7óra7

Ki kapja a dohányt?
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Ki kapja a dohányt?

2013. 05. 16. | Turbuly Lilla

Urbán András rendezésében mindkét világot, intézeten kívül és belül, az őrület és a szexualitás uralja. Mindjárt a felütéssel próbára teszi a folyamatosan érkező közönség türelmét, annyira, hogy ez egyszer kifejezetten szerencsés körülménynek tűnt, hogy 7 óra 7 perckor sikerült megérkeznünk a színházterembe, mert még így is körülbelül öt percig hallgathattuk a színpad közepén ülő Kikiáltó (Krizsán Szilvia) idegőrlő és színészpróbáló, sikoltozás és röhögés között ingadozó, máskor orgazmust idéző hangfutamait, amellyel az előadás mindkét, fent említett jellemzőjét már itt, a kezdet kezdetén kijelölte. Ezt követően, az ekkor még inkább teszetoszának, az ápolók által irányítottnak tűnő igazgató (Giricz Attila) megnyitójával csöppenünk bele mi, nézők, a keretjátékon belüli előadásba. A színpadon zajló események forgataga és a kettős szerepek miatt – nyilván szándékoltan – azonban sokszor nem tudni, éppen Marat-t látjuk, vagy az őt játszó beteget, a párizsi nép néhány képviselőjét, vagy az intézeti ápoltak egy csoportját. Ami biztos, itt nagyjából mindenki ideges viszketegségben szenved, leginkább szegény Marat és alteregója, legszívesebben levakarná a bőrét, annyira rosszul érzi magát ebben a világban. És ettől nem függetlenül nagyjából mindenki be van indulva mindenkire, amihez is kiegészítésképpen még egy szexbolt árukészletének jelentős részét is felvonultatják. Az előadás talán egyetlen igazán humoros jelenete egyébként az, amikor a legkülönbözőbb színű vibrátorok kegyeiért verseng két, szintén plasztikból készült…hm… női testrész – mert ez a jelenet némi távolságból tud ránevetni erre az egész, hatalom és hús vezérelte őrületre, meg a tömegek manipulálhatóságára. Ezt leszámítva azonban a humor és az irónia nincs jelen az előadásban.

Marat the Sade

A rendező tervezte az egyszerű díszletet is: néhány pad, amelyek némi átpakolással kalodának, fejvesztőhelynek is megfelelnek, rácsok, és egy bádogtepsi Marat-nak. Minden kavarog, cipelik, mozgásban van, semminek sincs állandó helye. Minden értelmezhető így is, meg úgy is, ahogy a Marat által felfestett Öljetek! felirat elé elég három betűt odaírni, és mindjárt Dögöljetek! lesz belőle. Így fordítja az ellenkezőjére De Sade is a Marat által mondottakat. Magyar Attila a hírhedt márki szerepében sokáig meg sem szólal, csak jelentésesen létezik a színen (már a felvezető sikítozás alatt is ott hever a háttérben), és később is kilóg ebből a túlfűtött közegből a maga hideg, kegyetlenül éles intellektusával. Van egy jelenet, amikor ezt úgy kell megőriznie, sőt, szónoklatával megvédenie, hogy nyakán a pad-fejvesztő, és – Urbán András ebben sem tagadja meg magát – (remélhetőleg csak élethűen imitálva a történteket) az Elor Emina által alakított szereplő rápisil a fejére, majd megköpködi. Elor Emina alakításában egyébként jól elkülönül a forradalmi hév megszállottja, Charlotte Corday, és az őt alakító, a világban hályogos szemmel, bizonytalanul csetlő-botló elmebeteg nő. Hajdú Tamás Marat-ja idealista forradalmár, de legfőképpen is szenvedő ember.

Marat the Sade

Egy reménytelen, kaotikus és elmebeteg világ képe tárul elénk, a kelleténél talán egy kicsit kaotikusabb és direkten elmebetegebb formában. Urbán András – aki most először dolgozott az újvidéki színházzal – jellegzetes, rá jellemző előadást hozott létre, amelyben a színészek híven követik az urbáni nyelvet, ha az nem is válhatott annyira a sajátjukká, mint a szabadkai színház esetében.

Marat the Sade

A vége pedig most, itt, Magyarországon, annyira áthallásosra sikeredett, hogy muszáj hangsúlyozni: a bemutató Újvidéken volt, 2012 februárjában. Ebben a jelenetben ugyanis az elmegyógyintézet vezetősége meglehetős erőszakossággal éltetteti saját magát és a fennálló rendet, no meg a császárt a kényszerzubbonyba visszaöltöző betegekkel. És ha elég hangosan dicsérik e minden rendszerek legjobbikát, mit kapnak jutalmul? Na mit? Dohányt. Ki egy szálat, ki kettőt, attól függően, mennyire volt jó fiú. De hát ez egy elmebeteg világban, vagyis a charentoni elmegyógyintézetben történt, 1808-ban. Aztán a sötét, és néhány felparázsló cigaretta.

_(Nemzeti Színház, Budapest, 2013. május 13.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr988001871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.