7óra7

Batman visszatér
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Batman visszatér

2013. 06. 14. | 7óra7

Homokozó

A Homokozó tényleg egy homokozóban játszódik, két gyerek a szereplő, egy fiú és egy lány, a Koronázás pedig leginkább egy harmincadik életévét nemrég betöltött fiatal férfi képzeletében megy végbe. Pontosabban nem a képzeletében, hiszen valós (csak éppen elrajzolt, helyenkét abszurdba hajló) eseményeket látunk a főszereplő nézőpontjából, olyannyira, hogy a főhőst nem egy, hanem két színész játssza: a valóságos Macieket Kinda Szilárd, a darab által Királynak nevezett, a cselekményt Denevérember-jelmezben végigkísérő figurát, amely Maciek belső világát képviseli (többnyire azokat az ösztönös gondolatokat, amiket Maciek végül nem mond ki, pedig nagyon ki kellene), Boros Csaba alakítja, aki egyébként a Homokozó fiúszereplőjét is megtestesíti. Érdekes, hogy utóbbi egy Batman-figurával játszik abban a bizonyos homokozóban, ő a főszereplője babákkal eljátszott, többnyire klisésen erőszakos, rögtönzött történeteinek, bár ez a Batman sem a "szokásos" sztereotip Batman, hanem annak egy vérgőzösebb változata, aki nem biztos, hogy mindig a jó oldalon áll.

Koronázás

A Homokozó tulajdonképpen egyszerű történet, amely az elvesztegetett lehetőségről szól, és úgy érzem, rövidsége és egyszerűsége ellenére ma Magyarországon erősen meg tud szólalni. A Fiú homokozójába egy Lány érkezik az egyik nap, ami felforgatja a Fiú által megszokott rendet. A Lány helyet követel magának a Fiú homokozójában, aki csak vonakodva és nem éppen testvéries arányban hajlandó részt szakítani a területből, azt is csak fenyegetőzés hatására, hogy a Lány akkor másik homokozót választ, a Karcsikáét – ez azonban nem tetszik a Fiúnak. A darab az együttélés és egymás mellett élés problémáiról és persze az elszalasztott életről szól, mert ugyan hangsúlyozottan gyerekes a beszéd hangzása, ám a szavak sokszor elárulják, hogy felnőttekről van szó, vagy olyan gyerekekről, akik szívesen lennének felnőttek, de nem tudják, hogyan kell. Nem is megy, és talán erősen jelzésértékű, hogy ezek a gyerek-emberek magányosak ebben a homokozóban. Konfliktus van, de egymásra találás nincs, mert a Lány idő előtt elköltözik.

Homokozó

A Koronázás főhőse a király lenne, a Király azonban ebben a darabban egy – szinte a végéig – maszk nélküli Batman-figura, aki tulajdonképpen kihangosítja, amit Maciek – a sikeres orvos – valóban gondol és érez. Maciekkel egyébként egy igen nagy kefélés közben találkozunk, hamarosan kiderül, hogy a nős fiú (aki még korántsem férfi, épp az a darab tétje, hogy eljut-e ebbe a fázisba) egy örömlánnyal csillapította ágaskodókedvét, mert otthon nem mennek jól a dolgok, a felesége nem szívesen fekszik le vele, ezért az utóbbi időben alig jár haza. Hát mi tagadás, mi sem biztos, hogy sietnénk haza a Badics Petra által megformált szikár manírhalomhoz – ebben a kérdésben az előadás kissé elragadtatja magát, bár ha elfogadjuk, hogy Maciek szemével látunk, végül is jogos, sőt más nem is lenne jogos. Maciek ugyanis már nem akar a feleségével együtt élni, de megbeszélni sem tudják a problémákat, a feleség ugyanis sértődős, Maciek pedig következetesen nem mondja ki, amit a Batman pedig mond és sugall és sejtet. Hogy miért nem? Talán mert nem érzi fontosnak, nem véli okosnak, nem tartja elegánsnak, nem gondolja relevánsnak. Erre nincs válasz. Aztán Maciek ugyanebbe a csapdába szalad majd a végén, egy el nem mondott dolog miatt jövőképe hirtelen elillan, és két szék között a pad alá esik. Emellett persze válság van minden más téren is: munka (Maciek nem mentőzni, hanem fotózni szeretne), apa, anya, volt iskolatárs, szomszédnéni, szóval csőstől jön az elhidegültség, a politika, az alkoholizmus, az idegenség, a múlttól és jövőtől való félelem. A darab a későhúszasokról és koraharmincasokról fest szellemes és friss képet, és ezt a képet az előadás remekül teljesíti ki, noha a Koronázás legalább 20 perccel hosszabb önmagánál, a családi jelenet (Bogna, Maciek testvérének érkezése) ellaposodik, igazából mintha a szerző elvesztette volna a svungját a darabjának.

Koronázás

Az osztály pedig jól teljesít, elsősorban a két szerepet játszó Boros Csaba, aki furcsa, magánhangzókat elhúzó beszédmodorát mindkét esetben (ráadásul máshogyan) jellemzővé, az alakítás részévé tudja tenni. Erős, a kamaszság és a férfiség közötti félúton lévő Macieket formál Kinda Szilárd is, Czikó Juliánna az anya szerepében nem lépi túl a jelzés optimális mértékét, a többiek pedig néhol kissé elmérve (ez leginkább a vendégként jelen lévő rendezőhallgató, Sardar Tagirovsky teljesen más stílusregiszterben érvényes apájára igaz), de alapvetően biztos kereteket teremtenek a főszereplőknek. Segít nekik Bajkó Blanka-Aliz (díszlet), Erdély Kinga és Hodgyai István (jelmez) látványtervező szakos, Tamás István (menedzser) impresszárió szakos (!) és Burák Ádám (asszisztens) rendező szakos hallgató, mert hogy itt együttműködnek a szakok, és ennek nagy előnye, hogy mindkét előadás – ugyan minimál, de – pontos és precíz stílusképpel bír.

Koronázás

És jó látni, hogy ez a produkció mentes attól a szörnyűséges elitizmustól, amely lenézi a popipart. A lengyel kortárs irodalom és a román(iai magyar) kortárs színház ezúttal nem lenézi, hanem használja, a maga közegébe helyezve értelmezi, és ezzel máris könnyebben szól a fiatalabb korosztályhoz. Lenne mit tanulni ebből is, ha már vizsgaelőadás.

_(Janus Egyetemi Színház, POSZT, Pécs, 2013. június 10.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr458005697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.