7óra7

A levetett pénz
7óra7: (3/10)
Közösség: (8/10)

A levetett pénz

2013. 05. 31. | 7óra7

Az előadás legizgalmasabb eleme egyértelműen a Horgas Péter által körkörösre tervezett, díszletként szolgáló, funkcionális és részletgazdagon mediterrán ház: könnyen befogadható realista helyszínt biztosít a szerelmi cselszövésekhez, kijátszásokhoz, ügyeskedésekhez és minden egyéb ármánykodáshoz szerelem kontra hatalom témakörben. A látvány másik fontos alkotóelemét képező, Velich Rita által tervezett jelmezek ehhez jól passzolnak a maguk a korhűségével, sokrétegűek és izgalmasak – egyedül azzal nehéz bármit kezdeni, hogy mit keresnek spanyolhonban francia egyenruhába bújtatott katonák, élükön egy Napóleon-sapkás tiszttel.

A sevillai borbély

Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy ezzel véget is érnek az előadás pozitívumai, mert a Jean-Pierre Faber által, minden ambíció, hangsúly és intenció nélkül vezetett zenekar annak ellenére, hogy meglehetősen alacsony létszámú és ezáltal arcpirítóan vékonyan szól, végül is tisztességesen játszik – leszámítva, hogy a fúvósszekció csak valahol a nyitány után jön rá, hogy melyik operát is kéne ma este játszania, ám szerencsére az első hegedűs játéka könnyedén ellensúlyozza az így kialakult kakofóniát. Erre ellenérvként fel lehetne hozni, hogy ennyien férnek el a zenekari árokban, de egyrészt ez nem túlságosan színházi indok, másrészt a kevés hangszer előnyére is válhatna az operának: lehetne például sokkal részletezőbb a muzsika, nem ilyen homogén, mert a nézőtéren ülve az ember könnyen elfelejti, hogy zene szól.

A sevillai borbély

De azért is igazságtalan lennék, mert Megyesi Zoltán színesen, játékosan énekli Almaviva grófot, meg mert nagyon hatásos, ahogy Rácz István basszusa csordultig tölti a teret és rezeg tőle a levegő, mert Bódi Marianna tisztán énekli Berta szólóját, mert Tóth János hanghelyesen szólaltatja meg Bartolo doktort, mert Haja Zsolt Figarójára is igaz ez, bár csak részben: baritonja sokszor erőtlen és egyáltalán nem bír el a szólókkal (mindemellett karaktert sem igen talál a borbély dallamaiban), ellentétben Sáfár Orsolya szopránjával, amely ugyan szépen cseng, de a fene se tudja, miért van szükség a trendiesített nyújtásokra, lihegésekre, tördelésekre, amik némiképp művivé teszik Rosa karakterét. Azt meg még kevésbé tudja a fene, hogy az énekesnő miért akarja mindenáron eljátszani a rá osztott szerepet, amikor tapasztalhatóan nem megy neki – hogy a látszatnaivába oltott házsártos öregasszony és a tetszelgő szép leánynak mutatott öntudatos kamasz egyszerre van jelen a színen, több mint személyiségzavar, és a legkevesebb, hogy ritmustalan ez az igyekezet, igazából kínos – szerencsére mindez a második részre elfelejtődik. (Zárójelben jegyezném meg, hogy bár szimpatikus és dicsérendő gesztus, hogy magyar nyelven éneklik az operát, az énekeseket sokszor alig lehet érteni, az emeletről például szinte egyáltalán, ami az erőtlenség, a hangképzési hiányosságok és a tér sajátos akusztikája elegyének eredője.)

A sevillai borbély - Cecília Lloyd, Haja Zsolt

De a Sáfár által prezentírozott színjátszóköri előadástechnika a legkevesebb ahhoz képest, hogy Szinetár Miklós rendező valamiért koncepciózusan igényelte az énekesektől a mórikálást: mindenki úgy tesz, mintha csinálna valamit, és mindenki nagyon látványosan játszik a nézőknek, a legbugyutább gesztusokat rántva elő a farzsebből. Olyan az egész, mint egy félreértett commedia dell'arte-paródia, mindenféle szándék vagy ok nélkül. A legérdekesebb, amikor az első részben szinte minden kettős vagy szóló után az énekesek kimennek, majd visszajönnek, hogy vicceskedve, egymás alá licitálva meghajoljanak – ennek aztán a második részre írmagja sem marad.

A sevillai borbély - középen: Haja Zsolt

Nem mondanám, hogy mindebben nincs vagy ne akarna rendszer lenni. A rajzfilmes elemként árván beúszó viharfelhő felveti, hogy mindez csak színjáték. Színjáték, ahogy Figaro segít Almavivának kiügyeskedni Rosina kezeit Basilio karmai közül, akinek nevelője, Bartolo ígérte azt, hogy a gróf és az árva lány szerelme csak ilyen cselek árán teljesedhet be. Persze miért ne lehetne mindez csak mese – hiszen az –, csakhogy a mesék lényege csak a legritkább esetben a nettó hülyéskedés. Ennek is lenne persze valami elképzelt lényege, "mondanivalója" – legalábbis a folyton felbukkanó hitelkártya-tenger és zöldhasú-rengeteg valami ilyesmire utalhat. De ez a gondolat annyira sekélyes és közhelyes, hogy az ember inkább nem akarja érteni – ráadásul öt percet sem tart ki, nem hogy három órát.

_(2013. április 24.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr618005689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.