7óra7

Szabad levegő
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Szabad levegő

2013. 07. 05. | 7óra7

Mert A szív hídjai erről szól, amit a Kramer kontra Kramer Joannája (élethelyzetét illetően tíz évvel korábban és más megfontolásokból) magától meglépett színpadon kívül, most ez maga a bonyodalom tárgya. Egy nap egy vagány fotós szólítja meg a vidéki családanyát, aki négy napig családja nélkül marad, és ebben a négy napban ez a férfi olyan távlatokat nyit előtte, amik ismeretlenek számára. Távlatokat illetően nem a megyei hidakra gondolunk, Robert ugyanis azokat fotózza hivatásszerűen, hanem érzelmekre, érzésekre, lélekre és persze húsra és szexre, meg egy olyan életre, amit a vidéki hátébé legfeljebb a tévében láthat. Mindez retrospektív játék, a történetet a már elhunyt Francesca titkon vezetett és gyermekei számára halála után felfedett naplójából olvassa ki Caroline és Michael, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy anyjuk micsoda érzelmi viharok közepette tengette izgalommentesnek látszó életét, mert a liezonnak nyoma maradt az asszony lelkében. A történetre a gyerekek intenzíven reagálnak, mert tök véletlenül az ő kapcsolataik is épp válságban vannak, így a napló segít nekik is döntést hozni.

A szív hídjai - László Zsolt, Udvaros Dorottya

Robert James Waller bestsellerjét Zöldi Gergely alkalmazta színpadra, ám ami a filmre fordításban remekül működött, a színpadon e formában korántsem látszik olyan izgalmasnak (dramaturg: Radnai Annamária). Jó ötlet ugyan, hogy a jelen és a múlt egyetlen, közös térben van jelen, ám ezen kívül a darab leginkább egy kétszereplős tévéfilm forgatókönyvére emlékeztet, a leegyszerűsített, archetipikus karaktereknek csak a színészek kölcsönöznek egyéniséget, ekképp nem izgalmasak, drámájuk is csak annyi van, amit a játszók belejátszanak. Udvaros Dorottya és László Zsolt leginkább lapos mondatokat mondanak egymásnak, és ugyan Novák Eszter rendezése ízlésesen megpróbálja mellőzni az átszellemült hamis érzelmeket és a valóságba helyezni a cselekményt – a színhelyül szolgáló konyha a piros fedős lábosokkal és a paddal (díszlet: Zeke Edit) elsőre nem föltétlenül az USA-beli Madison megyét, hanem Salgótarjánt, Battonyát, Zalaszentivánt vagy épp Óbudát is eszünkbe juttathatja –, a kiszámítható sztori kiszámítható sztori marad. Problematikusnak tűnik Francesca személyisége is: gyerekei úgy csodálkoznak anyjuk mondatain, mintha ez egy egész másik ember lenne. A Szamosi Zsófia és Chován Gábor játszotta Caroline és Michael számára nem _kiegészül_ a kép (és alakul ki egy teljes anyai figura), hanem egy totál másik embert ismernek meg a naplóból. Persze kérdés, hogy ki is ez a Francesca: Udvaros Dorottya mintha maga sem lenne biztos afelől, hogy egy rabságba késztetett okos anyát vagy egy ostobácska háztartásbelit, netán egy nagyságát vesztett vérbeli asszonyt kell alakítania, mindenesetre ő belezúg, -esik és -habarodik – nem is annyira Robertbe, mint az őt körüllengő szabad levegőbe. László Zsolt viszont szikáran és lakonikusan szerelmes, nincs lobogás csak evidencia, szabad akarat és az abból fakadó döntés. Érvényes megközelítések, ám az általunk látott estén ezek nemigen találkoznak egymással. Éppen a veleje hiányzik a dolognak, hogy lássuk Francesca döntésének tétjét – ez nem történik meg, pedig a rendelkezésre álló közel két óra nagyon, de nagyon várja, hogy ezzel töltődjön ki. Mindez annak ellenére van így, hogy az előadással láthatóan foglalkoztak annak bizonyítottan tehetséges alkotói.

A szív hídjai - László Zsolt, Udvaros Dorottya

Hogy A szív hídjai miért, milyen színházi szándékkal kívánkozott színpadra, az viszont nem derül ki az előadásból. Azt pedig, hogy a "kellemes nyári színházi élmény" kevéssé emlékezetes, mégis üdítően frissítő dobozkájába kerüljön, a darab aránytalansága és a karakterek közhelyessége teszi nehézzé. Lehet, érdemes lenne átgondolni, hogy ami filmnek jó alapanyag, színházban nem biztos, hogy jól mutat, még kerti előadásban sem. Viszont előnye a produkciónak, hogy nem mutatkozik másnak, mint önmaga: egy szerelmi történet - ennél nem is kevesebb.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr978001809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.