7óra7

16 premier lesz a következő évadban Miskolcon

16 premier lesz a következő évadban Miskolcon

2013. 07. 06. | 7óra7

A becsomagolt Miskolci Nemzeti Színház kreatívképe Kiss Csaba, a teátrum igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: számos érdekes és izgalmas előadással készülnek, a 16 premierből ötöt a Nagyszínházban tartanak.

Úgy fogalmazott: elkészítették a következő évad tervét, és nagyon kíváncsiak, milyen lesz a fogadtatása. Az új bemutatók közül kiemelte Móricz Zsigmond Úri muri című művét, a Chicago című előadást, Verdi Nabuccóját, az Óz, a nagy varázslót, A padlást, valamint megemlített egy olyan táncelőadást, amely a miskolci életre, a lakosok hétköznapjaira épül. Látható lesz még a következő évadban Molière Dandin György című vígjátéka, Tennessee Williams A vágy villamosa című színműve, Háy János A Gézagyerek című drámája, de színpadra állítják még Shakespeare Hamletjét, egy-egy Molnár és Ionesco darabot is. Az első bemutatót az Én és a kisöcsém című zenés társasutazást június 22-én tekintheti meg a közönség a Nyári Színházban.

Hozzátette: 191 ezer forint értékben értékesítettek már jegyeket, tehát hirtelen megnőtt az érdeklődés, és úgy tűnik, Miskolc színházszerető közönsége valóban kíváncsi a következő évadra.

Kiss Csaba beszélt keddi akciójukról is, amely A Nagy Csomag nevet kapta A különleges esemény számos rendezvénnyel várja a művészetkedvelő közönséget egész nap. A Nagy Csomag elnevezés egyébként arra is utal, hogy a színház melletti Déryné utcában száznál is több miskolci művészdiák hullámpapírra festi a következő évadot a saját elképzelése alapján, majd becsomagolja vele az egész épületet.

A magyar drámairodalom értékeinek, klasszikus és kortárs alkotásainak méltó bemutatása minden Nemzeti Színház legfontosabb feladata, ezért a következő évadtól meghirdetjük Az évad drámája elnevezésű programunkat, melynek során kiemelt eseményként kezeljük egy klasszikus magyar dráma bemutatóját - áll a színház sajtóközleményében. Az évad drámája megjelölésű darab nemcsak a szereposztás igényességével, a látványvilág gazdagságával, a bemutató időzítésével kerül a középpontba, hanem azokkal a színházi eseményekkel, kiegészítő programokkal is, amelyek egész évadon keresztül kísérik majd a darabot.

A jövő évadban e programsorozat Móricz Zsigmond színműve, az Úri muri köré épül. A színház az író halálának 70. évfordulójára is emlékezik az életmű megidézésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr628000517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.