7óra7

Míg meg nem halnak
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Míg meg nem halnak

2013. 03. 05. | 7óra7

Az interaktív színház jegyében már az első jelenetben nekünk kell jeges szelet fújni egy mikrofonba, amit aztán a színészek kevernek élőben többszólamú szélviharrá egy kütyü segítségével, ezzel be is mutatva az előadás legfőbb alakformáló eszközét, a loopert, amelyen két pedállal lehet hangot keverni és effektelni. Trendi eszköz, izgalmas, és nagyon alkalmas arra, hogy egy alkotó beleszeressen. Ez a szerelem pedig kétségkívül megszületett: az előadás nagy része azzal telik, hogy a színészek mikrofonnal a kezükben ezen a kütyün pedálozva teremtenek atmoszférát, és ezzel, továbbá az irdatlan mennyiségű kellékkel és ötlettel éppen csak arra nem marad energia, hogy eljátsszák Kivi és Licsi történetét, bár ennek van még egy nagy akadálya.

Daniel Danis drámája ugyanis nincs igazán eldöntve, hol játszódik. Az egyetlen támpontunk, hogy egy olimpiai játék környékén vagyunk időben, ahol télen csontig hatoló hideg van, és mivel a színpadon minden nagyon nyomatékosan a _ma_, így kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy Pekingben lehetünk, de kicsit utánagondolva rájövünk, hogy inkább csak időzavarban. Pedig nem lenne rossz tudni, hogy melyik az az ország, ahol kommunába verődő árva gyerekeket a titkosrendőrség se szó, se beszéd lemészárol – vélhetően fiktív ez az ország, de ennek tényleg nem kapjuk semmi jelét. Mindenesetre ebben az országban él egy lány, aki árva lesz, és egy lopásból és testük áruba bocsátásából élő tizenéves kis közösséghez verődik, akik befogadják, és jó bandaszokás szerint mindenkinek adnak egy zöldség/gyümölcs becenevet, így lesz a lány Kivi, és így lett anno Licsi újdonsült barátja is. Kivi megtanul a közösséggel élni, együtt kiabálnak a madaraknak, ha jönnek, és együtt is lopnak, mert muszáj, és itt mindenki tényleg csak akkor megy a bordélyba, ha úgy érzi: ő is abban a csodálatos közös házban szeretne lakni, ami a távoli jövőben majd elhozza a várva várt megmenekülést és boldogságot.

Kivi - Spiegl Anna, Bercsényi Péter

Kivi - Spiegl Anna, Bercsényi Péter Bercsényi Péter és Spiegl Anna játéka szándékoltan – bár kissé mereven – spontánra hangolt, és mindketten tiszteletre méltó mennyiségű energiával és koncentráltsággal vannak azon, hogy egyik jelenetet a másikba öltsék, de arra, hogy bármi kémia kialakuljon köztük, nincs sok remény. Ahogy arra sem, hogy a színészek ne csak jelezzék a karaktereket, hanem el is játsszák őket, erre egyszerűen nem marad energia, de az sem könnyíti meg a helyzetüket, hogy a civil – színész civil – színész hármas identitás között szinte pillanatról pillanatra kell váltaniuk. Gáspár Ildikó rendezése nem akarja egy pillanatra sem elengedni a nézői figyelmet, és ezt alapvetően technikával kívánja elérni, és így pont a lényegről fordul el a figyelem, hogy most tulajdonképpen miért is meséli ezt a történetet, és főleg kiknek.

Mert az interakciók szintje egyáltalán nem középiskolásokra van hangolva – legalább egy korosztállyal lejjebb –, a történet pedig rendkívül közhelyes, amire az előadás maga nem reflektál. Hogy mit lehet drámapedagógiai szempontból kezdeni egy történettel, ahol a sok nehézség és borzalom után – ami játékosan van elmesélve, így inkább illusztratív, mint átélhető – egy szerelmespár boldogan él kegyetlen szerencsével szerzett pénzünkön, nem tudni pontosan, de persze mindenről lehet beszélgetni. Például arról is, hogy az a lezárás giccses-e vagy sem. Mert ebben a formában inkább az.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr98001955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.