se, ha a mozgássérült felkel és jár. Oberfrank Pál Emberfiként bizalommal néz előre, szelíd, emberi hangon beszél – de minek.

Adáshiba - Reviczky Gábor, Trokán Anna, Esztergályos Cecília, Eperjes Károly, Ticz András, Oberfrank Pál, Chajnóczki Balázs

Persze a közönség csak addig nevet, amíg tér marad a szitkomra, a tévé meredt nézése és az – elvileg – súlyosabb párbeszédek alatt a közönségreakció szünetel, mert Tordy Géza rendezése erre is figyel, csak hát az a nagy baj, hogy a megteremtett közegben ezeknek semmi súlya nincsen, a _mondanivaló_ ki van fejtve, csak éppen soványka. Ahhoz, hogy több legyen, fontos dramaturgiai beavatkozásokra lenne szükség, mert lehet, hogy a közönség ma még felismeri az Ablak, a Panoráma, a Delta főcímzenéjét, megérti, mit jelent együtt dalolni a tévéhíradó szignálját, mert talán még vannak emlékei a tévé előtt összegyűlő családról, de a közben eltelt negyvenhárom év nem múlt el nyomtalanul, még ha a helyzet nem is változott azóta. Mert lehet létjogosultsága az Adáshibának ma is, de ha egygondolatos bohózatként kezeljük, talán felesleges is elővenni. Ebben az esetben az Adáshiba is csak egy azok közül, amit bámulunk, csak ha kinyújtjuk reflexből a karunkat, nem a söröskorsót, hanem az előző sor támláját érjük. Csoda meg nem történik.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr218005579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.