7óra7

Elveszett keresés
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Elveszett keresés

2013. 05. 17. | 7óra7

A sztori leginkább egy jobbféle, könnyed, hollywoodi közönségfilm forgatókönyvére emlékeztethet minket: Simon szerelmes lesz egy lányba, Nathalie-ba, aki elutazik Afrikába, hogy segítsen az éhezőkön, és Simon, annak érdekében, hogy ne veszítse el vele a kapcsolatot, mindennap videóüzenetet küld neki postán. Ezzel párhuzamosan pedig munkát keres, és sürgősen találnia is kell, hiszen az adósságai csak nőnek és nőnek – nem tudja fizetni a lakásbérletet, de még a videóüzenetekhez használt webkamera részleteit sem. Mindez már a múlté, és ezt a múltat nézhetjük végig Simon sebtiben lekasztingolt két társának a segítségével, akik arra hivatottak, hogy megjelenítsék a férfi életében a fontosabb szereplőket – Nathalie (akit ugyanúgy hívnak, mint elutazott szerelmét) a nőket, Léo, az alanyi költő (lévén kizárólag negatívan képes viszonyulni a világhoz) pedig az ellenszenves férfi figurákat.

A hét napot mind egy-egy kétségbeesett munkakeresési próbálkozás, vagy éppen a kudarcból fakadó nihil tölti ki. Egyébként nem ügyetlen ember ez a Simon: felajánlja szolgálatait, mint érzelmi kaszkadőr, mint mondatkiegészítő, mint önbizalomnövelő, mint személyre szabott rajongó, mint mások helyett aggódó. És szinte mindenkinek tetszik is az ajánlata, de amikor fizetésre kerülne a sor, valahogy csak nem nyílik az a pénztárca. De Simon nem csak saját életét valósítja meg, társainak megígéri, hogy ők is kiteljesedhetnek életében: Léo öt percig szólózhat saját szerzeményű, dekadens és forrongó – jobbára kiforratlan – verseivel (amúgy ez nem igazán eldöntött az előadásban, hogy Leó egy önjelölt művész-paródia, vagy nagyon csiszolatlan gyémánt), Nathalie pedig előadhatja saját furcsa történetét (miszerint találnak a veséjében egy embert).

Simon hét napja - Huszta Dániel, Gál Elvira

Azonban mindebből valahogy csak nem akar színház kerekedni. Abszolút pozitív, hogy Ivan Vukosavljev rendező nem sulykol semmiféle szimbólumot, vagy az előadást megmondósan értelmező gesztust, azonban színházi eszközök nélkül a történet önmagában, totálisan realista módon zajlik, és ez meglehetősen zavaros, lévén egyáltalán nem valóságos történetről van szó. Illetve valahol igen, csak a sztoriban annyi az időzavar, a többsíkúság, hogy valamiféle rendszerező erő nélkül egészében nehéz hozzá viszonyulni. És ezen egyáltalán nem könnyít, amikor kiderül, hogy Simon szerelme tulajdonképpen egy képzelt szerelem: a posta visszahozza a videókat, és a futár közli, hogy ez a cím és ez a nő nem is létezik. Ettől kezdve azt is gondolhatjuk, hogy amit látunk, az egy trip, de erre vonatkozólag nincs semmiféle utalás.

Legalábbis Baráth Attila videói (javarészt Simon számítógépe webkamerájának képeit látjuk valós időben kivetítve) egyáltalán nem emelik el a történetet, Pešić M. Aleksandra és Bálint Csaba karakterisztikus, hétköznapi jelmezei sem adnak semmiféle kapaszkodót az értelmezéshez. Ennél problematikusabb, hogy Mezei Zoltán, Gál Elvira és Huszta Dániel játéka sem képes elindítani minket semmilyen úton. Mezei ugyan energikus, lendületes, de mindvégig csinálmányos gesztusokkal és hangsúlyokkal igyekszik valamit elmondani Simonról, de az alapokkal adós marad: hogy milyen ember. Frusztrált?, őrült?, kreativitás kiélni nem tudó?, helyét tévesztett?, dolgozni akaró?, lusta?, életművész?, vagy akar valamit? – és a végtelenségig lehetne sorolni az egymásnak ellentmondó kérdéseket. Gál Elvira (Nathalie) és Huszta Dániel (Léo) nagyon lelkesen és elszántan szólaltatják meg a karaktereket, de csak játszási kedvük teszi érdekessé a figurákat, amik rendre indulatból és hévből vannak fogalmazva.

Simon hét napja - Mezei Zoltán, Gál Elvira, Huszta Dániel

Végtelenül szimpatikus, hogy az előadás igyekszik számítani a nézőjére, hogy páran kapunk külön kis verseket, amik aztán elhangzanak a színpadon, hogy a játszók nekünk beszélnek, hogy a munkakeresés által valami olyanról beszélnek, amihez mindannyiunknak van valami viszonya, és hogy mindeközben nem akarnak ránk erőltetni semmiféle olvasatot. Csak közben nem is lehet találni mindebben semmiféle olvasatot, és így tulajdonképpen csak a produkció amatőr (ez nem dehonesztáló jelző, úgy értendő, hogy kedvből, akaratból, belső indíttatásból csinált) színházi jellege az, amiből kiolvasható valamiféle szándék, amúgy zajlanak az események és még csak nagyon közünk sincs hozzájuk, azon túl, hogy egészében ez egy kedves előadás.

_(Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, Thália Színház, Budapest, 2013. május 16.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr838001867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása