7óra7

Rugalmas, kitartó
7óra7: (9/10)
Közösség: (6/10)

Rugalmas, kitartó

2013. 04. 02. | 7óra7

A Figaro házassága a játékról szól. A játék szépségéről és szabadságáról, a felelősségéről és nehézségéről, meg persze az általa elnyerhető előnyökről és hátrányokról. Szerelmekről, kapcsolatokról, trófeákról. Alföldi ezúttal fordítva dolgozik: nem a valóságból hasítja ki a színházat, hanem a világot zárja be a színpadi térbe, egyetlen szabályt állítva fel: mindennek logikusan következnie kell az előzményekből. Így aztán elég két ajtó akkor is, ha éppen négy kell, elég három fal is, ha hat is kellene, ezek csak jelzések (díszlet: Alföldi Róbert). Az igazságot a színész képviseli, ha ők elég hitelesek, akkor minden rendben.

Márpedig a zalaegerszegi társulat ragyogó formáját futja. Mindenki egész pontosan, de a pillanat késhegyéig belemenőleg tudja, mikor, hol, mit és miért. Tökéletesen érzik a kereteket, hogy meddig mehetnek el úgy, hogy ne essenek ki az egészből. A klisék felnagyítására és kifordítására játszó vásári komédia vidáman és ízlésesen – na ez az, ami tulajdonképpen a szakmunkáról tehetne tanúbizonyságot előadói és szervezői oldalról egyaránt. Nem véletlen, hogy ritka madár az efféle – a Chioggiai csetepaté nyári, kőszegi remeklését kell felidéznem itt –, és ez a Figaro valami ilyesmi. Meg ennél picit tán több is.

Figaro házassága - Szakály Aurél, Sztarenki Pál

A ruganyos rendezés minden tekintetben gyorsan halad, leginkább azért, mert minden díszletelemre kereket szereltek, így a vasalódeszkától a ruhafogastartón a fotelig és az ablakig minden a pillanat törtrésze alatt átszervezhető, és ha már rugalmasság, akkor az is belefér, hogy a bírósági fogalmazó a vasalódeszkán ügykezel. (És ha már rugalmasság, akkor az is belefér, hogy a bírósági fogalmazót az énektanár helyettesíti.) És ez a rugalmasság mint szervezőerő nem csupán Almaviva grófot, hanem teljes udvartartását is remekül jellemzi: itt mindenki problémamegoldásban utazik, mindenhez könnyen adaptálódik. E helyen az ember hozzászokott, hogy a viszonyokat a grófi-kormányzói önkény, illetve vágy, illetve érdek, illetve kedv változása határozza meg, és mindig ehhez képest.

Figaro házassága - Debrei Zsuzsanna, Farkas Ignác, Balogh Tamás, Urházy Gábor László

Szoros ritmusjáték ez, elég csak egyszer hibázni, hogy összeomoljék, de úgy tűnik, ezen az estén ilyenre nincs lehetőség. A társulat maximális fordulatszámon pörög, a közönség pedig szétveti a házat jókedvében. Már csak azért is, mert ezzel a sztorival olyan könnyű azonosulni (hisz mindenki "csak" boldog szeretne benne lenni, amire ráadásul minden esély megvan), ám a színház mégsem adja könnyen magát: rendszere és logikája van, amit azonban fel lehet ismerni, a jutalom pedig egy igazán könnyed, elegánsan szórakoztató este.

Amelynek kétségtelen főszereplője Szakály Aurél, aki Figaro szerepében mintegy szubjektív narrálást is biztosít számunkra a történethez, de nem csak azt, hanem egy tehetséges és sikeres self-made mant, aki minden körülmény ellenére is valóban megcsinálta magát, szembemenve égi-földi hatalommal egyként, épp csak a vége nem akar összejönni, csak a vágyott boldogság nincs meg. Figaro keserűsége az előadás vége felé nem csupán átélhető, de arra is jó, hogy lássuk: a hatalomnak való kiszolgáltatottság ugyan megkeseríti az életet, de korántsem egyoldalú a dolog, és ha minden jól megy – márpedig egy komédiában szabályszerű, hogy a végére minden jó lesz –, addig piszkálják egymást a felek, míg mindenki a megérdemelt szerelme mellett foglal helyet. És azért annyira nem jó mégse minden, hogy ne szüremkedjék be hőseink feje fölé a valóság (nagyon helyesen), annak jelzete, hogy _ez színház_, ami egyszerre közel hoz és távol tart, és jelen pillanatban arra elég, hogy az emberek boldogan ünnepeljék azt, amit a színház adni tud.

Figaro házassága - Szakály Aurél

Meg amit a színész adni tud: a teljes önzést a karakterrel kapcsolatban. Az egerszegi társulat szőröstül-bőröstül felette a figurákat, miközben biztos talajon halad – gyors váltásokkal – a stílusjátékokban. Példásan épül egymásra színészi munka és rendezői formaválasztás, a legjobb értelemben vett gátlástalansággal komédiáznak a színpadon, Sztarenki Pál Almavivája az emberarcú hatalom maga, akit udvartartása népségének sokfélesége (vagyis érdekeinek sokfélesége) jellemez leginkább. Ezúttal felesleges névsorolvasással húzni az időt, mindenki, aki a színen van (az eddig említetteken kívül: Tánczos Adrienne, Pap Lujza, Barsi Márton, Debrei Zsuzsanna, Farkas Ignác, Balogh Tamás, Wellmann György, Tolnai Hella, Urházy Gábor László) jól, illetve nagyon jól teljesít, erre szokták az össztársulati munka kifejezést ráhúzni, no, az tényleg valami ilyesmi. Még akkor is, ha a második felvonásban egy-egy pillanatra elfogy a szufla, egy-egy másodpercre mintha megtörne a lendület, megakadna a ritmus, de ezeken is úrrá lesznek a játékosok, a néző pedig örül az estének meg az életnek meg úgy egy picit mindennek.

Figaro házassága - Tánczos Adrienne, Pap Lujza, Urházy Gábor László, Tolnai Hella, Barsi Márton, elöl: Szakály Aurél

Örömszínház, mondja az ember, átadva magát a hangulatnak, és az elsöprő sikernek. Hát kérem, úgy tűnik, ha a közönséget nem becsülik le, és mindenki a szaktudása legjavát teszi a színpadra, az ösztönos elismerést vált ki. Talán nem vállalok nagy jóslást, ha azt mondom, ezt az előadást jó sok bérletszünetben ki lehet tűzni majd. Mert mai. Mert színházi. És erre, akárki akármit mond: van érdeklődés, ha jól csinálják.

Ezt jól csinálták. Most már nagyobb feladat vár a színházra: _tartani a szintet_. Ehhez pedig nem elég a rugalmas megoldás: mély és kitartó munka kell hozzá. De ha a feudalizmus előjogai letörhetők, akkor talán ez is menni fog.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr788005643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.